Kedd este a Real Madrid számára lezárult a Bajnokok Ligája csoportköre. Carlo Ancelotti csapata 100 százalékos teljesítménnyel (megismételve az együttes 2011-es produkcióját), pontveszteség nélkül, tekintélyt parancsoló plusz 14-es gólkülönbséggel jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A királyiaknak ugyan tét nélküli volt az utolsó csoportmeccs – ha csak a gyõzelmi széria folytatását nem vesszük figyelembe -, míg a vendégek számára egy esetleges gyõzelemmel elérhetõ lett volna a harmadik hely és az Európa Ligás folytatás. Ettõl függetlenül Illarramendiék komolyan vették a mérkõzést és azok, akik – a rotációnak hála – lehetõséget kaptak, mindent megtettek, hogy éljenek a játékpercekkel. A madridiak végül nagyarányú, négygólos gyõzelmet arattak egy olyan találkozón, melynek gyõzelemmel történõ abszolválása nem késztette túlzottan nagy erõbedobásra kedvenceinket.
A biztos csoportelsõség és a szerényebb képességû ellenfél tudatában Ancelotti mester ismét pihenõt adhatott néhány játékosának, így a teljes hátsó alakzat kicserélõdött, nem csak a négy védõ (Carvajal, Ramos, Pepe és Marcelo), de Casillas is pihenõt kapott kedd estére. A középpályán azonban ennyire már nem volt „bátor” az olasz, hisz csak Illarra kapott szerepet a sérült Modric helyén, mellette továbbra is ott volt Kroos és Isco. A szerkezeti-taktikai szempontból igazán érdekes váltást mégis az elülsõ hármas összetétele hozta. Természetesen nem kell csodálkozni azon, hogy Benzema pihenõt kapott, hisz a francia válogatott támadó neve mellett is jócskán találunk pályán töltött percet az elõzõ idõszakból. Az viszont már érdekesebb, hogy a kezdõben õt helyettesítõ Chicharito nem vette át pozícióját a középsõ zónában, hanem balról indulva játszott. Benzema szerepkörét nem más kapta meg, mint Cristiano Ronaldo, aki középrõl indulva, széles körben futballozott. Ezen a meccsen mindent megtett Ancelotti azért, hogy a portugál kedvébe járjon és a fehérek 7-ese sok gólt lõjön és lépést tartson Messivel. Ehhez képest a portugál klasszis csak egyszer talált be, akkor is büntetõbõl. Ancelotti kissé mellényúlt, azzal a feladattal küldte fel Cristianót, hogy széles zónában mozogjon elöl. Elméletben õ állt legközelebb a kapuhoz, és nem kellett azzal bajlódnia, hogy a bal szélrõl befele induljon. Bale ment ki a jobb oldalra, míg Chicharito került ki a balra, hogy Cristiano a kapu elõterében maradhasson. Az erõfeszítések ellenére úgy tûnt, hogy Ronaldo kényelmetlenül érezte magát ezen a poszton, mondhatni nem szokott eléggé hozzá. Ettõl függetlenül persze akadtak jócskán veszélyes megmozdulásai és kivette a részét az összjátékokból is, de nem volt az igazi. Nem került itt annyiszor helyzetbe, ahogy azt a talján tréner várta, de nem lehet azt mondani, hogy nem próbálta volna meg. Jócskán akadtak jó lövései, de csak a 11-esbõl talált be. Hiányzott neki a terület, nem tudott olyan lendületet vinni az akciókba, mint ahogy azt megszokhattuk. Látszott rajta, hogy frusztráltan hagyta el a pályát és kihasználatlanul maradt egy jó alkalom arra, hogy jelentõsen növelje góljai számát. Abban azonban egy percig sem kételkedem, hogy a portugálban ez nem hagy maradandó nyomot, könnyedén túllép a keddi meccsen és folytatja a gólgyártást. Ancelottit sem kell hibáztatni ezen döntéséjért, hisz az ilyen találkozók tökéletesen alkalmasak arra, hogy meccs helyzetben kísérletezzen az edzõ. Megpróbálta, nem érte el a várt hatást, minden bizonnyal levonja a konzekvenciát és Cristianót a következõ meccsen ismét eredeti pozíciójában láthatjuk majd.
Csereemberek, játékpercek és feltörekvõ fiatalok
Ha nem a Real Madridnál játszana a világ valószínûleg legjobb védõpárosa (Pepe-Ramos), akkor Varane és Nacho minden bizonnyal kezdõk lennének. De nem csak itt, hanem a világ bármely csapatában helyük lenne a védelem közepén. Fiatal koruk ellenére higgadtan, kellõ rutinnal futballoznak. Játékuk letisztult, mentes minden – ifjú labdarúgókra jellemzõ – kapkodástól és pontatlanságtól. Nagyszerûen megértik egymást és ez tökéletesen megmutatkozik a helyezkedéseknél. Míg Varane a pozíciós játékban verhetetlen, addig Nacho remek ütemmel lép ki helyérõl, hogy segítse a középpályásokat vagy a szélsõ védõket. Akárhányszor veti be õket Ancelotti, hiba nélkül teljesítenek, ami rendkívül biztató a jövõre nézve. Kár, hogy nem láthatjuk a teljesítményüket komolyabb ellenfelek ellen, de nem lehet könnyû ilyen ritkán szerepelni és ennek ellenére maximális koncentrációt mutatni. Le a kalappal elõttük.
Jelenleg a Real Madrid legnagyobb problémáját az egyre kevesebb bevethetõ középpályás jelenti. Modric, Khedira és James sérülése után több mint meglepõ volt Ancelottitól, hogy egy órán át pályán tartotta Toni Kroost. A német válogatott középpályás hosszú és kimerítõ esztendõt tudhat maga mögött. Pénteken újabb találkozó vár rá és úgy tûnik, mintha az utóbbi idõben valamelyest visszaesett volna a teljesítménye, amiben szerepet játszhat a fáradtság faktora is. Kétgólos elõny tudatában, 10 emberrel szemben nem történt volna semmi, ha a félidõben Medrán áll be a helyére. A német extra percei helyett az utánpótlás játékos kaphatott volna több szerepet. Medránnak komoly feladatai is lehetnek még a jövõben a kiesõ középpályások miatt, fõleg akkor, ha Khedira továbbra sem épül fel teljesen. Ahelyett azonban, hogy Medránt játszatta volna, Ancelotti szerkezeti változtatás mellett döntött, és egy 20 perces etapban kipróbált egy négy támadós rendszert, ahol a két szélen Jesé és Bale, középen pedig Chicharito és Ronaldo kaptak szerepet, mögöttük a középpályán Isco és Illarra biztosított. Emberelõnyös szituációban a késõbbiekben is alkalmazható ez a felállás, de egyenlõ létszámnál látható volt, hogy nagy kockázatot jelenthet, hisz a két belsõ középpályás nem tudja tökéletesen zárni a területeket, így egy-egy gyors, labdavesztés utáni kontra veszélyt jelenthet a Real Madridra. Ancelotti tehát kísérletezésre használta a meccset, amivel alapjában nincs is probléma. Kipróbálta Ronaldót egy másik szerepkörben, új szerkezetben is láthattuk kedvenceinket pár perc erejéig és a csere emberek is szerephez jutottak. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy egy igen hasznos 90 percen vagyunk túl, melynek tapasztalatait érdemes lesz hasznosítani a jövõben.
Ludogorets – egy kis csapat látogatása az óriások között
A bolgár bajnok számára – ahogy az elõre kalkulálható is volt – a csoportkör jelentette a nemzetközi kupakaland végét. Sok olyan együttest láthattunk az elõzõ években, melyek a Bajnokok Ligája „ágrendszerének” megreformálásával esélyt kaptak a legrangosabb kupasorozatba, de ezek közül igen kevés hagyott bennünk mély nyomot. Azonban a razgradi együttesre nem lehet panasz, nem váltak pofozógéppé és nem gyarapították a 11 emberrel saját kapujuk elõtt védekezõ és a játékot tördelõ gárdák sorát sem. Egy olyan csapatot láthattunk, amely bátran megpróbálta saját játékát játszani, nem rendezkedett be anti-futballra, és ennek meg is lett az eredménye. A Basel legyõzése és a Liverpool elleni pontszerzés mellett meg kell említeni, hogy hazai pályán a királyiak dolgát is megnehezítették, és – ugyan végül négy lett közte – a Bernabéuban sem vallottak szégyent. Dermendzhiev mester fiai nem ijedtek meg és képességeikhez mérten kihozták a maximumot ebbõl a BL õszbõl. Tökéletesen látszott, hogy az általuk alkalmazott 4-2-3-1-es hadrend minden sajátosságával tisztában vannak, próbáltak labdaszerzés után a lehetõ leggyorsabban felfejlõdni és az ellenfél térfelére jutni, ehhez meg is volt a kellõ emberanyag. Egy olyan csapatot ismerhettünk meg, melyrõl bátran elmondhatjuk, hogy üde színfoltja volt a Bajnokok Ligájának. Én személy szerint várom vissza õket jövõre is a legjobbak közé!
