Zidane: Jól játszottunk, csak öt percre volt a győzelem

Rövid időn belül harmadszor mérkőzött meg egymással a Real Madrid és a Sevilla. A hétközi kupameccshez hasonlóan ismét a Ramón Sánchez Pizjuánba találkoztak a felek, de sajnos a végén nem a madridiaknak kedvezett a szerencse. Véget ért a nagy menetelés, de Zidane szerint nincs miért aggódni, csak előre szabad tekinteni.

A mérkőzés
"Csupán öt percre voltunk a győzelemtől. Mindkét csapat nagyszerű teljesítményt nyújtott, csak öt percet kellett volna kibírnunk. Nehéz megemészteni a vereséget egy ilyen mérkőzés után. Szomorúak vagyunk a vereség miatt, de a futballban így mennek a dolgok. Folytatnunk kell ugyanezt a teljesítményt. Tudtuk, hogy a nagy menetelés egyszer véget fog érni. Mostantól csak előre szabad tekintenünk. Minden mérkőzés kemény lesz. Kár azért a két bekapott gólért, hiszen csak öt perc volt hátra a mérkőzésből. Fáj ez a vereség, de most már a szerdai találkozóra koncentrálunk."

A játékrendszer
"Elégedett vagyok a mutatott teljeítménnyel és a csapat karakterével. Rövid időn belül harmadszor találkoztunk a Sevillával, ilyenkor változtatni kell a rendszeren. Örülök, mert a játékosok jól reagáltak."

Zidane

Az utolsó percek
"Az első góljukat egy pontrúgást után, míg a másodikat egy eladott labdából szerezték. De nincs ezzel semmi gond, a futballban az ilyenek megtörténnek. 85 percig jól játszottunk, büszke vagyok a játékosokra és arra, amit az elmúlt 40 meccsen elértünk. Most már a következő mérkőzésre gondolunk. Nehéz egy ilyen vereség után felpörgetni a játékosokat. Mindenki koncentrált, nem ezen múlott. Egy-két rossz momentum és kész, eldőlt a mérkőzés. Tudjuk, miben kell fejlődnünk, csalódott vagyok a két bekapott gól miatt."

Sevilla
"Eddig is mondtam, hogy ők is bajnokesélyesek. Az első helyezett játszott a másodikkal és egy nagyszerű mérkőzést láthattak a nézők. A Sevilla a bajnoki címre vadászik. Jó focit játszanak, keményen harcolnak, tudják fokozni az intenzitást. Ma ebből mindent láthattunk."

A vereség hatása
"Nem hiszem, hogy lenne bármilyen hatása. Szerdán meglátjuk, hiszen most három naponta fogunk játszani. De nincs hatással semmire. Meg kell emésztenünk a vereséget, mert senki sem szeret veszíteni. Ilyen a futball, most fel kell állni és folytatni a munkát."

Sergio Ramos
"Nagyon büszke vagyok a kapitányunkra, mert fantasztikusan játszott. Nincs problémám az öngóljával, az ilyen benne van a pakliban. Megmutatta az igazi karakterét. Egy vezér. Most csak gratulálhatunk a Sevillának és készülhetünk a szerdai meccsre."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK