Isco
A mérkõzésrõl: „Ez egy fontos meccs, hiszen ez a Bajnokok Ligája. Megpróbáljuk megnyerni a mérkõzést, hiszen a csapatunk megvan hozzá. Nem gondolhatjuk, hogy a nevünk önmagában elég a gyõzelemhez. Jó formában vagyunk, reméljük, tudjuk tartani. Nem ez lenne az elsõ, de nem is az utolsó alkalom, hogy egy gyengébb csapat legyõzi az erõsebbet. A Bajnokok Ligája a legfontosabb sorozat, itt nincs könnyû mérkõzés. Gyõzni akarunk, és a csoport élén állni.”
A Ludogoretsrõl: „Nem tudok sokat róluk. Csak a védõjükrõl hallottam, aki megfogta a büntetõket. Az elõzõ években nem volt a legmagasabb szinten a csapat, de megnehezítették a Liverpool dolgát az Anfielden. Az edzõ majd elmondja nekünk a stratégiát és elmagyarázza, hogyan játszanak. A stadion egy fontos tényezõ, de bízunk magunkban.”
A saját helyzetérõl: „Az edzõ azt szeretné, ha védekeznék is egy kicsit. Ez az, amit meg kell tennem, ha játszani akarok. Megpróbálok megtenni minden tõlem telhetõt. Nem játszok sokat, remélem, hogy több idõt kapok majd a szezon során. Az elõzõ idényt a kezdõcsapatban kezdtem, de erre senki sem emlékszik most. Hihetetlen az a szeretet, amit a Bernabéutól kapok, mindig támogatnak engem. Minden nap keményen dolgozok, megpróbálom a legtöbbet kihozni minden lehetõségbõl, amit az edzõ ad nekem. Ez egy új idény, új álmokkal és reményekkel, új motivációforrásokkal. Keményen edzek, hogy a kezdõ tizenegybe kerülhessek. Remélem, sok játékidõt kapok majd a szezonban. ”
Verseny a helyekért a középpályán: „Nem kell semmit mondani sem nekem, sem pedig Illarramendinek, hogy motiváljanak minket. Nagyon fiatalok vagyunk, tudjuk, hogy mi a Real Madrid. A verseny nem is lehetne nagyobb. Élvezni akarunk minden percet, amit kapunk, és a kezdõ tizenegybe szeretnénk kerülni, amikor lehetséges.”
Jamesrõl: „Képesek vagyunk együtt játszani. Szívesen csinálunk mindent, ami jó a csapatnak. James sokat segít nekünk, hozzájárul a Real Madrid minõségéhez. Ez jó a klubnak.”
Az egyensúlyról: „Néha vannak hiányosságaink, de elõl van három srác, akik szinte mindig gólt lõnek.”
Ancelotti
A Ludogoretsrõl: „Azért jöttünk, hogy megnyerjük a mérkõzést, és a csoport élén maradjunk. Ez a legfõbb cél. Ebben a sorozatban nincsenek egyszerû ellenfelek. Olyan csapatok vannak itt, akik azért küzdenek, hogy a maximumot érjék el. Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz játszani az Anfielden, de meglepett az a bátorság, amelyet a Ludogorets mutatott ott. Dinamikus, erõs csapatuk van, akik remekül támadnak le, és jónak tûnnek az ellentámadásoknál. Ezek azok a fegyverek, amiket ellenünk használnak majd.”
A fogadtatásról: „Sok szurkolónk van Bulgáriában, a hangulat nagyon jó. Sok szeretet kaptunk a tõlük.”
A rotálásról: „Nem gondolkodom egy tervezett rotáláson. Ha a mai edzésen úgy látom, hogy néhányan nem bevethetõk azok közül, akik játszottak a szombati mérkõzésen, akkor pihentetem õket. Pepe készen áll a játékra, de meglátjuk, hogy pihentetem-e a középhátvédeket. Csak Coentrao, Jesé és Khedira nem áll rendelkezésemre. Figyelemmel kell kísérnünk a rehabilitációjukat.”
Cristianóról: „Õ egy nagyon profi és fegyelmezett játékos. Harcol azért a mezért, amit visel. Egy olyan vezetõ, aki nem beszél sokat, de nagyon fontos az a munka, amit végez, hiszen példát mutat azzal. Olyan edzõje van, akinek a stratégiája által több gólt tud szerezni. Ez mind az én érdemem (nevet).”
Az egyensúlyról: „Védekezésben a 4-4-2 a lehetõ legjobb rendszer, mivel lehetõvé teszi, hogy nagyobb területet fedj le a pályán, valamint nyomást gyakorolhatsz az ellenfél térfelén. 4-3-3-as rendszer esetén nincs meg ugyanaz az egyensúly elõl. Megpróbálunk 4-4-2-ben védekezni, 4-3-3-ban pedig támadni.”
Bale formájáról: „Egy mérkõzésen vannak olyan idõszakok, amikor nem vagy százszázalékos. Remek szezonja van, akárcsak a csapattársainak. Dolgozik, gólokat szerez, semmit sem kell elmagyaráznom neki. Nagyon jól tudja, hogy mit kell tennie. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit csinál.”
Isco helyzetérõl: „Olyan edzõre van szüksége, aki a pályára küldi. A Real Madridban nagy a verseny a helyekért, folyamatosan úgy kell dolgoznia, ahogy eddig. Fontos játékos a csapat számára. Nem kell bizonyítania nekem, tudja, hogy nagyon fontos. Nem tudok tizenegynél több játékost a pályára küldeni.”
Georgi Dermendzhiev
„A Real Madrid egy galaktikus csapat, a világ legjobbjai. Élvezni akarjuk a meccset és jól játszani.”
„Megtiszteltetés a Real Madriddal megmérkõzni a Bajnokok Ligájában. A csapatunk mindössze négy éve van ott az elsõ osztályban, így a Madrid ellen játszani fantasztikus.”
„Nem félünk tõlük. Tízszer nyerték meg a Bajnokok Ligáját, Bale és Cristiano Ronaldo 100 millió euróba kerültek, de nem félünk. Csodálatos csapatuk van, de a saját játékunkat akarjuk játszani.”
„Ha koncentrálunk, bárkit le tudunk gyõzni. Voltak olyan mérkõzéseink, ahol elveszítettük a koncentrációt, és ezáltal fontos pontokat hullajtottunk a meccs utolsó perceiben. Erre figyelnünk kell.”
„A játékosaim tudják, hogy mit kell tenniük. Azt mondtam nekik, hogy maradjanak nyugodtak, használják az eszüket, koncentráljanak arra, amit csinálniuk kell.”