A Real Madrid szimpatizánsai számára talán kiszámítható volt. A Liverpool korábbi edzőjére váró csapdák már nyáron annyira egyértelműek voltak, hogy néhányan azt mondták, nem fogja túlélni a szezont. Az 55 éves trénert hétfő este egy számára hét hónapig tartó csodát követően menesztették, amely igen rossz fényt vet rá, azonban még rosszabbat Florentino Pérezre.
Sokan nem értettek egyet Carlo Ancelotti menesztésével. Az olasz és a játékosok között erős kötődés volt, ráadásul a szurkolók is szerették a vonzó játékstílusa miatt és a sajtót is megfelelően tudta kezelni. A Tizediket követő, csalódást keltő idény sem törte meg népszerűségét. Hét hónappal később Florentino csapata a bajnokságban csak a harmadik helyen áll, az edző pedig Zinedine Zidane, aki mindössze 18 hónapnyi tapasztalattal bír, amelyet a Real Madrid utánpótláscsapatánál, a spanyol harmadosztályban szerzett.
Valószínűleg Florentino Pérez nem így tervezte ezt az egészet, de az elképzelés és a valóság között megjelenő különbség nem újdonság a Santiago Bernabéu környékén. A nagy nevek preferenciája jól látható, de úgy tűnik, hogy az egészséges csapatdinamika nem a vezetőség erőssége, hiszen pontosan ezt ássa alá a gyakori edzőcsere és a kulcsjátékosok eladása. Pérez 12 éves uralkodását figyelembe véve Zidane a 11. edzője a csapatnak, ráadásul időközben olyan nevek hagyták el a klubot, mint Raúl, Iker Casillas, Ángel Di María, Xabi Alonso és sorolhatnánk.
Értéket pénzért
A vezetőség mentalitása nagyjából változatlan 2009 óta. Az elmúlt hat év öt legdrágább igazolása közül három a Real Madrid nevéhez fűződik. Időközben a klub 10 évig vezette a Forbes magazinban a legértékesebb klubok listáját és a Deloitte Money League-et is, amely jövedelem szerint rangsorolja a csapatokat. Ha az erőforrások határoznák meg az eredményeket, akkor a Real Madrid egyeduralkodó lenne a kontinensen.
Jelenleg azonban még Spanyolországban sem az. Ha nem vesszük figyelembe a kisebb tornákat és az egymeccses kupákat, akkor elmondhatjuk, hogy a Real Madrid egy bajnoki címet, két Király-kupát és egy Bajnokok Ligája-címet nyert Pérez második uralkodása alatt, eközben a Barcelona kétszer nyert BL-t és négyszer bajnokságot.
A bánásmód, amelyben Carlo Ancelottit részesítette a klub, nagyszerű esettanulmányként szolgálhatna arról a döntéshozatali politikáról, amely az imént említett statisztikákhoz vezetett. Manuel Pellegrini és José Mourinho távozásának egy bizonyos mértékig még volt is értelme, nem úgy, mint elküldeni Carlo Ancelottit, mondván, a klubnak új impulzusokra van szüksége.
Beníteznek annyi előnye volt, hogy Madridban született, ráadásul játszott és edző is volt az akadémián, de a személyisége alkalmatlannak bizonyult a feladatra.
Rideg és elővigyázatos
Mindig is úgy tűnt, mintha Rafa Benítez ridegsége és közvetlensége ütközne egy egókkal teli csapattal és Carlo Ancelotti kiválóságával. A spanyol több korábbi játékosa is írt arról, hogy Benítez soha nem dicsér senkit és nem is mutat empátiát. „Benítez számára csak a futball számít.” – írta 2006-os önéletrajzi könyvében Steven Gerrard. „Az ő szemében én Steven Gerrard vagyok, egy labdarúgó, a Liverpool alkalmazottja, nem pedig hús és vér ember, tele gondolatokkal és érzelmekkel.”
A Liverpool legtöbb sztárja elfogadta ezt a stílust, de Gerrard később azt írta, hogy egyesek utáltak a keze alatt játszani. Jamie Carragher is azt mondta korábban, hogy Beníteznek változtatnia kellene a hangsúlyán, ha egyszer egy olyan klubnál akar majd dolgozni, mint a Real Madrid. A tény, hogy Rafa Carlo Ancelottit váltotta, a két személyiség közötti kontrasztot még inkább kiemelte, így azokat, akik a spanyolt jól ismerik, nem is lepték meg a pletykák, amelyek arról számoltak be, hogy az edző és egyes játékosok között igen megromlott a viszony Madridban.
A játékstílus egy újabb probléma volt. Arrigo Sacchi tanítványaként Benítez a szerkezetet helyezte előtérbe a játékosok szabadságával szemben, és bár a védekező felfogásra utaló vádak túlzók voltak, a Real Madrid mégis kevésbé játszott támadófutballt, mint Ancelotti idején. Amikor Benítez megpróbált megfelelni a klub elvárásainak – például a Barcelona elleni mérkőzésen a meglepően támadó felfogással – az eredmények katasztrofálisak voltak.
Sem a keret, sem pedig a klub filozófiája nem esett egybe igazán az elképzeléseivel. Amikor problémaként írta le a támadójátékosok számát a Valencia elleni mérkőzést követően, úgy tűnt, hogy ki is hangsúlyozza a nézetek közötti különbséget.
A nagyobb baj inkább az, hogy Péreznek előre látnia kellett volna ezeket a problémákat. Tudta, hogy a Benítez által kedvelt stílus nem összeegyeztethető a csapattal. Ismerte a spanyol személyiségét is, így tudnia kellett volna, hogy ez okozhat súrlódásokat. Ennek ellenére alkalmazta őt, az eredmény pedig megfelel a várakozásoknak.
Az elnök nyomás alatt
Több szurkoló is kifejezte az elmúlt időszakban, hogy elege van a Real Madrid elnökéből. A 4-0-ra elbukott Clásico után többen is lemondásra szólították fel.
Az edzői kérdéseken túl az elmúlt 12 hónapban felerősödtek ezek a hangok. 2014 végén, amikor a Real Madrid 22 mérkőzéses győzelmi szériában volt és elhódította a klubvilágbajnokság trófeáját Marokkóban, a vezetőség úgy döntött, hogy a játékosok téli szünetét egy barátságos mérkőzéssel szakítja meg. A csapat Dubajban játszott a Milan ellen. Néhány nappal később a Valencia ellen a csapat 2-1-es vereséget szenvedett. Egyes játékosok kimerültnek tűntek a következő hónapokban, a csapat pedig a szezon végén trófea nélkül maradt.
Nyáron Iker Casillas távozott Portóba egy búcsúbeszédet követően, melyet egyedül, könnyek között mondott el a Bernabéu sajtótermében. Aztán ott volt Sergio Ramos szerződéshosszabbítása, amely a nyár egyik legnagyobb slágere volt, vagy De Gea elrontott szerződése. Decemberben a Real Madridot kizárták a Király-kupából, Denis Cheryshev jogtalan szerepeltetése miatt. Ezek a dolgok nem igazán kedveznek az elnök megítélésének.
Érthető, hogy néhányan miért szeretnék, ha Florentino távozna. Hogy ez megtörténik-e, az egy másik kérdés.
2012 szeptemberében Pérez megváltoztatta a klub alapszabályát, így az elnök 10 helyett 20 évig töltheti be a posztját. Emellett egy spanyol banknak köszönhetően a klub éves költségvetésének 15 százaléka biztosítva van, harmadik fél segítsége nélkül. Ezekkel a lépésekkel Florentino lényegében kisemmizte ellenfeleit, így a 2013-as elnökválasztásokat gyakorlatilag ellenfél nélkül nyerte meg.
A riválisai jelenleg bíróságokon keresztül támadják ezeket a lépéseket, a céljuk, hogy előrehozott választásokat tartsanak. Amennyiben ez nem sikerül, Florentino az elkövetkezendő években is a klub elnöke maradhat. Ha ez történik, akkor valószínű, hogy az edzők továbbra is cserélődnek majd, miközben a legtöbb probléma nem a keretben vagy az edzőkben keresendő, hanem a vezetőségben.
Thore Haugstad
