Jelenlegi forma: „Jelen pillanatban jól játszunk, bizonyítjuk, hogy mire is vagyunk képesek, és szeretnénk fenntartani ezt a jó sorozatot. Ezért készülünk minden egyes héten.”
A mérkőzésről: „Egy újabb meccs vár ránk, amelyen szeretnénk ugyanazt a koncentrációt és intenzitást mutatni, mint a korábbi mérkőzéseken, hogy fenntarthassuk a jelenlegi formát. Teljes mértékben a holnapi mérkőzésre fókuszálunk, hiszen értékes három pont forog kockán a Leganés ellen.”
Jó sorozat: „Az üzenetünk és a célunk mindig ugyanaz, de van néhány tényező, ami közbeszólhat. Jól tudjuk, hogy minden sorozat fontos számunkra. A Bajnokok Ligája és a bajnokság is nagy jelentőséggel bír, a lehető legjobb helyezéseket szeretnénk elérni. Folytonosságra van szükségünk, hogy a végén sokkal jobban teljesíthessünk. A Betis elleni második félidő fenomenális volt. Ez olyasvalami, aminek segítségével jó dolgokat érhetünk el az idény végén. Holnap egy újabb meccs vár ránk, amit remélhetőleg meg tudunk majd nyerni.”
Asensio: „Fontos játékos, aki képes megteremteni a különbséget. Nagyon fiatal, még nem ért a teljesítménye csúcsára. Sokat fejlődhet még, de létfontosságú játékos, ahogy még sokan mások a keretben. Remélem, hogy a jövőben is így fog teljesíteni, hiszen az segít a csapatnak. A szememben mindenki ugyanazt a szintet képviseli, mindenki egyaránt fontos. Mindenkinek megvannak a saját erősségei, de mind egyformán fontosak.”
Sérülések: „Modrićnak a csípőjével vannak problémái (Azóta a klub hivatalos közlemény formájában tudatta, hogy a horvátnak combizom-sérülése van – A szerk. kieg.).Nem edzett ma a csapattal, de reméljük, hogy hamarosan visszatérhet. Úgy vélem, hogy ez csak egy kisebb probléma, bízom az itt dolgozó emberekben, a fizioterapeutákban és orvosokban. Reméljük, hogy semmi komoly, és hamarosan újra velünk edzhet. Ami a sérültek visszatérését illeti, én egy pozitív ember vagyok, mindig bízom abban, hogy a dolgok a legjobban alakulnak. Persze idegesít, hogy három-négy játékosunk is kiesett, nem szeretem, ha vannak sérültjeink, de remélem, hogy minden rendben lesz. Meglátjuk, hogy négy-öt, vagy esetleg hét napról van szó… Remélem, hogy nem komoly.”
Cristiano: „Évente 60-70 mérkőzést játszott az elmúlt tíz évben. Sosem áll le. Ugyanakkor mindenki esetében eljön az a pillanat, amikor pihenni kell. Ő is jobban teljesít így, és igen, szoktunk beszélni erről.”
Második félidők: „A játékosaim olyanok, mint a Forma 1-es autók, mindig készen állnak. Ami a második félidőket illeti, sosem volt fizikai problémánk, de más tényezők közrejátszottak. Ha csökken az intenzitás és a koncentráció szintje, akkor bármi megtörténhet. Az elmúlt időszakban jobban teljesítünk. A futballban az állandóság elérése a legnehezebb feladat.”
Bale: „Minden tőle telhetőt megtesz. Sokat beszélnek egyes játékosokról, de a legfontosabb dolog annak a felismerése, hogy a csapat egésze az első. Mindenki a maximumot kell, hogy nyújtsa.”
A játékrendszer: „Számomra az a fontos, hogy a játékosaim készen álljanak. Nem a taktika a legfontosabb, hanem a felkészülés. Tudnunk kell reagálni az ellenfél stílusára.”
Jövő: „Amikor ezekre a kérdésekre válaszolok, mindig kétségek merülnek fel. Addig fogom folytatni ezt a munkát, amíg bele nem fáradok. Jól érzem magam a csapatnál, harcolni fogok. Számomra a mindennapi munka a legfontosabb, ez pedig független attól, hogy rövid vagy hosszú távú szerződéssel rendelkezem. Mindig harcolni fogok azért, hogy itt lehessek. Élvezek minden egyes napot. Még fiatal vagyok, nem 75 éves, nem mondhatom azt, hogy belefáradtam az edzésekbe. 45 éves vagyok, jó formának örvendek.”