Beszéljünk az idõjárásról. Van különbség a játékodban esõs és napsütéses idõben?
Nincs, ennek nincs köze hozzá. Természetesen örülök, ha süt a nap és tökéletes az idõ. De az esõ nem hátráltat. Már hosszú évek óta ûzöm az ipart, hat éves korom óta futballozom. Esõ, nap, hó… Gyerekként mindenféle idõjárási körülmények között játszottam, iskola után mindig azonnal a pályára mentünk.
Egy úgynevezett „majomketrecben” tanultál futballozni Gelsenkirchenben. Hogy kell ezt elképzelni?
A pálya teljesen körbe van kerítve, így a labda sosem hagyja el a játékteret, tehát a játék nem áll meg. Gyakran öt az öt ellen, vagy hat a hat ellen játszottunk. Általában én voltam a legkisebb. De sokszor figuráztunk a labdával.
Figuráztatok?
Akkoriban Zinedine Zidane volt a legnagyobb példaképem. A trükköket, amelyeket tõle láttunk a televízióban, próbáltuk leutánozni a grundon. Nekem meglepõen könnyen ment a dolog, a többieknek egy kicsit tovább szokott tartani.
Mi volt az, amit csodáltál Zidane-ban?
Számomra õ egy tökéletes játékos volt, kétlábas, rendkívül technikás, jól fejelõ és gólerõs.
Akkoriban rengetegen rajongtak Zidane trükkjeiért, sarkazásaiért, biciklicseleiért. Sami Khedira ellenben egyszer azt mondta: „Az õ játéka számomra egyszerûsége miatt volt szép.”
Gyerekként nem tudsz még ilyen dolgokat helyesen megítélni, talán egyedül Sami. (nevet) Természetesen látod, hogy Zidane egy szuper játékos, mivel óriási trükköket mutat be a pályán. Taktikai dolgokról akkoriban fogalmam sem volt. Profiként már persze látom, hogy Zidane nem csak a hihetetlen cseleivel hódított, hanem a csapat számára is mérhetetlenül értékes volt az óriási mennyiségû munka miatt, amit végzett.
Spanyolországban már új Zidane-ként ünnepelnek, ráadásul az õ régi mezszámát, a 10-est viseled. (Az interjú kérdezõje a válogatott mezszámra utalhatott. A szerk.)
Soha nem hasonlítanám magam hozzá, még akkor sem, ha esetleg a legmagasabb szinten játszom. Természetesen nagyon büszke vagyok arra, hogy egy akkora klubban játszhatok, mint a Real Madrid. Ez óriási megtiszteltetés. De Zidane teljesen más tészta. Õ világszerte elismert és sikeres játékos volt, én nem vagyok az. Még sokat kell bizonyítanom.
Erre esetleg itt az Európa-bajnokság. Miért a spanyolokat akarják legyõzni a németek idén?
Mindenhol a spanyolokról lehet olvasni. Természetes, hogy õk a favoritok, de vannak más nemzetek is, akik a címért játszanak. Ha a döntõben találkoznánk a spanyolokkal, csak a saját erõsségeinkre gondolnánk. Addig azonban hosszú még az út, biztos, hogy nem lesz könnyû dolgunk.
Te is olyan játékos vagy, aki meghatározza a játék képét, irányít. Nem csak a válogatottban, hanem a Real Madridban is, ami a világ talán legnagyobb klubja, a legigényesebb közönséggel. Hogy birkózol meg ezzel a teherrel?
Õszintén szólva egyáltalán nem gondolkozom ezen. Számomra ez még mindig olyan, mint tíz évesen a grundon. Ha a pályára lépek, egyszerûen élvezni akarom a játékot.
Ne akard bemesélni nekünk, hogy nincs különbség egy, a haverokkal a grundon lejátszott meccs és 90.000 szurkoló elõtt a Bernabéuban lejátszott meccs között, ahol egy újabb zseniális passzod után morajlik a közönség.
Így lenne? Észre sem veszem a morajlást, egyszerûen csak a játékra koncentrálok.
Mikor van az, hogy követed az edzõi utasításokat, és mikor engeded szabadjára magad, ami nélkül nincs is igazi varázslat?
Manapság mindenkinek be kell tartania az edzõi utasításokat, és a védekezéssel is foglalkoznia kell. Másképp egyszerûen nem mûködik. Edzésen is azt tanuljuk, hogy miképpen támadjuk le az ellenfelet, vagy miként zavarjuk õket. De persze van, ami csak úgy jön magától. A pályán ritkán látsz üres területet. Egyszerûen oda kell tenned a labdát, ahova tudod, hogy a társad érkezni fog. Annyira gyorsan történik az egész, hogy nincs idõd gondolkodni.
A spanyol sajtóban jósként emlegetnek emiatt.
Jós semmiképp nem vagyok. Már akkor tudom, hogy mit fogok csinálni, amikor még nincs is nálam a labda: Hova fut a csapattársam? Hova tudom továbbtenni a labdát? Ha valaki egy olyan csapatban játszik, mint a Real vagy a német válogatott, ezt könnyebb megtenni, mivel a játékosok együtt gondolkodnak. Számomra szerencse, hogy a Real és a német együttes hasonló felfogásban játszik. Nem kell átállnom. Ez szuper dolog.
Ilyenkor több lehetséges kimenetel is van a fejedben?
Erre nem tudok mit mondani. Amikor a pályán vagyok, ez egyfajta reflexként mûködik. Spontán, hirtelen jön.
Te adod a labdát a futó játékos elé, vagy a játékos megy a te labdád irányába?
Ezt nehéz megmondani. Talán mindkettõ. Naponta gyakoroljuk ezt, már csukott szemmel is megértjük egymást. Ez a meccseken is látszik. A pályán már nem szabad túlgondolkodni a dolgot. Amikor Cristiano Ronaldo üresbe fut, én pedig odateszem neki a labdát, az gól.
Szó nélkül passzoltok? Tehát nem kiabáljátok egymás nevét?
Néha igen, ha épp szabadon vagyok, és a társam nem lát. De általában a többiek is tudják, hogy mit kell tenniük. Ahogy én is.
A Schalke egyik utánpótlás csapatának edzõje egyszer azt mondta, hogy a labda is a testhez tartozik. Mennyire nehéz a nektek a labda nélküli edzés, amire Joachim Löw nagy hangsúlyt fektet?
Korábban, még a ketrecben csak játszottunk, nem volt taktika, de ma már ez nem így mûködik. Természetesen labda nélkül nem olyan élvezetes, mint labdával, de igazából az a véremben van, nem is igazán kell tanulnom.
Van néha olyan érzésed, hogy nem akarsz labdát látni, egy kicsit elszakadnál a futballtól?
Soha. Ha a két-három hetes nyaralásomat töltöm, keresem a labdát, anélkül nem megy. A barátaimmal szoktam játszani. Szükségem van rá.
Vannak otthon labdáid?
Igen, a kertben mindenfelé labdák hevernek.
És a házban?
Van néhány teniszlabda. Szoktam velük zsonglõrködni.
És hányat dobálsz egyszerre?
Nem a kezeimmel, a lábaimmal. (nevet) Néha csináljuk ezt a válogatott csapattársaimmal is. Egy kis változatosság.
Hogy érted ezt?
A kicsi labdákat nehezebb kontrollálni. Ha tíz percig próbálkozol, majd magadhoz veszel egy focilabdát, óriásinak tûnik. Olyan érzésed van, mintha sokkal könnyebb lenne kezelni. Szerintem ilyen hatása van.
Meddig tudsz dekázni egy teniszlabdával?
Nem szoktam számolni, de már egész jól megy. A barátaimmal szoktam játszani egy különleges játékot, ha meglátogatnak Madridban. Kétérintõsnek nevezzük.
Hogy mûködik?
A labda a levegõben van, az elsõ érintéssel egyet trükközöl, a másodikkal továbbadod, de combbal nem szabad hozzáérni. A fej, térd, mell mind játszik. Ha hibázol, veszítettél.
És mi a gyõztes jutalma?
A gyõztes megcsavarhatja a vesztes fülcimpáját, ami nagyon vicces. Néha a válogatottban is játsszuk ezt.
