Lucas Vázquez: Nehéz megmagyarázni, hogy milyen érzés a Bernabéuban pályára lépni

Lucas Vázquez, a Real Madrid saját nevelésű szélsője 2021. június 31-ig érvényes szerződést írt alá a klubbal, amely nagyszerű visszajelzése az általa végzett remek munkának. A madridisták egyik kedvence a szerződéshosszabbítás apropóján adott interjút.

Érzések: „Nagyon boldog vagyok. 2007-ben, amikor megérkeztem, az volt az álmom, hogy a Real Madrid mezét viselhessem. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de ha ambícióval telve próbálsz meg elérni valamit, és keményen dolgozol, akkor meglesz az eredménye. Elértem a célomat, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

A szerződéshosszabbításról: „Ez jól mutatja, hogy a klub bízik bennem. Megpróbálom majd visszafizetni ezt a hitet és a szeretet, amelyet a pályán és minden egyes edzésen kapok. Ez egy nagyon fontos lépés a pályafutásomban. Ott vagyok, ahol mindig is szerettem volna lenni. Megpróbálok úgy nekivágni ennek az öt évnek, ahogy eddig is teljesítettem, minden nap dolgozni akarok, hogy jó formában lehessek és mindent beleadhassak a klubért. Szeretnék fejlődni, szeretnék jobb játékossá és jobb emberré válni.”

Öltöző: „Nagyon látványos a keretünk, amely a legmagasabb szinten lévő játékosokból áll. Megmutattuk, hogy bárki is van a pályán, egy csapatként játszunk. A legfontosabb, hogy ezt fent tudjuk tartani a csapat céljai érdekében.”

Büntető a Bajnokok Ligája döntőjében: „Ösztönös volt, amikor az ujjamon pörgettem a labdát, abban a pillanatban hittem, hogy be fogok találni. Szerencsém volt, majd megnyertük a Bajnokok Ligáját. Én kértem, hogy lőhessek, aztán kiválasztottak az első büntető elvégzésére.”

A hit fontossága: „Hinned kell magadban, a képességeidben. Amikor a Real Madrid úgy döntött, hogy lehetőséget ad nekem az első csapatban, az azért történt, mert bíztak bennem, a képességeimben, és abban, hogy versenyezhetek a világ legjobb játékosaival. Megtiszteltetés ilyen nagyszerű játékosok között lenni és tanulni tőlük. Egészen fiatal korom óta ez volt az álmom, nagyon boldog vagyok.”

Szerepe a keretben: „Ahogy az edző is hangoztatja, mindannyian fontosak vagyunk és mind megkapjuk a lehetőséget. Sokat beszél a játékosokkal, így velem is. Elmagyarázza, hogy mit vár tőlünk. Minden nap keményen edzek, hogy jó formában lehessek.”

A Bernabéu: „Nehéz megmagyarázni azt az érzést, amit a Bernabéuban történő pályára lépés eredményez. Kiváltság a Real Madrid szurkolói előtt játszani, energiát ad ahhoz, hogy mindig a legjobbat hozd ki magadból. A szurkolók mindig felráznak és segítenek a győzelemben. Ez egyszerűen hihetetlen.”

Az akadémia: „Elégedett vagyok azzal az úttal, amit bejártam az utánpótlástól idáig. Megtiszteltetés, hogy példakép lehetek az akadémia játékosai számára, remélem, hogy nagyon sokan eljutnak közülük az első csapatig.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK