Isco: A futball számomra maga a varázslat

A Real Madrid hivatalos honlapján tett közzé egy interjút a bombaformában futballozó középpályással, mely a klub egy szponzorációs szerződésének köszönhetően születhetett meg.

Az Atlético elleni mérkőzésről: „Az Atlético egy nagyon nehéz ellenfél. Négy éve vagyok a Real Madrid játékosa, a mostaninak köszönhetően elmondhatom, hogy mind a négy évben összecsapunk velük a Bajnokok Ligájában. Remélhetőleg a végkimenetel az előző évekhez hasonló lesz majd. Nagyon szeretnének legyőzni minket a két megnyert döntőnk miatt. Már bizonyították, hogy mennyire jó csapatot alkotnak, nagyon szoros párharc lesz.”

A Bayern München elleni párharc: „A Bajnokok Ligája himnusza különleges motivációként hat az emberre. Ezek mind egyedi éjszakák a Bernabéuban. Negyeddöntő a Bayern München ellen… Nincs szükség arra, hogy túl sokat beszéljünk róla, hiszen így is tudjuk, mit jelent. A müncheni kapott gólunk után nem adtuk fel, jó eredményt értünk el egy nagyon nehéz pályán. Nem engedtünk ki a visszavágó során sem, nem lankadt a figyelmünk, végül a hosszabbításban megfordítottuk a meccset.”

A Bernabéu támogatása: „Szerencsés vagyok, hogy érkezésem óta érezhetem a szurkolók támogatását. Így minden sokkal könnyebb. A futball számomra varázslat, mindig különleges érzés a pályán lenni és megérinteni a labdát. Én így definiálnám a mágia fogalmát.”

Ramos lisszaboni találata: „Még mindig libabőrös leszek, ha erre gondolok. Nagyon fontos gól volt, amikor betalált, tudtam, hogy nem veszíthetünk. Kulcsfontosságú pillanatban érkezett, úgy éreztem magam, mintha én találtam volna a hálóba.”

Büntetők Milánóban: „Egész pályafutásom legstresszesebb pillanata. Ott kell lenned, meg kell tapasztalnod. Ha nem dőlt volna el a csata az első öt büntető során, akkor én is vállaltam volna egyet. A legfontosabb, hogy a csapattársaim értékesítették a büntetőjüket, így megnyerhettük a Tizenegyediket. Azokban a pillanatokban én a saját világomba merültem, csak arra emlékszem, hogy Cristiano megszerezte a győztes gólt és mindannyian odaszaladtunk hozzá, majd átöleltük. Ez egy olyan pillanat, amit soha nem fogok elfelejteni.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…