Zinédine Zidane
A mérkőzés
"Boldog vagyok. Nem csak magam miatt, mert ez csapatmunka volt. Boldog vagyok a játékosok miatt is, mert, amit ma csináltak, fantasztikus volt. Szenvedtünk egy kicsit, de ez előfordul egy elődöntőben. A legfontosabb, hogy ott vagyunk a döntőben. Örülök, hogy ezt a nagyszerű csapatot irányíthatom és ezeket a játékosokat edzhetem. Örülök, hogy ki tudom élvezni azt a lehetőséget, amit a klubtól kaptam. Továbbra is együtt kell maradnunk, folytatni kell a munkát, és csapatként még rengeteg nagy dolgot érhetünk el. Ki kell élveznünk ezt a pillanatot."
Álmodozás a Tizenegyedikről
"Természetesen csak ez lebeg a szemünk előtt. De ma este a szurkolókkal együtt ki kell élveznünk a döntőbe jutást. A stadion elképesztő volt. Még semmit sem nyertünk, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk május 28-án. Most pihennünk kell a vasárnapi találkozóra. Ez a futball szépsége, mindig a következő feladatra kell gondolni."
A döntő esélyese
"Itt már nincsenek esélyesek. Ez egy döntő, ahol mindkét csapat megérdemli a győzelmet. Ahogy minden mérkőzés, ez is 50-50 százalékkal kezdődik."
Az ellenfél
"Kemény mérkőzés volt. Az ellenfél megnehezítette a dolgunkat. Nem gondolom, hogy a City gyenge volt, egy összeszedett csapatot láttam. Jól játszottak és jól védekeztek. Az eredmény is mutatja, hogy nem volt egy könnyű mérkőzés. Talán megérdemeltünk volna egy második gólt, de ez egy elődöntő, ahol az utolsó percig szenvedni kell. Nyertünk 1-0-ra, ami mutatja a City erejét is. Mindenkinek lehet saját véleménye, miszerint a City nem csinált semmit. Én nem így gondolom. Nem engedtük őket helyzetbe kerülni, jól védekeztünk és taktikailag is betartottuk a megbeszélteket."
Zidane, a sikerkovács
"Én vagyok az edzője a csapatnak. Valószínű, hogy valamit jól csinálok. De ez nem csak rajtam múlik, hanem az egész csapaton és a stábon, akik keményen dolgoznak. A legfontosabbak a játékosok, ők teszik lehetővé, hogy élvezhessük a futballt. Imádom a labdarúgást, és amikor látom, mikre képesek, boldog leszek. Edzőként kicsit többet szenvedek, érzem a feszültséget a mérkőzések közben. Ki kell élveznünk ezeket a pillanatokat."
Ronaldo
"Jól van, 90 percet játszott, nincs semmi problémája. Azt látom, hogy 100%-os állapotban van, és játszani fog a következő mérkőzéseken. Elégedett vagyok a teljesítményével, ahogy az egész csapatéval is."
Casemiro és Benzema
"Ha holnap rendben lesznek, akkor csatlakoznak a kerethez. Nem fogunk senkit sem pihentetni, mert fontos mérkőzések várnak ránk a döntő előtt. Persze kockázatot sem fogunk vállalni, mert van elég játékos a keretben."
Jesé mint középcsatár
"Azért játszott ott, mert Cristiano és Gareth volt a széleken. Ha Karim egészséges, ő játszik elöl. Láthattuk, mennyit változtatták a helyüket a mérkőzés közben. Sokat kellett mozogniuk, jó munkát végeztek. Kiválaszottam a kezdőt, majd változtattam. A pozitív dolgokra koncentrálok, de egy biztos, megérdemeltek jutottunk tovább."
Cristiano Ronaldo
A mérkőzés
"Nehéz mérkőzés volt. A csapat jól játszott, irányítottuk a játékot, és több lehetőségünk is volt a gólszerzésre. Egy második góllal eldönthettük volna a találkozót. Az 1-0 minimális előny, de elegendő. A döntőben vagyunk, ez volt a célunk. Tudtuk, hogy gólt kell szereznünk, már az első meccsen is megérdemeltük volna. Ma is mi voltunk a jobb csapat, és teljesen igazságos, hogy mi utazunk Milánóba. Ez egy döntő, ahol ismét az Atlético ellen játszhatunk. Boldog vagyok. Ez is mutatja a spanyol bajnokság erejét. Örülök a döntőbe jutásnak, és még a bajnokságban is minden esélyünk megvan a győzelemre."
Az edző
"Zidane nagyszerű munkát végez. Segít minket, és boldogok vagyunk miatta. Mint ember, és mint edző is csodálom őt. Remélem, sokáig velünk marad. Mindig mellette állunk. Egy alázatos ember, aki szeret tanulni, és meghallgatja a játékosait. Így nagyon könnyű vele a munka."
Üzenet a szurkolóknak
"Köszönjük a hihetetlen támogatást, nagy szükségünk volt rájuk. Találkozunk a döntőben, Hala Madrid!"
Felépülés
"A sajtóban megjelentek olyan hírek, hogy nem vagyok egészséges. Szó sem volt erről. Keményen dolgoztam, és teljesen felépültem. Ahogy Zidane is mondta, 100%-os vagyok."
Jesé
A mérkőzés
"Legutóbb nem lehettem ott a döntőben, de szerencsére most ismét megkaptam a lehetőséget, hogy segítsem a csapatot. Megérdemlejük, hogy nyerjünk valamit, boldog vagyok. Minden madridista meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját, most minden esélyünk megvan rá. Ez a sok hónapos kemény munkánknak a gyümölcse, a döntőben a végsőkig küzdeni fogunk. A céljaink eléréséhez az egység a legfontosabb. A szurkolóknak is meg szeretnénk köszönni ezt a hihetetlen támogatást. A szurkolók és a csapat közötti egység törhetetlen. A döntőben 200%-on kell teljesíteni. Az Atlético és a Real Madrid is nagy csapat, de csak az egyikünk nyerhet. Reméljük, mi leszünk azok. Egy nagy család vagyunk, és együtt nagyszerű dolgokat érhetünk el."
Marcelo
A mérkőzés
"A Bajnokok Ligájába mindig nagy a nyomás, és kemény mérkőzéseket kell játszani. Minden sorozatban a legjobbunkat próbáljuk nyújtani. Nehéz meccs volt, de ott vagyunk a döntőben, ahol még nehezebb feladat vár ránk. Jó formában várjuk a szezon végét."
Csapatmunka
"Mindenki láthatta, hogyan küzdött az egész csapat. Keményen dolgoztunk, jól védekeztünk és jó mérkőzést játszottunk. A döntőben nincsenek esélyesek. Az Atlético megmutatta, hogy nagy csapat, tisztelni kell őket. Most a bajnokságra kell koncentrálni, mert egy másodpercig sem pihenhetünk. A végsőkig fogunk harcolni."
Dani Carvajal
A mérkőzés
"Ez egy BL előndöntő volt, tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Korábban is eldönthettük volna a találkozót, de a legfontosabb, hogy utazhatunk Milánóba. A szurkolók csodálatosak voltak, végig éreztük a biztatásukat. Köszönjük nekik a segítséget. Remélem, a döntőbe is velünk tartanak, és együtt ünnepelhetjük a Tizenegyediket."
Manchester City
"Kemény párharc volt. A City megérdemelten jutott el idáig, de a két mérkőzés alapján mi voltunk a jobb csapat. Nagyon meleg volt, és ezt mindkét csapat érezte. A végére maradt némi izgalom, előbb is lezárhattuk volna a találkozót."
A döntő
"Ismét egy derbi, és ez nagyon jó a spanyol futballnak, illetve Madridnak is. A döntő előtt bizakodásra ad okot, hogy nem kaptunk gólt az elődöntőben. Emlékszem, a Tizedik évében is nagyon kevés gólt tudtak nekünk rúgni az ellenfelek. Mindkét csapat megérdemli a győzelmet, de remélem, ismét mi örülhetünk."
Lucas Vázquez
"Mindig nehéz a Bajnokok Ligája döntője. Van időnk felkészülni rá, még akkor is, ha közben a bajnokságra is gondolnunk kell. A futballban folyamatosan változnak a dolgok, hosszú a szezon, de elégedettek vagyunk az elvégzett munkával, most már csak fel kell díszítenünk a tortát."
Luka Modric
A mérkőzés
"Látványos este volt. Boldog és nagyon büszke vagyok, hogy bejutottunk a döntőbe. A csapat és a szurkolók is jól teljesítettek ma. Elképesztőek voltak a madridisták a lelátón, sokat segítettek nekünk. A két mérkőzés alapján rászolgáltunk a milánói döntőre."
Atlético
"Két éve már találkoztunk velük, emlékszünk rá, milyen nehéz mérkőzés volt. Most is ugyanerre számítunk, remélhetőleg, ugyanolyan eredménnyel a végén. Most a két bajnoki mérkőzésre kell koncentrálnunk, aztán jöhet a Bajnokok Ligája döntője."
Toni Kroos
A mérkőzés
"A második félidőben több lehetőségünk is volt Manchesterben és most is. Ma nem sikerült megszerezni a második gólt, ezért az utolsó pillanatig izgulni kellett. A két találkozó alapján megérdemelten jutottunk a döntőbe. Nem volt gólhelyzetük 180 perc alatt. Tudjuk, hogy az Atlético elleni döntő nagyon nehéz lesz. A Bayern és a Barcelona ellen is nagyon jól teljesítettek. De meg kell mutatnunk, hogy jobb csapat vagyunk. Nincsenek esélyesek. Nem lepett meg, hogy döntőbe jutott az Atlético."
Gareth Bale
A mérkőzés
"A szurkolók nagyszerűek voltak. Biztos vagyok benne, hogy Milánóban is velünk lesznek. Boldogok vagyunk, két nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A döntőben a legjobb formánkat kell mutatni. Az előndöntők mindig ilyenek, két nehéz találkozó, ahol nem sok lehetőség adódik a csapatok előtt. Jól játszottunk, hátul nagyon magabiztosak voltunk. Ki kell élveznünk ezt az eredményt. A döntő az Atlético ellen nagyon nehéz lesz. Tudjuk, hogyan játszanak, remélem, megnyerjük a Bajnokok Ligáját."
A gól
"A legfontosabb dolog, hogy a labda végül a kapuban kötött ki. Nem számít, ki szerezte, a lényeg, hogy a döntőbe segített minket. Minden esélyünk megvan rá, hogy újra megnyerjük a Bajnokok Ligáját."
Sergio Ramos
A mérkőzés
"Egy ilyen nehéz szezon után a kemény munkának, és a csapategységnek köszönhetően három éven belül a második BL döntőnket játszhatjuk. Mindent beleadtunk, és végig csapatként funkcionáltunk. A Bajnokok Ligája hihetetlen koncentrációt igényel. Jól védekeztünk, és sok lehetőségünk volt elöl. Ki kell élveznünk ezt a különleges pillanatot, kemény munka volt eljutni a döntőig. A csapat és a szurkolók is megérdemelték. Ismét mögöttünk álltak, ők voltak a 12. játékosunk. Már megmutattuk, hogy képesek vagyunk megnyerni egy döntőt. Hihetetlen este volt a Real Madrid szurkolóinak, reméljük, hazahozhatjuk nekik a Tizenegyediket is. A futballban vannak jó és rossz időszakok. Öt hónappal ezelőtt nehéz helyzetben voltunk, de csapatként átvészeltük azt is. A siker kulcsa, ha együtt dogozunk. A csapat keményen küzdött, nagyszerű munkát végzett, és egy jó csapatot sikerült búcsúztatnunk."
Keylor Navas
A mérkőzés
"Boldogok vagyunk, mert nem kaptunk gólt, és ez is kellett a döntőbe jutáshoz. Nem volt könnyű idáig eljutnom, gyermekként ilyenekről álmodik az ember. Szeretnék köszönetet mondani istennek, amiért a Real Madridban játszhatok. Igazi megtiszteltetés nekem, és nagyon hálás vagyok érte. Fáj az ütközés, de van időnk a pihenésre, és készen fogok állni a döntőre. Nyugodt vagyok. Az Atlético egy jó csapat, keményen fognak küzdeni, ahogyan mi is. Tovább kell dolgoznunk alázatosan. Van néhány napunk felkészülni, a legjobb formánkat kell hoznunk, és a legfontosabb a győzelem. Egy álom válna valóra, ha megnyernénk a Tizenegyediket. Ez valami olyasmi, ami minket madridistákat különleges izgalommal tölt el."