Az egész világot megrázó 2004-es indiai-óceáni tsunamiról készült televíziós felvételeken látszódott egy nyolc éves, Martunis nevû fiú, aki túlélte a hihetetlen katasztrófát. A kisfiút 19 nap keresés után találták meg a mentõalakulatok, egy 7-es számú portugál válogatott mezben. A családjából egyedül õ élte túl a szökõárt. A hír hallatán Ronaldo rögtön repülõgépre szállt, és elutazott Indonéziába, Aceh városába, hogy anyagilag támogathassa a károk helyrehozását, illetve a sérültek ellátását.
2008-ban Ronaldo megnyerte a The Sun ellen rágalmazás miatt indított perét, és a kártérítési díjat a madeirai szegényeknek adományozta.
Ronaldo egy alkalommal elárverezte saját maga által aláírt mezét, hogy a befolyt pénzbõl segíthessen egy beteg kisfiún. A képen látható Dudu Aouate, a Mallorca kapusa a képet a következõ szöveggel posztolta a Twitteren: „Íme egy futballsztár, és egyben egy rendkívül kedves ember. Eladta mezét, hogy segítsen egy beteg kissrácon.”
2009-ben Ronaldo 100 000 dollárt adományozott hálából annak a kórháznak, amely kigyógyította édesanyját a rákból. Ebbõl a pénzbõl a klinika létrehozott egy rák központot Madeira szigetén.
2010-ben a madeirai árvízkárosultak megsegítésére Cristiano megszervezett egy jótékonysági gálameccset, melyen az F.C. Porto madeirai futballcsapatok játékosai ellen játszott. A mérkõzésen többek között maga Ronaldo is pályára lépett.
2012 májusában Ronaldo úgy döntött, hogy finanszírozza egy kilenc éves fiú, Nahuzet úttörõ kezelését, amikor úgy tûnt, hogy már semmi más sem segíthet rajta. A kisfiú két éves kora óta küzdött a rák ellen. Cristiano tette mindezt úgy, hogy az orvosok azt mondták, nincsen remény. De a portugál sztárt annyira meghatotta, ahogy a kisfiú küzdött az életéért, és egy pillanatra se adta fel, hogy mindenképpen segíteni akart rajta. Nahuzet végül még majdnem egy évig élhetett. 2013. március 14-én hunyt el.
2012 májusában egy Nuzeyate nevû beteg srácnak teljesítette az álmát Cristiano azzal, hogy meghívta egy Real Madrid meccsre, és láthatta élõben játszani kedvencét. Ezek után a fiú még annál is többet kapott, mint amirõl álmodni mert volna: Ronaldo anyagilag támogatta a New York-i kezeléseit. A történtek után egy hónappal hozta nyilvánosságra az esetet a kórház, de Ronaldo azóta se beszélt errõl.
Cristiano a Real Madrid Alapítvánnyal elárvereztette a 2011-ben nyert Aranycipõjét, és a befolyt összeget jótékony célra ajánlotta fel. A másfél millió dollárnyi(!) összeget a Gázai övezetben tanuló gyerekek iskolái kapták meg.
2013 márciusában Ronaldo az indonéziai The Mangrove Care Forum nagykövete lett. Ennek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét indonéziai és nemzetközi szinten, hogy milyen fontos megóvni a faji sokszínûséget és a természeti értékeket.
Négy évvel ezelõtt egy riporter megkérdezett egy híres tetováló mûvészt, Leo Mila Gonzalezt – aki többek között olyan világsztárok testére is tetovált már, mint Torres vagy Guti -, hogy kinek a testére rajzolna legszívesebben. Mire azt válaszolta, egy napon nagyon szívesen rajzolna Cristianóra. Az újságíró elmondta a történetet Ronaldónak, aki így felelt: “Már rengetegszer elmondtam, nem gondolom, hogy a tetoválás rossz dolog, de hogy gyakran adhassak vért, nem varratok a testemre.”
2013-ban Cristiano Ronaldo lett a Save the Children jótékonysági alapítvány nagykövete. Ebben a programban Cristiano harcolni fog a világ gyermekeinek éhezése és elhízása ellen.
Idén Nyáron Cristiano látogatást tett egy szingapúri középiskolában, ahol a Szingapúri Olimpiai Alapítvány nevében ösztöndíjakkal segítették a diákokat. A Peter Lim Ösztöndíj célja, hogy segítsen a fiatal ígéretes atlétáknak, akik pénzügyi problémákkal küzdenek. A tehetségeknek így csak a sportra kell koncentrálniuk. Cristiano Ronaldo bemutatót is tartott a gyerekeknek.
Hogy ne csak adományokról, és beteg gyerekek megsegítésérõl írjak (biztos direkt azért jótékonykodik ennyit, hogy az én munkámat nehezítse, s az idõmet rabolja… A gazember!), nézzünk néhány elképesztõen emberi gesztust tõle a futballpályáról.
Szintén idén nyáron történt az eset – amirõl már többször írtunk – , nevezetesen a fiatalemberrõl, aki a nyári elõszezonban, a Real Madrid – Chelsea felkészülési mérkõzés alatt berohant a pályára, hogy megölelhesse portugál kedvencét. A kanadai állampolgárságú srác külföldi ösztöndíjjal tanult Amerikában, így az eset után veszélybe kerültek egyetemi tanulmányai, és könnyen az országból is kitoloncolhatják. A hír hallatán Cristiano könyörgõ levelet írt a miami ügyészségnek, hogy ne ítéljék el a fiút.
Tavaly év végén a Bajnokok Ligája csoportkörében második helyen végzett Real Madridot az angol Manchester Uniteddal sorsolták össze az egyenes kieséses szakaszban. Ekkor tehát elõször fordulhatott elõ Cristiano pályafutásában, hogy szeretett ex-klubja ellen léphetett pályára, ráadásul annak kiejtése reményében. Ronaldo ennek megfelelõen az odavágón hihetetlen felhõfejessel egyenlített ki, és hozta vissza a reményt a Madridnak, majd a visszavágón megszerezte a gyõztes gólt is, mellyel a Real Madrid jutott a legjobb nyolc közé. A gól után Ronaldo ahelyett, hogy örült volna a találatának, elnézést kért a vörös ördögök szurkolóitól.
Egy Real Madrid – Mallorca bajnoki mérkõzés elõtt, a bemelegítés közben két lány szurkoló végig Cristianót éltette, és valahányszor a közelükbe ért a portugál, kis híján szívrohamot kaptak. CR7 nem tudta ezt szó nélkül hagyni, és mivel mást nem nagyon vehetett le magáról, a kesztyûjét odadobta hozzájuk, így szerezve életre szóló élményt nekik.
Aztán íme egy újabb gyönyörû jelenet: egy Real Madrid – Getafe mérkõzésen Cristiano szerelni próbált, de elfeledkezett róla, hogy már nagyon közel van a lelátóhoz, és telibe találta az egyik nézõt, akinek eltört az orra. Amint lefújták a meccset, Ronaldo odasietett, bocsánatot kért és kezébe nyomta a mezét.
Aztán amikor a 11 éves Charlie Silverwood kilátogatott az AFC Bournemouth – Real Madrid felkészülési mérkõzésre, nem is sejtette, hogy élete végéig emlékezni fog arra a napra. A kissrác olyan szerencsétlen (vagy szerencsés?) helyre ült, hogy a meccs egyik pillanatában, egy életerõs Cristiano szabadrúgás eltalálta a karját, ami két helyen eltört. A mérkõzés után Cristiano küldött egy mindenki által aláírt mezt a kisfiúnak, miután értesült az esetrõl, illetve meg is hívta õt egy mérkõzésre a Bernabéuba.
Illetve itt egy újabb hihetetlen, igaz történet arról, hogyan tett boldoggá egy beteg fiút Cristiano. Unjátok már? Ugye ti sem? Ezt a palit nem lehet megunni. Fogadjunk, hogy errõl sem hallot a jó Mr. Blatter…
És végezetül elevenítsük fel azt a cikksorozatunkat (elsõ, második, harmadik, negyedik, ötödik rész), ahol egy protugál televízió dokumentumfilmet készített a világklasszis madridi mindennapjairól 2010-ben. Lehet, hogy pénzszaga van mindennek, lehet, hogy kicsit sok a sportkocsi, lehet, hogy belengi a nappalit a parfümillat, de ugye kedves Mr. Blatter, azt is látja, amikor a kórházakat járja, és lépten-nyomon örömet szerez mindenkinek?!