Csapatok
Alavés (6)
Úgy jött a dráma a végén, ahogy azt még norvég jóbarátaink sem tapasztalhatták meg. Hogy meglepetés lett volna játékuk bármely eleme is? Nem, szó sincs erről. Betömörültek, ahogy egy spanyol kiscsapatnak kell, kontráztak, majd a végén egy pontrúgásnak köszönhetően bezavarták a tátott szájú madridiakat a f@szerdőbe. Valójában megérdemelték, mert nagyot küzdöttek, és ellenfelük is totálisan megérdemelte ezt a végjátékot. Ettől függetlenül semmi extrát nem raktak le asztalra, csak és kizárólag azt, amire egy ilyen meccsen tőlük szükség van. Elég volt.
Real Madrid (4)
Adott egy jó keret – még úgy is, hogy Cristiano Ronaldo távozásával egy jó adag „váratlan” is Olaszországba utazott. Adottak a játékosok, akik hányingerig nyerték már magukat trófeákkal. És adott egy edző, aki kényszerhelyzetben sem tudja kivágni a kolbászt az asztalra, és rendet tenni a csapaton belül, a fejekben. Arról nem is beszélve, hogy saját filozófiáján úgy sem hajlandó/képes (mindenki válassza ki a számára szimpatikusabb szót) változtatni, hogy az látványosan nem működik. Mert a labdasimogatás már annyira megy, hogy szerencsétlen játékszer vért verejtékezve üvölt a gurulás által kiváltott súrlódás következtében, és hiába van meg a meccsenkénti szemkápráztató passzmutató, ha vagy nem sikerül eljutni vele a kapu elé, vagy az utolsó passz rendre célt téveszt. Ezúttal mindössze öt kaput eltaláló lövésre futotta, de a fehérszívű Pachecónak egyszer sem kellett megszakadnia. Pedig nem mindig zárt jól az a védelem, ám a lyukak ellenére is szükség volt még jó 40 passzra, akár annak árán is, hogy a saját kapujukig kellett visszalökjék a bogyót a srácok. Sajnos egyre inkább kibukik a jelenlegi rendszer eredménytelensége, ám hiába ordítanak a harangok, ugyanaz a lemez kerül újra és újra a lejátszóba. Kár. Ugyanakkor, hogy ne felejtsen mindenki ennyire gyorsan: Zizou utolsó évében is voltak a mostanihoz játékban és végkifejletben is kísértetiesen hasonlító mérkőzések.
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Álvaro Odriozola (8)
Ha nagyon szigorú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy az egyetlen értékelhető teljesítmény a vendégektől – de így túl szigorú lennék. Odri viszont jól tette a dolgát, és bár feljegyeztem legalább három olyan alkalmat, amikor hátul megverték, még így is ő volt a legjobb védő a csapatban. Nagy kedvvel, óriási bizonyítási vágytól fűtve játszott, és az előrejátékban is nagy hasznára volt a társaknak. Már csak annyi hiányzott, hogy egy középre lőtt labdája embert találjon… De nem baj, abszolút megsüvegelendő, amit kint hagyott a pályán.
Thibaut Courtois (8)
Egy biztos, még mindig rohadt nagy koncentrációt igényel a nevének hiba nélküli leírása… A madridi kapuban viszont egyre otthonosabban mozog. Volt egy nagy védése, és igazából a gól előtt is szépen kapott bele a labdába reflexből – más kérdés, hogy Manura már senki sem figyelt néhány másodperccel a lefújás előtt. Én úgy érzem, hogy Tibó ennél többet nem tehetett volna tegnap.
Sergio Ramos (6,5)
Ami dolga hátul akadt, azt megoldotta, emellett jól irányította a védelmet. Érzésem szerint ismét (túl) sokat lépett fel, de ezúttal ez bőven belefért, nem lehet a számlájára írni semmit. A kapott gól előtt talán eszmélhetett volna egy pillanattal hamarabb is a gólvonalon, de legkevésbé sem az ő hibája az a találat.
Raphaël Varane (8)
Kétségkívül az idény eddigi legjobb és legkiegyensúlyozottabb játékosa a francia. Tegnap is szolid performanszt rakott le az asztalra, fejpárbajokban verhetetlen volt, ráadásul volt egy igen fontos tisztázása a gólvonalon az első félidőben.
Nacho (5)
A jelenleg is futó idényben eddig egyszer sem éreztem rajta azt, hogy jól érezné magát a bal oldalon, pedig korábban rendre stabil teljesítményre volt képes itt is. Tegnap többször is lassan reagált, főleg a támadásépítések során ütköztek ki a képességbeli hiányosságai. Védekezésben sokkal szervezettebb volt Marcelónál, de a kapott gólnál ő állt a legközelebb Manuhoz, ám az ellenfél játékosa helyett saját társait őrizte.
Casemiro (5)
Én imádom a brazilt, tényleg. De ez a meccs ismét tipikus példája volt annak, hogy mikor nincs szükség a szolgálataira a középpályán. A labdatartás és a támadásépítések szempontjából jobb jelölt is lett volna a posztjára, szűrőfeladataira pedig gyakorlatilag egyáltalán nem volt szükség – ezt jól jelzi a statisztika is, hiszen összesen egy alkalommal szerzett labdát.
Toni Kroos (5,5)
Pontosságának köszönhetően a Lop-rendszer egyik legfontosabb alappillére, ám ezúttal a pontos passzok mellett túl sok mindent nem tudott felmutatni. Labdabiztos volt, de semmi több. Ennél jóval többre van szükségünk tőle.
Luka Modrić (6)
Az első félidőben csak árnyéka volt önmagának. Később jött egy-két zseniális passz és kiugratás, amivel jelezte, hogy még mindig él. Az akaratával semmi gond nem volt, hiszen hajtott becsülettel, de valamiért még mindig nem tudja hozni a korábbi években saját maga által felállított mércét. A karmester ott van a pályán, de a pálcája nélkül ő és csapata is csak erőtlenül próbálkozik.
Dani Ceballos (6,5)
A középpályán – bár ő is volt már jobb – ismét ő lopta el a show-t. Az esetek legnagyobb többségében a bal oldalról indult, de meglehetősen szabad szerepkört kapott. Volt két veszélyes lövése, és igazából csak ő volt az, akiben ott bujkált a kreativitás kisördöge. Ha így folytatja, állandó kezdővé válhat, teljesen jogosan.
Gareth Bale (5)
Teljesen felesleges arról beszélni, hogy ő lesz Cristiano Ronaldo utódja. Bale egy nagyon jó játékos, de mindaddig, amíg a formáját nem tudja állandósítani, nem válhat a csapat első számú kulcsemberévé. Az pedig külön sajnálatos, hogy fájdalmak miatt kellett elhagynia a pályát. Egyébként semmi extrára nem futotta tőle tegnap, sajnos.
Karim Benzema (3)
Előre leszögezném, hogy a góltalanság nem csak az ő hibája, de én tényleg nem tudom, hogy mivel tartja sakkban az összes edzőjét, de ez már nem vicces. Hetek óta nem mutat semmit, és így is befér a kezdőbe, újra és újra. Azok kívül, hogy legalább ötször vezette bele az ellenfél valamelyik játékosába a labdát, sokra nem futotta tőle. Cseréje teljesen indokolt volt. Már várom, hogy bosszúból milyen videót dob ki JLo-ról.
Cserejátékosok
Mariano Díaz (5)
Sokkal agilisabb volt, mint a francia, de sokat ő sem tudott tenni a gólszerzés érdekében, ami jól mutatja, hogy nem csak a csatár kiléte okozza a hosszú ideje tartó góltalansági szériát. Mondjuk engem már az is boldoggá tesz, hogy nem sz@arik bele teljesen az egészbe. Nincsenek nagy igényeim…
Marco Asensio (-)
Hagyjuk… Nem tudom eldönteni, hogy elfelejtett-e focizni, vagy egyszerűen tényleg csak ennyi van benne.
Vinícius (-)
Nem kapott túl sok időt, és bár lendületes játékát felfedte a nagyérdemű előtt, az azért tisztán látszik, hogy taktikai hiányosságai még bőven akadnak. Nem egyszer hozott rossz döntést, de ez olyasmi, ami az idő folyamán a játéklehetőségek növekedésével egyenes arányban javulhat.
Edzői teljesítmény
Julen Lopetegui (2)
Csak azért nem egy pont, mert nem szeretném, ha csak ő vinné el a balhét, ugyanakkor a játékosok pontosan azt teszik a pályán, amire ő kéri őket – ez a szisztéma bejött egy válogatott esetében, ám a klubfutballban halálra van ítélve. Ez már évekkel ezelőtt a Barcelona esetében is nyilvánvalóvá vált. A döntés az ő kezében van: ragaszkodik ahhoz, ami láthatóan nem működik, vagy képes és hajlandó változtatni egy sikeresebb jövő érdekében. Mindemellett az sem ártana, ha rendet rakna egy-két játékos fejében (khm… Asensio…) és visszarántaná őket a földre. Egy biztos: ha nem lép, a 2019-es esztendőt biztos nem éri meg a csapat élén.