Mi van veled, Ángel?

Di María a szezon kezdetével példaértékû hozzáállásáról tett tanúbizonyságot, ám manapság már teljesen mástól hangos a sajtó. Sajnos a Real Madrid argentin szélsõjének elmúlt hetekben mutatott viselkedése nem éppen a megengedhetõ kategóriába tartozik.

Minden Bale szerzõdtetésével kezdõdött. Amikor a walesi szélsõ megérkezett, akkor Özil és Di María közül kellett választania Ancelottinak, hiszen csak egyiküknek volt maradása a csapatban. A német középpályás eladását eredményezte az a fajta hozzáállás, amit argentin csapattársa mutatott az elõszezon során. Ángel vállalta és játékával jelezte is, hogy meg akar küzdeni a csapatbeli helyéért. Az argentin szélsõ viselkedése pedig döntõ tényezõnek bizonyult, hiszen a Real Madrid elfogadta az Arsenal ajánlatát Özilért, aki nem volt elégedett azzal, hogy nem feltétlen számítottak rá alapemberként.

Aztán amikor elkezdõdött a szezon, és Bale sérüléssel bajlódott, Di María folytatta szemkápráztató játékát, és talán élete formájában játszott. Mi is csak dicsérõ szavakkal tudtuk illetni a mérkõzés utáni cikkeinkben. Látszott rajta, hogy fel akarja venni a versenyt walesi csapattársával, és mindent megtesz azért, hogy számítson rá olasz mestere.

Az elmúlt hetekben azonban valami megváltozott. Bale visszatért sérülésébõl, és formába lendült, elfoglalva helyét a kezdõcsapatban. Di María egyre kevesebb szerephez jutott, manapság pedig úgy tûnik, hogy nem értékeli azokat a perceket, amelyeket korábban kíméletlenül kihasznált a bizonyításra.

Formahanyatlása, és hozzáállásának megváltozása óta folyamatosan távozásával kapcsolatos pletykák szivárognak ki, ami nem meglepõ, hiszen látványosan próbálja az edzõ tudtára adni, hogy nem érzi jól magát. A játékán kívül a legelsõ látható jele ennek az Olímpic de Xátiva elleni kupamérkõzésen volt megfigyelhetõ, amikor Ancelotti (az általa addig mutatott gyenge produkció miatt) a második félidõ elején lekapta a pályáról. Az argentin játékos mesterének mutogatva hagyta el a játékteret, ami az alábbi videón is jól megfigyelhetõ:

 

Ezt követõen többször tettek fel kérdést Ancelottinak a sajtótájékoztatón Di María elégedetlenségével kapcsolatban, aki mindig azt válaszolta, hogy bármi baja van a játékosnak, a mestere ajtaja nyitva áll elõtte. Aztán néhány hét múlva elárulta azt is, hogy az argentin játékos nem kereste õt. Ez azért elég árulkodó, nem?

Di María aztán hétvégén, az Osasuna elleni mérkõzésen sem úgy viselkedett, ahogy az elvárható lenne attól, aki magára ölti a habfehér mezt. Ancelott a gyengén játszó Bale helyett küldte pályára, a mérkõzés 56. percében. A következõ videón jól látszik (0:48-tól), hogy az olasz mester segítõje, Paul Clement arra kéri a játékost, hogy melegítsen intenzívebben, ám az argentin szélsõ erre fittyet hányva folytatja tovább a „bemelegítést”.

 

 

Késõbb aztán, amikor pályára lépett, játékából ismét hiányzott a tûz, a lelkesedés. Ezzel a legnagyobb probléma, hogy a lendület az, ami leginkább jellemzi a játékát, és ez csak akkor hiányzik, ha nem is akar segíteni csapatán. Mostanában pedig láthatóan nem akar. Felmerül tehát a kérdés: Mi van veled, Ángel?

Innen a távolból azt üzenném neki, hogy a Real Madridban játszik, az ilyen helyzeteket pedig nem így kell kezelni. Nincs szükségünk egy sértõdött, durcás játékosra, nekünk az a Di María kell, akit a szezon elején csodálhattunk.

Forrás: penamadridista.hu, MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Florentino Pérez
Tovább

A shownak folytatódnia kell!

Túl vagyunk a választási kampány ígéretekkel, ködösítéssel, látványos trükkökkel és félreértésekkel teli időszakán, a Real Madrid pedig ismét…
Florentino Pérez
Tovább

Egy kampány, amely megbénít

Luis Nieto pályafutását a Diario Ya című lapnál kezdte. Később az El Independiente és a Diario 16 munkatársa…