Pályára léptél a „Mérkõzés a szegénység ellen” elnevezésû jótékonysági találkozón. Egyre nagyobb fizikai kihívás számodra egy ilyen meccs?
(Nevet) Igen, határozottan. A lábaim egyre kevésbé bírják. A lényeg azonban az, hogy folytassuk, amit 12 évvel ezelõtt elkezdtünk, hogy különbözõ ügyeket támogassunk minden alkalommal. Idén az Ebola-vírus volt a legfõbb ok, amely Afrikában pusztított. Tényleg, ez a legnehezebb dolog. Be kell bizonyítanod, hogy ez egy ünnep, egy jó mérkõzés, az üzenetét el kell juttatnod az emberekhez, akik nézik a találkozót. Erre kell gondolni és egy jó show-t csinálni. Szóval annak ellenére, hogy fizikailag egyre nagyobb igénybevételt jelent, mindig megtiszteltetés játszani és megosztani a futball szenvedélyét.
El tudod képzelni azt, hogy egy nap edzõként veszel részt ezen az eseményen?
Nem sietek. Pályán akarok lenni, ameddig csak tudok (nevet). De miért ne? Természetesen. Sokáig akarjuk folytatni, és sokáig akarunk még játszani ezen a mérkõzésen. Már 12 éve minden évben megrendezzük, reméljük, hogy még legalább 12 évig folytathatjuk.
Hogyan készülsz egy ilyen alkalomra?
Az emberek eljönnek, hogy megnézzék, ahogy játszunk és futunk egy kicsit (nevet). Mindig vigyázok magamra. Rendszeresen futok, de igazán soha nem állsz készen arra, hogy lejátssz egy mérkõzést. Ez tulajdonképpen 90 perc. De azért vagy ott, hogy játssz, és adj valami emlékezeteset a szurkolóknak. A mérkõzést épp Franciaországban játszottuk, a Geofftoy Guichardban, egy olyan stadionban, melynek óriási történelme van.
Milyen emlékeid vannak errõl a létesítményrõl játékosként?
Nem sok jó emlék, mivel nem sokszor játszottam itt, bár emlékszem arra, hogy egyszer jobbhátvéd voltam ebben a stadionban. A Cannes csapatában szerepeltem, a Saint-Etienne-nel csaptunk össze. Öten voltunk hátul, a két szélsõ pedig egészen elõre ment támadni. Nem hiszem, hogy túl sok ember emlékszik erre, de tényleg megtörtént. Tettem a dolgom (nevet).
Hogyan változott a mérkõzés a kezdetektõl, 2003 óta?
Ami a legjobb benne, hogy a játékosok mindig válaszolnak a hívásra. Tudják, hogy ez egy fontos esemény, hogy megéri. Minden egyes alkalommal egyre több ember érdekelt, ami fontos annak érdekében, hogy a szurkolók kilátogassanak a stadionba. Még ha a játékosok nem is játszottak a kedvenc klubjaikban, nagy nevük van, akiket jól ismernek, látták már õket játszani. Gyakran azt mondják, hogy a futballisták egoisták, semmit sem tesznek másokért, de csak azt mondhatom, hogy gyakran ott vannak, ahol szükség van rájuk. Van néhány játékos, aki még aktív labdarúgó és mégis mindent megtesz, ilyen például Pierre-Emerick Aubameyang.
Játékos pályafutásod alatt sok öröm ért a pályán. Ugyanezt kapod így, visszavonult labdarúgóként?
Ez az élvezet egy másik típusa, de még mindig jó. Nagyon érdekesnek tartom, még úgy is, hogy sokkal nehezebb. Amikor játékos vagy, csak magadra gondolsz, de ha edzõ vagy, akkor másokra is gondolnod kell, igaz, én akkor is sokat gondoltam másokra, amikor játékos voltam. Egy edzõnek semmi másra nem kell gondolnia, csak arra, hogy a megfelelõ formába hozza a játékosokat. Ez egy más munka, de ugyanúgy érdekes.
Hogyan fejezed ki a kreativitásod így, a második vonalban?
Kreatív voltam a pályán, még ma is próbálok az lenni, igaz, másképp. Ha a dolgok nem jönnek össze, azonnal találnod kell valamilyen megoldást, megváltoztatni a dolgokat, hogy lásd, mûködnek-e. Ha igen, az azért van, mert jól választottál.
Hogyan írnád le a játékstílusodat?
Mindig is szerettem a támadó futballt, miközben megpróbáltuk megtalálni az egyensúlyt a védelemmel, mivel enélkül nem lehet elõrébb jutni. Mindig törekszem a szórakoztató futballra. A labdarúgás célja, hogy szórakoztassa az embereket, akik játsszák, és azokat is, akik nézik. Nem azért lettem edzõ, hogy halálra untassam az embereket. Azt szeretném, ha a csapatom jól játszana, ami azt jelenti, hogy gyors játékot játszunk és olyan gyorsan gólt szerzünk, amilyen gyorsan csak lehet. Felhasználom a játékfilozófiám mindenhez, amit csinálok.
Az, hogy az vagy, aki, rögtön tiszteletet vált ki a játékosaidból?
Ugyanaz a véleményem az edzõkrõl, mint a játékosoknak. Talán a tény, hogy az vagyok, aki, ad egy minimális extrát számomra és biztosítja azt, hogy az emberek figyeljenek rám, azonban nem élek vissza ezzel. Csak megpróbálok beszélni velük és igyekszem sikerre vezetni õket.
Egy élõ legenda vagy Madridban. Akadályoz ez téged az edzõi munkádban?
Mondjuk úgy, hogy könnyebben fejezem ki magam edzõként a múltam miatt. A tartalék csapatnál dolgozom, megvannak a saját céljaink, melyeket a játékosaimmal tûztünk ki magunk elé a szezon kezdetén. Különleges státuszom van a klubnál, de nem élek vissza vele.
Van jelenleg olyan játékos, aki ámulatba ejt téged?
Nem, ez nem a legjobb szó. Vannak játékosok, akiket szemmel tartok és akiket nagyon kedvelek, mint Messi és Cristiano, természetesen. Fantasztikus játékosok, de nagyon szeretem Eden Hazardot is. Mindent élvezek, amit a pályán csinál. Tetszik a tény, hogy minden évben fejlõdik. Még ettõl is jobb lehet, és azt hiszem, õ az egyik legfõbb oka annak, hogy a Chelsea vezeti a bajnokságot.
