Nap: 2017.07.03.
A MARCA tényként köz…
A MARCA tényként közli, hogy a vezetőség tervei között szerepel az orvosi csapat kicserélése is. A személyzet több tagját, köztük Dr. Jesús Olmo főorvost, már elbocsájtottak, de Dr. Mikel Aramberri távozása is nagyon valószínű. A Sanitas stábjára már több ízben is panaszkodtak a játékosok, többen közülük (Cristiano, Benzema, Ramos, Modrić) pedig annyira bizalmatlanná váltak, hogy sérüléseikkel és fájdalmaikkal inkább külsős magánkórházakhoz fordultak, de ott van Gareth Bale esete is, aki saját, független orvost (Jaime Benito) kért a klubtól. Arról még egyelőre nincs hír, hogy ki lehet a Sanitas utódja.
HIVATALOS! A Real Ma…
HIVATALOS! A Real Madrid C. F. mindenben megegyezett Santiago Yustával, az Obradoiro kosárlabda-játékosával. A spanyol származású alacsonybedobó két idényre szóló szerződést írt alá a királyiakkal.
Immáron hivatalos me…
Immáron hivatalos megerősítést nyertek a pletykák, hogy a Juventus játékosmegfigyelői részlegének vezetője, Javier Ribalta a Manchester Unitedhoz szerződik. Ez azért lehet érdekes, mert Ribalta volt az, aki annak idején a Juventushoz csábította Álvaro Moratát – most pedig annál a klubnál fog dolgozni, mely a legjobb esélyekkel rendelkezik Álvaro leigazolására.
Az El Confidencial ú…
Az El Confidencial új hírei a Cristiano-ügyben: a portugál szupersztár soha nem tett olyan kijelentést, hogy el szeretné hagyni a Real Madridot, de úgy érzi, hogy a spanyol adóhatóság nem bánik vele igazságosan. Ezt személyesen erősítette meg Florentino Péreznek egy szerda (június 28.) esti telefonbeszélgetés során.
Guti Zidane nyomdokaiban
A hírek szerint Dani…
A hírek szerint Dani Ceballos leigazolása nagyban függ attól is, hogy James Rodríguez távozik-e a nyár folyamán.
Érvényét veszítette …
Érvényét veszítette a Real Madrid Gonzalo Meleróra vonatkozó visszavásárlási opciója. A spanyol középpályás egyébként 2020-ig hosszabbított a Huescával.
Lorenzo Serra, a Rea…
Lorenzo Serra, a Real Betis alelnöke megerősítette, hogy a Barcelona megkereste őt Dani Ceballos esetleges szerződtetése kapcsán, és arra kérték, hogy véleményezze a játékost. A sajtótájékoztatón a klubelnök Ángel Haro is jelen volt, aki elárulta, hogy nincs lefixált találkozó megbeszélve a Real Madriddal.
Fábio Coentrão hétfő…
Fábio Coentrão hétfőn a pozuelói bíróságon járt, hogy feleljen az ellene felhozott vádakra. Cristianóhoz hasonóan Fábio is adócsalás ügyében érintett, de a hírek szerint már befizetett 1,7 millió eurót, adóhátralék-rendezés céljából. Az ügyészség állításai szerint szoros kapcsolat van a Polaris (melynek Jorge Mendes a többségi tulajdonosa) és az MIM nevű cégek között, de egyelőre csupán annyi biztos, hogy mindkettőt Dublinban jegyezték be. A vádirat arról számol be, hogy ez a két vállalat egy nagyobb cégstruktúra része, mely egyfajta offshore hálózatként üzemel, törvénybe ütköző módon – és Fábio is ezen a struktúrán keresztül adózott. Mendes, akinek cége Coentrão adóügyeit is intézi, tagadja a feltételezett kapcsolatot. Fábio ügyét egyébként ugyanaz a bíró viszi, mint Cristianóét.
A MARCA szerint a Ba…
A MARCA szerint a Barcelona vezetősége nagyon ígéretes projektnek tartaná Dani Ceballos leigazolását. A transzferbe már a Real Betis vezetősége is beleegyezett, de a játékossal való megállapodás még nem történt meg.