Nap: 2018.09.10.
A statisztikai analí…
A statisztikai analízissel foglalkozó CIES Football Observatory a vételár és a becsült piaci érték közötti eltérés vonatkozásában vizsgálta az elmúlt három hónap átigazolásait. Tanulmányuk szerint Courtois klubváltása volt a nyár legjobb biznisze; a belga hálóőr 40 millió euróért került a Real Madridhoz, pedig – papíron – 62,6 millió eurót ért a játékjoga.
Robinho: „Nagyon fia…
Robinho: „Nagyon fiatal voltam, mikor a Real Madridhoz kerültem. Az első napomon az öltözőszekrényemet is alig találtam meg. Egy valóra vált álom volt számomra ez az egész, mindenki nagyon jól bánt velem. A távozásom? Semmit sem bántam meg, talán csak azt, hogy nézeteltérés támadt köztünk a vezetőséggel, amiért azt kértem, hogy engedjenek el. Ugyanakkor a Real Madrid volt az a klub, amely megnyitotta előttem Európa kapuit, bajnoki címet ünnepelhettem a csapattal, és úgy gondolom, hogy összességében jól ment a játék. Beckham? Ő mindig is velünk, brazilokkal bandázott. Tulajdonképpen a spanyol srácok irigykedtek is ránk, mert Beckham jobban beszélte a mi nyelvünket, a portugált. Ami a személyiségét illeti, azt hiszem, sosem találkoztam nála szerényebb játékossal, különösen nem az olyan nagyszerű világklasszisok között, mint amilyen ő is volt.”