Csapatok
Real Madrid (7)
Érdekes egy mérkőzés volt ez. Az első 40 perc olyan volt, mint sajtreszelővel matyizni: fájdalmas. De tényleg. Csak ültem a televízió előtt, és csak úgy balotellisen azon gondolkodtam, hogy miért én, miért mindig én… Valahogy rendre én nyúlok bele a leggyengébb meccsekbe. Na, de aztán, a szünet előtti 5 minutumban, majd a második játékrészben végre valami értékelhetőt is kaptunk. Kitisztultak a fejek, a mentális gát végre nem kötött béklyókat a lábakra, és láthattunk valami olyasmit, ami hasonlít a futballhoz. Ebben nagy szerepe volt az első 40 perc során amúgy nem nagyon létező középpályának, akik nagyon komoly támogatást kaptak a hátsó alakzattól is. Nem vitték ugyan túlzásba a srácok, de végre láthattunk szépen, átgondoltan felépített offenzívákat, és – mit ad Isten – sikerült helyzetbe kerülni anélkül is egy betömörülve védekező csapat ellen, hogy 8327123 középre ívelt labdára lett volna szükség. Nem ez volt a legjobb Real Madrid, de az elmúlt időszak kínzókamrája után igazán üdítő volt látni a második félidőt. Biztos vagyok benne, hogy ez az, amire szükség volt, hogy átszakadjon végre a gát, és bízom benne, hogy innen csak felfelé vezet az út. Folytatás szűk két hát múlva, a Metropolitanóban.
Az olvasók pontszáma: 7,7
Las Palmas (4)
Öt védővel biztosítva próbálták meg elkerülni zsinórban hetedik zakójukat, nos, nem sikerült. Nagyon gyenge, igazából elképzelés nélküli játékot mutatott be a vendég együttes, ami a tavalyi teljesítményük után azért némileg meglepő, de ehhez persze köze van Quique Setién mester nyári távozásának is. Ha hinni lehet a híreknek, az újabb vereség újabb edzőváltást eredményez, talán azt követően ismét szárnyra kapnak. Szükségük is lenne rá.
Az olvasók pontszáma: 4,9
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Jesús Vallejo (9)
Már a kupameccs után is az volt a véleményem, hogy jó lesz ez a srác, a piros lapja ellenére is. Követtem a frankfurti pályáját is, így nagyon vártam már, hogy végre bemutatkozhasson egy komolyabb mérkőzésen. Megtörtént, és nem is akárhogyan. Vallejo kapta a legtöbb tapsot a Bernabéuba kilátogató szurkolóktól, egyáltalán nem érdemtelenül. Fiatal kora ellenére rendkívüli érettségről és intelligenciáról tett tanúbizonyságot, helyezkedésben valami egészen elképesztőt hozott. Gyönyörűen zárta le a passzsávokat, volt legalább 3 létfontosságú mentése, amire mindenki felkapta a fejét. Próbálta mindig a biztosat választani – néha túlságosan is –, egy apróbb kommunikációs hibától eltekintve kifogástalan mérkőzést tudhat maga mögött. Első madridi mérkőzésén, hazai pályán. Fényes jövő áll előtte, de ehhez több lehetőségre van szüksége.
Az olvasók pontszáma: 8,6
Kiko Casilla (7,5)
Teljesen rendben volt, sőt, a mérkőzés első perceiben volt egy hatalmas védése is, megakadályozva egy újabb arcpirító kapott gólt, illetve nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy ne kelljen rohanni az eredmény után, ami nyilván plusz terhet rakott volna a játékosok vállára. Szeret egyébként a közönségnek játszani, minden mozdulatán látszik, hogy élvezi, ha rá figyelnek a kamerák. Mostani teljesítményére tehát nem lehet panasz, de szinte biztos, hogy egy darabig ez volt az utolsó mérkőzése a ligában.
Az olvasók pontszáma: 7
Nacho (7)
Hozta a tőle elvárható szintet és stabilitást. Védekezésben jól teljesített, a támadásokat pedig lehetőségeihez mérten próbálta támogatni. Volt néhány beadása, ami csak a Bernabéuba betévedő cinegéket riogatta, ugyanakkor egy-két alkalommal meglehetősen szépen kanyarította középre a bogyót. Egy veszélyes lövést is feljegyezhettünk a neve mellé, ami a vendégek védőjén megpattanva éppen csak elkerülte a kaput.
Az olvasók pontszáma: 7,1
Sergio Ramos (9)
Kapitányhoz méltó teljesítmény. Brutális munkát tett bele a védekezésbe, hátul ő szerelt a legtöbbször. Emellett annyit futott, hogy azt még egy jó képességű kenyai hosszútávfutó is megirigyelné. Lerítt róla, hogy küzdeni, bizonyítani akar a szurkolók előtt, ez pedig tiszteletre méltó – még akkor is, ha ez jogos elvárás a Real Madrid kapitányával szemben. Folyamatosan fellépett a támadásokkal is, az ő nevéhez fűződik a legtöbb passz (pedig Kroos is pályán volt… ), és egy 98 százalékos passzpontosság… Beteg elméjű, de komolyan. Volt brutálisan szép kiugratása Ronaldo irányába, és lőtt egy kapufát is. Nem hiszem, hogy tovább kellene indokolnom a pontszámát. Jogosan pályázna a mérkőzés legjobbja címre is, de nem tudtam elvenni az első bajnokiját játszó Vallejótól.
Az olvasók pontszáma: 8,1
Marcelo (7)
Tegnap már kezdett hasonlítani saját magára – és nem a hajára gondolok. A Tottenham elleni borzalmas passzpontosságát követően most 94 százalékban jó helyre továbbította a játékszert, pedig nem csak alibi passzokat osztogatott. Iscóval remekül működött együtt, folyamatosan próbált zavart kelteni a tizenhatos környékén – több-kevesebb sikerrel. Ezúttal labdaszerzésben is jeleskedett, és nem vétett ordító helyezkedési hibákat. Messze még a legjobb Marcelo, de talán már látjuk a fényt az alagút végén.
Az olvasók pontszáma: 7,3
Casemiro (7)
A meccs elején volt egy megmozdulása, ami után majdnem kettéfejeltem a falat: elmondtam már néhányszor, hogy neki nem kell megpróbálnia Zidane-t játszani, mert az nem fog menni. Labdavesztése komoly zavart okozott hátul, de végül szerencsére nem lett gond. Ezt követően hozta a tőle megszokott kemény játékot, főleg védekezésben, majd megszerezte a rendkívül fontos vezető találatot, ami egyben a csapat első fejesgólja is volt a jelenlegi idényben. Külön köszönet illeti, hiszen nem kapott sárgalapot, így ott lehet a madridi derbin. Tényleg büszke vagyok rá.
Az olvasók pontszáma: 7,4
Toni Kroos (8)
Gyengén kezdte a meccset, de fokozatosan feljavult a teljesítménye. Ismét ő volt az összekötő kapocs a védelem és a támadósor között. Ha kellett, szervezte a játékot, máskor pedig csúszott-mászott, hogy labdát szerezhessen. Felvállalta az ütközéseket, a keményebb játékot is. Volt egy ígéretes lövése, amit Ronaldo mesterien blokkolt, valamint egy másik, amit a vendégek kapusa hárított üggyel-bajjal, és ha nem is közvetlen módon, de hozzájárult Asensio bombájához is. Alakul ez, remélem, hogy innen az ő útja is csak a csúcsra vezet.
Az olvasók pontszáma: 7,9
Isco (9)
Némileg kötöttebb szerepkörben játszott a formációnak köszönhetően, így elmondhatjuk, hogy az idei legfegyelmezettebb teljesítménye volt a tegnapi. Ennek ellenére, amikor kellett, varázsolt, míg máskor visszajárt labdákért, sőt többször ő maga szerezte vissza a bogyót. Az már nem is meglepő, hogy az ő nevéhez fűződik a meccs legtöbb kulcspassza, gólja előtt pedig aktív résztvevője volt a csapat idei legszebb támadásának. Kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból.
Az olvasók pontszáma: 8,7
Marco Asensio (8)
Mint madridi ló a lónak. Ez jut eszembe elsőként. Hány labdarúgó álmodozik ilyen balosról? Nem normális, komolyan. Asensio egyszerűen nem tud kis gólt lőni, igaz, így legalább a klub megspórolhatja a rovarirtók költségét, hiszen teljesen biztos, hogy a pókok nem szaporodnak el a Bernabéuban. Játékban azért van még hova fejlődnie, hiszen el-eltűnt most is hosszú percekre, igaz, amikor nála a labda, akkor egyedülálló módon képes azt simogatni. Meg kell jegyezni továbbá, hogy rakétája mellett azért egy gólpasszt is kiosztott, hiszen Casemiro gólja előtt ő végezte el a szögletet.
Az olvasók pontszáma: 8,4
Cristiano Ronaldo (8)
Van az úgy, hogy nem megy be… Ronaldo most egy olyan időszakot él, amikor egyszerűen minden, mindig kifelé pattan. Ez van. Tegnap ez is belefért, és nem tudok rá haragudni, mert a mutatott játéka viszont nagyon rendben volt. A portugál nagyon akart, nagyon hajtott, jól szállt be az összjátékokba, és folyamatosan veszélyt tudott teremteni a kapu előterében. Isco gólja előtt zseniálisan lőtte középre a labdát, ráadásul az azt megelőző kontrának is főszereplője volt. Jó lesz ez, Roni, csak ne görcsölj (és ne b*szogass másokat).
Az olvasók pontszáma: 8,2
Karim Benzema (3)
Fontos szerepet töltött be tegnap, hiszen rá hárult az az igen komoly feladat, hogy lehúzza a csapat összteljesítményét. Hibátlanul oldotta meg, büszke vagyok rá.
Az olvasók pontszáma: 3,5
Cserejátékosok
Marcos Llorente (7)
Jól szállt be a fiatal spanyol, akit én szívesen a kezdőben láttam volna. Jó passzokkal és szerelésekkel vétette észre magát, Ronaldót például zseniálisan ugratta ki a 78. perc környékén. Több játéklehetőségre van szüksége, biztos vagyok benne, hogy tudna élni vele.
Az olvasók pontszáma: 6,9
Lucas Vázquez (6)
Már megint megpróbálta túlszínezni, ha nála volt a labda. Nem értem, Lucas, hogy miért. Annyiszor leírtam már, hogy azt az egyszerű Lucas Vázquezt akarom látni, aki eddig voltál.
Az olvasók pontszáma: 6,2
Dani Ceballos (-)
Nem jutott számára túl sok játékperc, pedig titkon őt is a kezdőcsapatba vártam, ráadásul alig lépett pályára, és majdnem ketté is törték pályafutását. Kemény rúgást kapott a sípcsontjára, szerencse, hogy nem lett komoly baj belőle.
Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (7,5)
Ez most azért rendben volt. A falhoz vert lóf*szhoz hasonlító első 40 perc után – a gól segítségével is– képes volt felrázni a srácokat, és úgy tűnik, sikerült nagyjából rendet raknia a fejekben, igaz, ezt talán még korai lenne kijelenteni. Pechjére persze pont most jön a válogatott szünet… Na mindegy. A kezdőcsapatba azért bele tudtam kötni néhány helyen, de végül neki lett igaza, ettől függetlenül persze szívesen láttam volna a pályán Ceballost és Llorentét már az első pillanattól kezdve. Örömmel töltött el, hogy bizalmat szavazott végre Vallejónak, aki meg is hálálta a gesztust. Meglepődve fogadtam, hogy a csapat szakított a beíveléseken alapuló játékkal, és lám, sikerült feltörni egy betömörülő védelmet! Már csak emiatt is boldogan feküdtem volna le tegnap este, de az elmúlt hetek történései után számomra minden tökéletes volt így, ahogy történt. Van még min dolgozni, de végre kezdett hasonlítani a játék a futballra. Parádé.
Az olvasók értékelése: 7,4