McManaman: A sikerhez a Barcelonán át vezet az út

A Real Madrid korábbi kiválósága, Steve McManaman szerint José Mourinho egészen addig nem lesz elégedett, amíg meg nem nyeri a Bajnokok Ligáját a Real Madriddal. Az angol legenda úgy gondolja, hogy a sikerhez a Barcelonán át vezet az út.

„Abban a pillanatban, hogy kisétálsz a pályára, tisztán látod, hogy meg kell nyerned a Bajnokok Ligáját, meg kell nyerned mindent.”

„Ez a csapat tudja, hogy jusson túl egy nagyon erõs Bayern Münchenen, majd hogy gyõzze le a Barcelonát, hogy ezzel megírja saját történelmét.”

„Szerintem senki, még José Mourinho sem lenne elégedett addig, amíg meg nem nyeri a Bajnokok Ligáját.”

„Lehet, hogy az emberek morgolódnak a taktikája miatt, de végül minden madridi címeket akar nyerni. A stílus fontos, de még mindig másodlagos.”

„Amikor mindenben a Barcelona mögött végzel, meg kell kérdezned magadtól, hogy mire vársz.”

„A legtöbb Real Madrid mérkõzést megnézem, és nagyon tetszik, ahogy játszanak ebben a szezonban. Évek óta most vannak a legközelebb a Barcelonához, szerintem meg is nyerik a bajnokságot.”

„A Bajnokok Ligájában pedig ki tudja mi lesz? A döntõben egyetlen dologgal kell megküzdeniük, mégpedig nyilvánvalóan a Barcelonával.”

„A szezon elején mindenki a Barcelonát mondta volna esélyesnek a Bajnokok Ligája megnyerésére, de láttam, ahogy a Real Madrid elõlépett második számú esélyessé. Igazi harc lesz, ebben biztos vagyok.”

„Mourinho eredményei lenyûgözõek, és tudja, hogy jusson túl az elõdöntõkön és hogy nyerjen meg egy döntõt.”

„Megtette már a Portóval, a Chelseavel, az Interrel, most pedig itt a Madrid. Mindent megnyert már, és õ volt az egyetlen, aki megtréfálta a Barcelonát.”

„Az elsõ szezonja jó volt, megnyerte a Király-kupát, de az idei év lehet az igazi nagy durranás, és eddig jól mennek a dolgok.”

Forrás: goal.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Vinícius Jr. (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Példátlan ítélet Vinícius ügyében

Gyűlölet-bűncselekménynek minősítették a brazil játékost célzó rasszista magatartást. Valladolid tartományi bírósága kedden precedensértékű ítéletet hozott: ez az első…