Sergio Ramos: Legendává akarok válni

Az idõk során Sergio Ramos szerepe megnõtt a Real Madrid keretében, hiszen õ lett a második számú csapatkapitány. Az andalúz védõ, aki alapembernek számít a védelem közepén, a Sevilla elleni mérkõzés elõtt beszélgetett a Bwin újságírójával.

„Mindig gyõzni megyünk, bárhol is játsszunk. Ismerem a Sevillát, és tudom, hogy attól függetlenül, ahogy épp a mérkõzés elõtt szerepelnek, megnehezíthetik a dolgunkat a pályájukon.”

„Mindig nagy öröm, ha az ember hazatérhet. Nem csak személyes okok miatt, hogy például a barátaimmal, családommal lehetek, de szakmai szempontból is, hiszen ez a stadion rengeteget adott nekem. Itt nõttem fel, itt voltam fiatal és kezdõ játékos.”

„Természetesen címvédõként mi vagyunk az esélyesek a bajnokság megnyerésére, de ez nem jelent semmit. A fociban nem élhetsz a múltból, minden nap bizonyítanod kell.Igaz, hogy tavaly olyan eredményeket értünk el, ami szinte már megdönthetetlen, és különleges évünk volt. Jól megérdemelt gyõzelem volt az, most pedig itt az ideje a címvédésnek. Legalább olyan jól kell dolgoznunk, mint tavaly, továbbra is tisztelnünk kell az ellenfeleinket, ahogy eddig is tettük, és akarnunk kell jobbá válni, ha további címeket szeretnénk megnyerni.”

„Amióta megérkeztem ehhez a klubhoz, egy személyes cél lebeg a szemem elõtt: legendává válni. Remélhetõleg egyszer az én nevem is a klub történelmében élhet tovább, ahogy Raúl, Pirri, Camacho, Di Stéfano esetében. Õk olyan emberek, akikre évek múltán is emlékezni fognak.”

Rengeteg szép emlékem van. Szerintem az életed során sok dolgot zársz a szívedbe. Az elsõ gólod, az elsõ címed, az elsõ alkalom a Cibelesen, ahol megtapasztalod a csodálatos hangulatot… Ezek különleges pillanatok, amiket egy nap szeretnék a gyerekeimnek és az unokáimnak is átadni.”

„Szeretném továbbra is biztosítani a helyem a védelem közepén, fenntartva az utolsó két év teljesítményét, és remélhetõleg további címekkel gazdagíthatom az eredménylistámat, amirõl majd az utókor emlékezhet rám.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK