A Real Madrid ismét hozta a kötelezõt és ismét gyõzelmet ünnepelhetett a bajnokságban. Be kell vallanom, kicsit tartottam az összecsapástól. Félreértés ne essék, nem az eredmény területén merültek fel bennem kételyek, ugyanis biztosra vettem a sikert, sokkal inkább attól féltem, hogy nem a labdáé lesz a fõszerep. Biztosan emlékszik még mindenki az elõzõ évek Levante ellen vívott mérkõzéseire, a durva belépõkre, vagy épp a vérzõ fejû Real Madrid játékosokra. Nos, kemény belépõkbõl most sem volt hiány, de szerencsére a madridiak bõdületes mezõnyfölénye és a vendégek elképzelés nélküli, teljesen defenzív játéka következtében elmaradtak a durva jelenetek. A királyi gárda az elõzõ években többször is megszenvedett a betömörülõ, 11 emberrel masszívan védekezõ kis- és középcsapatok ellen. Idén szerencsére ebben nagyot mozdult elõre a csapat. Ancelottinak ezen ellenfelekkel szemben sikerül minden alkalommal elõhúzni valamit a kalapból. Vasárnap este ez a plusz Marcelo és Carvajal játéka volt. A két szélsõ védõ segítségével sikerült megbontani a bordó-kékek masszív védekezését. A Levante szokás szerint betömörült, de nem tudtak mit kezdeni a betörõ Marcelóval és Carvajallal. A brazil összesen kilencszer (!) adott be középre, háromszor lõtt kapura és 82%-os pontossággal passzolt. Carvajal a másik oldalon hasonlóan veszélyes volt, fõleg az elsõ félidõben. A második és a harmadik találat is Marcelo hathatós közremûködésével született. A második gól elõtt egy jó csellel elküldte védõjét, aki amúgy is bal lábra várta a labdát a kihúzódó Cristiano Ronaldo helyzete miatt, majd szépen lõtt a kapuba. Az öngól elõtt más módon, de ismét egy betörés vezetett eredményre. A brazil védõ az alapvonal közelébe vezette a játékszert, majd egy gyors centerezéssel próbált veszélyt teremteni. Az már más kérdés, hogy a vendégek játékosa borzalmas megoldást választott, de ez semmit nem von le Marcelo érdemeibõl. Nézzük meg szerkezeti rajzok segítségével, hogy is esett az imént említett két találat:
Bosszantó pontvesztések nélkül
Ahogy feljebb is említettem, az elõzõ évek Real Madridjai rendre szenvedtek a "buszukat a kapu elé toló" csapatokkal szemben. Sokszor hiányzott az elképzelés és a lendület, vagy épp a távoli kísérletek maradtak el ezeken a mérkõzéseken. A szezon elsõ felében még Ancelotti mester kezei alatt is mutatkoztak erre utaló jelek és akadtak bosszantó hibák, pontvesztések a bajnokikon. Azonban az olasz tréner – ahogy sok minden mást – ezt is megoldotta. Az ilyen csapatok ellen mindig van valami a tarsolyában, amivel nyerhetõ a találkozó. A Levante ellen Marcelo és Carvajal volt a "meglepetés", de akadt olyan összecsapás, ahol Benzema szokottnál több mozgásos játéka, vagy épp a Bale – Ronaldo duó tükör szélsõként játszatása volt a mérleg nyelve. Ezen variációs lehetõségek elõhúzásához és alkalmazásához véleményem szerint szükség volt a jelenlegi szerkezet stabilizálására és az ideális kezdõcsapat kialakítására. A 4-3-3-ban új helyre kerülõ és azóta sziporkázó Di María, az élete legjobb szezonját futó Modric, vagy a botrányosan gyenge 2013-as esztendõ után rohamosan javuló Benzema mind-mind fontos láncszemek ebben a gépezetben. Ancelotti stabilitásra épülõ és szerkezetileg remekül kialakított Real Madridja ezt a problémát tehát úgy tûnik, hogy megoldotta. Nagyon várom, hogy a talján tréner mikor rendezi majd a kapuskérdést, illetve mikor láthatunk végre a nagyobb csapatok ellen, a fontosabb meccseken is egy igazán "tökös" királyi gárdát a pályán…
Levante: 12 – egy tucat
Joaquín Caparrós mestert (mocskos alaknak tartom), mint embert nem emelném épp piedesztálra a pálya mellett látottak alapján és akkor lehet, hogy finoman fogalmaztam. Viszont nem kérdés számomra, hogy szakmailag igen képzett edzõ, remek taktikai érzékkel és jó meccselõ-készséggel. Ezt minden eddigi csapatánál láthattuk, az esetek többségében eredményei is õt igazolták, a vasárnapi Levante azonban ennek tökéletesen ellent mondott. A vendégek azzal próbálkoztak, amivel a kis csapatok szoktak, bekkelni mindhalálig. Tették ezt annak ellenére, hogy keretükön végig tekintve azért találhatunk pár igencsak tehetséges és jó játékost, akik a támadások terén hasznos tagjai tudnak lenni csapatuknak. Caparrós azonban a védekezés mellett döntött és azzal, hogy a mérkõzés közben sem mert lényegi változtatásokat eszközölni, saját maga pecsételte meg csapata sorsát. Ennél jóval többre képes a valenciai gárda, csak hagyni kéne a játékosokat futballozni!
