Taktikai szemmel: Real Madrid – Getafe (2-0)

A csúfos szuperkupa vereség után sok ideje nem volt a Real Madridnak, hogy az elveszített kupadöntőn gondolkodjon, ugyanis a spanyol bajnoki pontvadászat is elindult Lopetegui csapata számára. A Getafe elleni teljesítményt és eredményt helyén kell kezelni, ettől a győzelemtől nem kell elfeledni az Atlético elleni kudarcot (nem is szabad), ám a pozitívumokat és az új motívumokat a csapat játékában észre lehet venni és ebből kell építkezni az elkövetkezendő szezonban.

Madridi tiki-taka

Legújabban a csapat azt a taktikát igyekszik megvalósítani, hogy labdához sem engedi ellenfelét, nem engedi át a kezdeményezést még akkor sem, ha őrizni kell az eredményt. Ez a filozófia újdonság az utóbbi évekhez képest, amikor is Zidane csapata többször inkább átadta a labdát az ellenfélnek a biztos vezetés tudatában.

 A tegnapi meccsen a Real kis híján négyszer annyit passzolt, mint a Getafe, 78 százalékban birtokolva a labdát. Lopetegui ehhez olyan játékosokat küldött fel a középpályára, akik teljes mértékben el tudták dugni a játékszert az ellenfél elől. Casemiro és Modrić hiányában a pálya középső harmadán az Isco-Kroos-Ceballos trió állt fel, akik teljes kontroll alatt tartották a meccset.

Asensio szerepe

Asensio szerepe idén kulcsfontosságú lehet. Új érkező híján a spanyol kerülhet be állandó kezdőként a Real Madrid csapatába Cristiano Ronaldo távozásával. A portugált nyilván nem tudja teljes egészében pótolni, de az ő szerepeltetése – kiegészülve Lopetegui taktikájával – új fazont adhat a csapatnak. A mérkőzés előtt alapvetően a bal szélre rajzolták fel a mágnestáblán, ám ennél jóval szabadabb szerepkört kapott a mestertől. Többször mozgott középre, hogy irányítóként mozgassa a csapatot, helyet cserélt Iscóval a középpálya közepén, illetve többször átmozgott a jobb oldalra, habár ez ritkábban volt jellemző. A Getafét mindenesetre sikerült meglepni ezekkel a gyors helyváltoztatásokkal. A támadók közül 75 labdaérintéssel ő volt a legtöbbet játékban, 3 kapura lövéssel pedig Bale mellett az egyik legveszélyesebb Real játékos volt.

A szezon egyik kérdése, hogy a bal oldalon Asensio és Marcelo (plusz Isco) között milyen ’kémia’ alakul ki. Ez tegnap igen jól működött.


Madridi támadás: Asensio ezúttal a pálya közepén, Benzema mögött, míg Isco és Marcelo igyekszik a bal oldalon széthúzni a pályát és megbontani a Getafe védelmét. Habár itt a csapat teljesen áttolódott balra, a középpályás- és támadótrió itt is tisztán kivehető.

Asensio irányító szerepkörben Carvajal gólja előtt pár másodperccel. A támadóharmadban teljesen átrendeződött a felállás, Bale került ki a bal oldalra, ahonnan később ő fogja beadni a játékszert. A pályaközépső részén Isco és Benzema igyekszik lekötni a védők figyelmét.

Presszing rezisztencia

A Getafe erőteljesebb letámadásai kapcsán fontos kérdés volt, hogy birkózik meg a feladattal a csapat. Ilyen szituációkban rendre megmutatkozott, hogy milyen labdabiztos a Real Madrid, játszi könnyedséggel passzolták ki az ellenfél játékosait, Kroos és Marcelo elképesztően magabiztos volt ilyen szituációkban, de a többiekre sem lehet panasz. Az, hogy ezeket a helyzeteket ilyen jól kezelte a csapat, nem volt véletlen, hiszen Kroos minden alkalommal mélyen a saját térfeléről irányította a csapatot, de Isco is többször lépett vissza segíteni. Habár nem egy világverő ellenféllel szemben volt ilyen erős a Real, mindent elmond a meccs képéről, hogy Ramos, Kroos és Asensio egyaránt 95 (!!!) százalék feletti passzhatékonysággal fejezte be a meccset.

A Getafe ilyen és ehhez hasonló felállással igyekezett a Real labdakihozatalait megakadályozni. A védelem előtt Kroos és Ceballos is mélyen hátul van segíteni, ezeket a letámadásokat rendre jól kezelte Lopetegui csapata.

Walesi gyors

A lesajnált, már-már elfeledett, még a Bajnokok Ligája döntője után is biztos távozóként kezelt Gareth Bale teljesítménye egyelőre nagyon bíztató jeleket mutat. Ronaldo távozásával első számú vezérnek és gólfelelősnek kiáltotta ki a sajtó, hogy megfelel-e ezeknek az elvárásoknak, azt csak pár hónap múlva tudjuk majd eldönteni. A Getafe ellen jól játszott, több ígéretes megindulása volt, volt egy parádés fejese, ami a kapufán csattant, Asensio labdáját pedig kapásból váltotta gólra.

Korai levonni még komoly következtetéseket, ráadásul nem egy bajnokesélyes csapattal játszott a Real, viszont mindenképpen lehet látni azokat az elemeket, ahol mást mutat a csapat, mint eddig. A bajnoki kezdés jól sikerült, ami mindenképpen pozitívum, ráadásul az utóbbi évek döcögősebb kezdései ellenére most a csapat is kellőképpen uralta a meccset. Csak reménykedhetünk a hasonlóan erős folytatásban.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Toni Kroos
Tovább

Toni Kroos: Köszönöm!

A német játékos a Betis elleni mérkőzés lefújása után. Búcsú „Nem könnyű most megszólalni, csak annyit mondhatok, hogy…