Ceballos: Az eddigi legjobb teljesítményünk volt a Valencia elleni

A Valencia elleni győzelem után a játékosok közül Lucas Vázquez, Carvajal, Ceballos, és Reguilón nyilatkoztak a sajtó munkatársainak.

Lucas:

A mérkőzésről: „A csapat a nagy meccseken rá jellemző bátorsággal játszott, és boldogok lehetünk azzal, ahogyan a mérkőzés alakult. Ha az intenzitást és a mérkőzés uralását vesszük figyelembe, igen erős első félidőt tudhattunk magunk mögött. Megpróbáltuk visszaszerezni a labdát már az ellenfél térfelén, a lehető legközelebb a kapujukhoz. Ezt még gyakrabban kell megkísérelnünk.”

Lucas

Védekezés: „A kemény munka kifizetődik. A legutóbbi hét mérkőzésből ötször nem kaptunk gólt. Ez azt jelenti, hogy védekezésben a csatároktól a hátvédsorig egységesek vagyunk.”

Két meccs, két gól: „Boldog vagyok, ha gólokkal segíthetem a csapatot. Ehhez az a Karim Benzema adott két gólpasszt, aki folyamatosan megmutatja, hogy ő a világ legjobb csatára. Minden, amit csinál, különleges, és a körülötte lévők is profitálnak belőle.”

Ifjúsági korúak az első csapatban: „Ez egy nagyszerű dolog, ami megmutatja, hogy milyen erős bázissal is rendelkezik a Real Madrid, hiszen ennyi, az utánpótlásban eltöltött év után ez nem lehet véletlen.”

Carvajal:

Első félidő: „Felvillanyoz bennünket a mai győzelem. Az első félidőben jól néztünk ki, volt stílusunk. Egygólos hátrányban az ellenfelünknek támadnia kellett, amit kihasználtunk, és megszereztük a második gólunkat. A mai és a Roma elleni mérkőzés is kemény volt.”

Játékospolitika: „A klub célja az elkövetkezendő években, hogy fiatal játékosokat igazoljon, közép- és hosszútávon gondolkodva. Ők mindannyian jól teljesítenek, külön gratulálok Marcos Llorente két kiváló mérkőzéséhez.”

Carvajal

Ceballos:

A győzelem jelentősége: „Nagyszerű első félidőt produkáltunk egy komoly ellenféllel szemben. Fontosak ezek a győzelmek, hogy beérhessük a tabellán előttünk álló csapatokat, és lendületbe jöhessünk. Tudtuk, hogy kulcsfontosságú ennek a három pontnak a megszerzése.”

A szezon eddigi csúcspontja: „Az első játékrészben kiválóan futballoztunk, a saját térfelén tartottuk a Valenciát, a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk. Amikor a Real Madrid ilyen nyomás alatt tartja az ellenfelét, akkor nehéz bennünket megverni.”

Ceballos

Isco és Llorente: „Isco kapcsán a vezetőedzőnk úgy döntött, hogy a harmadik cserejátékosként küldi pályára. Nagyon fontos játékosunk, mindannyian tudjuk, milyen jelentősége van a csapat szempontjából. Minél hamarabb szeretnénk, hogy teljes egészében visszakapjuk, hiszen kiemelten fontos futballista, akire nagy szükségünk lesz a szezon hátralévő részében. Már sok éve van itt a csapatnál, és tudja, néha milyen nehéz itt játszani. Minden egyes napon mindent belead, mind a 25 játékosra jó formában van szükségünk. Llorente nagyszerű formában van, olyan munkát végez, ami nélkülözhetetlen a csapat számára.”

Reguilón:

A csapat teljesítménye: „Nagyon kemény ellenféllel szemben jutottunk ehhez a három ponthoz. Az első félidei teljesítményünk igazán jó volt, az egygólos vezetésünk nem tükrözte hűen a pályán látottakat. Egy veszélyes csapatot támadtunk le már nagyon magasan, és mi bizonyultunk jobbnak.”

Közönség: „A Bernabéu közönsége igazán hozzáértőnek minősül, és egészen a végéig mellettünk álltak. Hazai pályán, a saját szurkolóink előtt a dolgok mindig könnyebben mennek a számunkra. Sikerült fejlődnünk, és korán szereztük az első gólt, amely nyugalmat adhatott az együttesnek.”

Reguilón

Fizikai állapot: „A végén már a térdemen jártam. Mindent kiadtam magamból. Reggel megvizsgáltuk, hogy milyen állapotban is vagyok, és játékra alkalmasnak éreztem magam. Igazán boldog vagyok, és a csapattársaimhoz hasonlóan mindent kiadok magamból az edzéseken, de a legfontosabb a három pont. Most már a következő mérkőzésünkre kell figyelnünk.”

Utánpótlásból felkerülő játékosok: „Sok, az utánpótlásból érkező játékos jut játékpercekhez, miközben mérkőzéseket is nyerünk. Ez a legfontosabb.”

Modrić és az Aranylabda: „Modrić megérdemli az Aranylabdát. Büszkévé és boldoggá tenne bennünket, ha végül ő kapná meg.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK