Nem túlzás, ha azt mondjuk, az idei amerikai túra nem az eredményességről lesz emlékezetes. Valljuk be, elég silány, néhol ötlettelen támadójátékot láthattak a szurkolók. Aggodalomra azonban semmi ok, egyszerűen el kell felejteni a látottakat, mert a nagybetűs, "igazi" futball jövőhét kedden kezdődik. Addigra kell kipihennie magát a pintusi-súlyokat cipelő lábaknak, addigra kell időzíteni a formajavulást. A csúcsforma pedig elég, ha ismét a szezon második felére érkezik meg. Szerencsére azért volt néhány meggyőző teljesítmény is a négy felkészülési mérkőzésen. Öt játékosnak biztosan nem lesznek gondjai a szezonkezdettel.
Marco Asensio
Asensio debütáló szezonja annyira jól sikerült, hogy sokan akkor sem haragudnának meg rá, ha egy ideig önmagához képest középszerű teljesítményt mutatna. Szerencsére szó sincs elkényelmesedésről, a fiatal spanyol támadó az U21-es kontinensviadalon és az előszezon mérkőzésein is bizonyította, hogy miért kellene minden egyes találkozón a kezdőcsapatban lennie. Ha rajta múlik, nem lesz gond a támadásokkal.
Theo Hernández
Marcelo betonbiztos helyét ugyan még nem ostromolja a friss nyári szerzemény, de az kiderült, hogy megfelelő helyettese lesz a brazil mókamesternek. Theo tavaly szenzációs szezont futott az Álavesszel, remélhetőleg idén is legalább annyira jó teljesítményt láthatnak tőle a Real Madrid szurkolók. Fiatal, lendületes, már csak az egy-az-egy elleni védekezésben kellene fejlődnie…
Keylor Navas
Két évvel ezelőtt majdnem a Manchester United játékosa lett. Aztán a komédiába illő nyári végjáték után fantasztikus teljesítménnyel bizonyította helyét a Real Madrid kpaujában, közben a Tizenegyediket is megnyerte a csapat. Idén nyáron ismét pletykáltak a távozásáról, bedobták az újságok Donnarumma nevét, de Keylort nem lehet kizökkenteni. Folyamatosan bizonyítja, ő a legjobb megoldás. Az előző idény első felében ugyan voltak megingásai, a legfontosabb mérkőzséeken újra a régi Keylor Navast láthattuk.
Mateo Kovačić
A horvát Modric-utód Rafa Benítez egyetlen jó döntése volt hosszúra nyúló madridi pályafutása alatt. Kovačić azóta már többször is megmutatta képességei legjavát és valószínűsíthető, hogy a jövőben komolyabb szerepet szán neki Zidane. Az teljesen világos, hogy a Ceballos-Llorente-Kovačić trióból egy játékos a szezon nagyrészében állandó tagja lesz a cserejátékosok névsorának. Jelenleg úgy tűnik, Kovačić kerül ki győztesen ebből a versengésből. Remélhetőleg idén végre megmutathatja, hogy rendeszeres játéklehetőség mellett is lehet rá számítani.
Isco
Nem olyan meggyőző, mint az április-májusi Isco, de még mindig ragyogó megoldásokkal és teljesítménnyel bizonyítja, miért is van helye a kezdőcsapatban. Ameddig Isco ennyire jó formában futballozik, addig Bale helye csak a kispadon biztosított. Ráadásul Isco hamarosan alárja új szerződését is, aztán folytatódhat a Fantastisco Disco.