Az AS újságírója a játékos személyi edzőjével, Romario Queiroz-zsal beszélgetett.
Éder Militão szinte már teljesen visszatért. A brazil hátvéd már egy ideje a csapattal edz a Real Madrid tréningjein, tagja a klubvilágbajnoki keretnek, és abban bízik, hogy a következő idényt teljes erőbedobással kezdheti meg. Sem mentálisan, sem fizikálisan nem volt könnyű helyzetben. Másfél éven belül két elszakadt keresztszalag, egy szinte teljesen kihagyott 2023/2024-es idény, és egy 2024/2025-ös idény, amely akkor szakadt meg számára hirtelen, amikor már kezdte visszanyerni korábbi formáját. A klubvb-n valószínűleg még nem kap játékpercet, de minden apró lépés fontos számára ahhoz, hogy a következő idény kezdetén harcba szállhasson a kezdőbe kerülésért.
A játékos felépülése az előző, másik lábában történt keresztszalag-szakadásához hasonlóan, rendkívül gyors volt. Az előző idényben kevesebb mint hat és fél hónap alatt állt ismét Carlo Ancelotti rendelkezésére, most pedig 195 nap után térhetett vissza a közös edzésekhez. A dr. Manuel Leyes által elvégzett műtét az elvárásoknak megfelelően sikerült, ráadásul Militão esetében Alabával ellentétben nem volt érintett porc a sérülésben. A gyors visszatérésben két személynek nagy szerepe volt. Ők Jaime Salom, a Real Madrid fizioterapeutája és rehabilitációs szakértője, és Romario Queiroz, Militão személyi edzője. Romario beszélgetett az AS munkatársával arról, mit is várhatunk a brazil játékostól egy ilyen súlyos sérüléssorozat után.
Romario napi szinten követte nyomon Militão felépülését. Részben Brazíliából, ahol ő maga is él, részben pedig hosszabb madridi látogatásai során. Volt, hogy a játékos utazott hozzá dolgozni, például a legutóbbi válogatott szünetben, amikor Jaime Salom is követte őt Brazíliába.
„Óriási öröm számomra, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak. A távolság ellenére is tudtam segíteni Édert bizonyos feladatokban, napi kapcsolatban álltam a klubbal. Igazán elszántan dolgoztunk” – mondta Romario, aki így emlékszik vissza a játékos második sérülése utáni reakciójára: „Éppen Madridban voltam, amikor történt. Az első 24 óra nagyon nehéz volt. De Éder meglepett a hozzáállásával. Másnap azt mondta nekem, hogy nincs sok értelme a sajnálkozásnak, már átélte ezt a folyamatot, tudja, hogyan kezelje. Irány a munka!”
Ez megkönnyebbülést jelentett a szakember számára, hiszen egy olyan játékos esetében, aki ilyen sérüléssorozatot tudhat maga mögött, felmerül a kérdés, hogy mi a fontosabb: láb vagy fej? „Néha kicsit pszichológusnak is kell lennünk. Egy-egy edzés után hosszasan elbeszélgetünk” – mondja. Ami a fizikai oldalt illeti, Romario és a klub is egyetért abban, hogy a visszatérést nem szabad siettetni, annak nyugodt, meghatározott üzemben kell történnie, túlterhelés nélkül. „Nem szabad lépcsőfokokat átugrani csak azért, hogy gyorsabban térhessen vissza. Fokozatosan kell haladni.”
Lehet, hogy ez az előző sérülése után az idény végén (áprilisban és májusban, amikor 459 percet játszott) és az előző idény elején, amikor 1311 percet töltött pályán a lehetséges 1470-ből a sérüléséig, nem teljesen így történt.
Romario Queiroz-ban semmi kétség nincs afelől, hogy ismét a legjobb Militãót láthatjuk majd a pályán:
„Eltökélt, teljes mértékben arra koncentrál, hogy jól sikerüljön a visszatérése. Rengeteget tesz ezért. Igen, lehetséges, hogy újra ugyanazt a szintet hozza majd, mint amit korábban már megmutatott a Real Madrid mezében. Ez a fajta sérülés igényli a leghosszabb felépülési időt a futballban, ezért természetes, hogy felmerülnek kétségek. De egy olyan Militãóra számíthatunk, aki óriási elszántsággal tér vissza, hogy újra a legmagasabb szinten versenyezhessen. Mentálisan nagyon erősnek mutatkozott az egész folyamat során. Fizikailag pedig azon dolgozunk, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a visszatérése a pályára.”
Militão keresztszalag-szakadásai nem számítanak egyedi esetnek a Real Madridnál. Asensio 2019-ben szenvedett hasonló sérülést, Alaba két idénnyel ezelőtt, Carvajal pedig az előző idény során esett ki. Ennek fő oka sokak szerint – és Romario szerint is – a túlzsúfolt versenynaptár, bár nem ez az egyetlen tényező.
„A sérülések magas számának oka összetett. Nem lehet egyetlen kiváltó tényezőt meghatározni. De a sűrű meccsnaptár jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy ezek megtörténjenek. A meccsek intenzitása is jelentős mértékben megnőtt az elmúlt időszakban. A játékosok egyre nagyobb terhelésnek vannak kitéve: többet futnak, megnőtt a nagy intenzitású mozdulatok száma a mérkőzéseken, ami nagyobb igénybevételt jelent. A mérkőzésszám magas, a regenerációra szánt idő pedig egyre kevesebb, így sajnos egyre több lesz a sérült játékos…”