Benítez: James és Bale talán játszanak majd

Rafa Benítez a Sevilla elleni rangadó elõtt megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját. A spanyol tréner beszélt a sérültekrõl, Karim Benzema lelkiállapotáról, de szóba került Cristiano Ronaldo is, akinek távozásáról egész héten cikkezett a sajtó.

Benzema: „A felépülésének végsõ stádiumában van, úgy döntöttünk, hogy nem visszük magunkkal. Ami az érzéseit illeti jól van, de nem utazik velünk, ennél sokkal többet nem mondhatok. A klub már kiadott egy közleményt, ehhez mindannyian tartjuk magunkat. Karim edz, végzi a számára elõírt munkát, ez pedig személyes ügy. Teljes mértékben támogatom õt, remélem, hogy felépül. Én csak a sport szemszögébõl beszélek. Még nem épült fel teljesen, ezért nem került be a keretbe.”

Bale: „Még véglegesítenünk kell a keretet, de Bale ott lesz velünk. Meglátjuk, hogy mennyit fog játszani, talán pályára léphet.”

Keylor: „Nem fogunk kockáztatni. Tudtuk, hogy izomhúzódása van.”

Ronaldo: „Az alapján ítélem meg a dolgokat, amit látok. Az edzéseken egy boldog csapat van a szemeim elõtt, akik nagyszerûen edzenek. Cristiano gólra éhesnek tûnik, és azt olvastam, hogy az ügynöke szerint itt fejezi be a pályafutását. Ha boldog és olyan hatékony lesz, mint ma volt, akkor teljesen nyugodt vagyok. Remélem, sok gólt szerez majd.”

Clásico: „Csak a Sevillára gondolunk. Késõbb kell összpontosítanunk a Clásicóra.”

James: „Ami Kolumbiát illeti, korábban már beszéltem errõl. Ha behívják, akkor mennie kell, s remélem, hogy minden meccsen öt gólt szerez majd. Azt szeretném, ha jó állapotban térne vissza. Egy olyan játékossal kell foglalkoznom, aki hosszú ideje nem lépett pályára. A keretben van, talán játszik majd. A legjobb 11-et kell pályára küldenünk.”

Sevilla: „Nagyszerû edzõjük van, és remek a csapat, valamint a szurkolók is. Már bizonyították mindezt. Minõségi keretük van, tapasztaltak. Egy nagyon komplett csapatról beszélünk, vissza kell találniuk arra az útra, amelyet az elmúlt években jártak. Remélem, nem ezen a mérkõzésen viszik ezt véghez. Nehéz meccsre számítok, hiszen elsõ osztályú keretük van.”

Ramón Sánchez Pizjuán: „Nehéz ebben a stadionban pályára lépni. A Sevilla látványos történelemmel rendelkezik, különösen az elmúlt éveket tekintve. Nem lesz egyszerû, de tudjuk, hogy koncentrálnunk kell és a Sevillára kell erõltetnünk a játékstílusunkat.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK