Zidane: Kedvelem Isco játékát

A hétvégi 6-1-es győzelem után holnap már a Bajnokok Ligájában kell folytatni a pontgyűjtést. Zidane fiai a Nikolics Nemanját is soraiban tudó Legia Varsót látják vendégül (20:45, M4 Sport). A mérkőzés előtt Zidane és Varane válaszolt az újságírók kérdéseire.

A csapat formája
"Elégedett vagyok az elvégzett munkánkkal, mert ha ilyen keményen dolgozunk, elérjük a céljainkat. Edzőként egy ilyen mérkőzés után csak elégedettségről beszélhetek. Most az a dolgunk, hogy folytassuk a jó szereplést. Ez egy újabb kihívás, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy holnap egy teljesen más találkozó vár ránk, ezért nem dőlhetünk hátra a 6-1 után."

Az esélyek
"Mindenkinek meglehet a saját favoritja, de nem véletlenül szerepel mindkét csapat a Bajnokok Ligájában. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon a szinten vagyunk. Minden mérkőzés 50-50 százalékról indul, és én csak ezzel foglalkozom. Nincs különbség. Ha mégis van valami, akkor ezt minden nap bizonyítani kell."

James Rodríguez
"Folyamatosan javul az állapota, és ma már a teljes edzést a csapattal csinálta végig. Nincsenek panaszai és fizikálisan is rendben van. Gyakorolta a szabadrúgásokat is, szóval teljesen felépült."

Isco
"Isco egy másik fontos játékosa a csapatnak. A hétvégi mérkőzés után nem meglepő, hogy róla írtak az újságok, de nem szabad elfelejteni, hogy folyamatosan jól teljesít, és tisztában van a nehézségekkel. Elégedett vagyok vele, egy olyan játékos, akit nagyon kedvelek."

Az önbizalom
"A játékosoknak mindig bízniuk kell önmagukban. Vannak nehézségek, de a futballban ezek gyakori dolgok. A játékosoknak csak a munkára kell fókuszálniuk. Ez nem azt jelenti, hogy egy döntetlennél a játékosok nem tettek meg mindent a győzelemért. Azonban a minőségünkkel gyorsan el tudjuk dönteni a mérkőzéseket. Nem foglalkozunk az ellenféllel."

Benzema állapota
"Karimnak folytonosságra van szüksége, hogy biztonságban érezze magát. Nagyon tetszik a hozzáállása. A Betis ellen jól teljesített, de sokkal több van benne. Tudjuk, hogy három naponta meccset kell játszanunk, ezért óvatosnak kell lennem vele, és a többiekkel is."

A francia miniszterelnökre reagálva, aki szerint "Benzema nem egy erkölcsi példakép"
"Igen, szerintem ez nem volt túl szerencsés. Elég dühítő minden, amit a játékosról és általánosságban a futballistákról mondott. Ez olyan, mintha téged kritizálnának a munkád miatt, de te nem védheted meg magad. Érthető, miért dühíti ez fel a játékost. Nem kellemes, de meg kell néznünk, mit mondott pontosan."

Marco Asensio
"Próbálom elmagyarázni a játékosoknak a szituációt. Nem beszélek minden nap Marcóval, ettől függetlenül napról napra jól dolgozik az edzéseken. A legfontosabb, hogy készen áll a játékra, ahogyan a többiek is."

Egy esetleges nagyarányú győzelem
"Ez attól függ, hogyan kezdjük a mérkőzést. Két fontos mérkőzésünk jön, mindent bele kell adnunk, hogy ne veszítsünk pontokat."

22 veretlen mérkőzés
"Tisztában voltam vele, de egy vagy három döntetlen is hozzátartozik a futballhoz. A legfontosabb, hogy megtaláljuk a helyes utat, és minden mérkőzésen a maximumon teljesítsünk. Ez az én felelősségem, meg kell értetnem a játékosokkal, hogy nincs egyszerű meccs."

Alvaro Morata
"Morata jól érzi magát, keményen dolgozik és játszani is fog. Emellett, ha nem játszik, akkor is tisztában van vele, hogy meg fogja kapni a lehetőséget. Az egészben a legjobb, hogy él is lehetőséggel."

Enzo "panenkás" büntetője
"Nem igazán említette, de láttam, és jól sikerült. Berúgta, úgyhogy nincs probléma. Ha megpróbálod és kihagyod, na az már nagyobb gond."

A Legia szurkolói
"Egy normális mérkőzés lesz. A biztonsági intézkedések hozzátartoznak a futballhoz, nem lesz semmi probléma, vagy rendbontás."

Varane

A Betis elleni győzelem
„Nem olyan egyszerű idegenben legyőzni a Betist és ennyi gólt szerezni. Jól érezzük magunkat, volt egy jó meccsünk nagy intenzitással, ez jót tesz az önbizalmunknak. Ugyanilyen intenzitással szeretnénk folytatni, most egy fontos mérkőzés következik, amit meg akarunk nyerni. Mindig a lehető legjobbat akarjuk nyújtani.”

Személyes érzései
„Az idény kezdetétől fogva nagyon jól érzem magam. Keményen dolgoztam a nyár folyamán, élvezem az edző bizalmát. Nagyon boldog vagyok, hogy szerepelhetek a válogatottban és a Real Madridban is. Fizikálisan jó formának örvendek, de minden nap megpróbálok fejlődni. Nyugodt vagyok.”

Zidane titka
„Nincs titok, a legfontosabb a kemény munka, ami kifizetődik. Győzni akarunk, a jó játék fenntartása mellett. Egy döntetlen nem jelent krízist. Hiszünk magunkban, megvan a kellő tehetségünk, és tudjuk, hogy kemény munkával a jó eredmények is jönni fognak. Folytatnunk kell a munkát, és a jó dolgok sem maradnak majd el.”

A csapat stílusa
„A célunk a támadás, nagy sebességgel és kellő mélységgel. Tudjuk, hogy magas minőség rejlik a csapatban. Mindig próbálunk támadójátékot játszani, a széleket használva.”

A Legia csapata
„A motivációnk változatlan. A Legia megpróbál majd mindent beleadni. Ugyanúgy fel kell készülnünk, mint bármely más meccsre. Támadni fogunk, megpróbálunk majd gólokat szerezni, de az egyensúly mindig fontos, használnunk kell majd a fejünket. Nem lesz könnyű meccs. Nagy intenzitásra lesz szükség.”

Viszony a csapattársakkal
„Jól érzem magam mellettük, kiegészítjük egymást. Ha Pepe a társam, akkor én vagyok a baloldali belső védő. Ez az alkalmazkodásról szól. Nincs olyan társam, akivel jobban érezném magam a pályán. Mindenkivel nagyszerűen kijövök.”

Jövő
„Remélhetőleg elég szerencsés leszek, és még sokáig itt lehetek. Ez a hatodik idényem a Real Madridban, rengeteget tanultam és fejlődtem. Boldog vagyok, további éveket szeretnék. Folyamatosan fejlődni akarok.”

Gólok
„A védekezés mindenkinek feladata. Megosztjuk a védőmunkát. Úgy láttam, hogy a csapat jól teljesített ezen a téren az elmúlt meccseken. Ugyanez igaz az ellenfelünkre is. Nem vagyunk rosszak, de még fejlődhetünk. Mindannyiunk számára világos, hogy együtt, csapatként kell dolgoznunk.”

Gólszerzés védő létére
„Egy védő számára ez mindig egyfajta pluszt jelent. Veszélyesek vagyunk a rögzített szituációkban, mert a levegőben jól teljesítő játékosaink vannak. Még fejlődhetek, több gólt is szerezhetek, ezen fogok dolgozni.”

A francia elnök szavai
„Nem fogok válaszolni. Ha találkozunk, majd elmondom, hogy mit gondolok, de nem itt és nem most. A szavai nem zavarnak.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Kylian Mbappé
Tovább

A Villarreal elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Villarreal elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal14. Tchouaméni22. Rüdiger23. F.…