Csapatok
Real Madrid (8)
Miután a Sevilla ellen már sikerült dominálni a játékot, valamint lehozni kapott gól nélkül, magabiztosan a rangadót, a kupában sem vártam mást a csapattól. Egy védelmi elváltást követően gyorsan hátrányba került a Real, de ezt jól kezelte a királyi gárda. A támadósor elkezdett futballozni, megfelelő sebesség és dinamika volt a madridi offenzívákban, ezzel pedig sikerült ellensúlyozni a védelemben tapasztalható rövidzárlatokat. A széleken folyamatosan a gironai védelem mögé tudott kerülni a csapat, a szabadabb szerepkörben futballozó Lucas és Vinícius pedig a szélső védőkkel karöltve teljesen felőrölte az ellenfél védekezését. Negatívumként csupán a két, bután bekapott gólt említeném, leginkább ennek szól a pontszám is, ugyanakkor ha a visszavágón is hasonlóan robbanékonyan tud pályára lépni a Real, akkor a Gironának esélye sem lesz a továbbjutásra.
Girona (5)
2019-ben még nem tudott meccset nyerni a Girona, ellenben még így is sikerült kiejtenüik az Atlético de Madridot az előző körben. Hat meccsen már tizennégy kapott gólnál tartanak, ezek mellé tizenegy alkalommal találtak az ellenfelek hálójába. Ez alkalommal is jól kezdték a meccset, azonban nem tudták hatékonyan kezelni a madridiak szélsőjátékát. A Vinícius-Marcelo és a Lucas Vázquez-Odriozola páros folyamatosan létszámfölényt tudott kialakítani a széleken. Nagyon halvány reményük ugyan van még a továbbjutásra, ehhez azonban legalább két góllal kell nyerniük a visszavágón úgy, hogy maximum egyet kapnak.
Játékosok
A mérkőzés embere – Vinícius Junior (9)
Nagyon sokszor elmondtuk már a tapasztalatlanságából eredő hibáit, ezeket nem is ismételném. Az viszont elvitathatatlan, hogy ebből a srácból hatalmas sztár lehet Madridban. Solari folyamatos bizalmának köszönhetően meccsről meccsre fejlődik, a védőknek pedig folyamatos fejfájást okoz a bal oldalon. Látványosan fellendíti a madridi támadójátékot, félelem nélkül vezeti rá a védőkre a labdát, parádés megoldásai mellé hatékony cselek és helyzetkialakítások is párosulnak. Ezúttal sem volt ez másképp, Benzemának adott gólpassza mellett hat kulcspasszt osztott ki, kiharcolt egy büntetőt, de ezen felül is többször csak szabálytalanul tudták megállítani az ellenfél játékosai. Tizenegy párharcából nyolcat megnyert, s habár passzpontosságban (73 %) még mindig van hová fejlődnie, továbbra is a kezdőben a helye, ehhez kétség sem férhet.
Thibaut Courtois (7)
A két kapott gól ellenére nem volt igazán sok dolga a mérkőzésen, a bekapott találatokról egyáltalán nem tehetett. Ezek sokkal inkább írhatók a védelem számlájára, mindkét szituációban nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt a belga kapus.
Álvaro Odriozola (7,5)
Védekezésben voltak hiányosságai, ellenben árnyalja ezt a képet, hogy a madridi támadójáték a jobb oldalon arra volt felépítve, hogy folyamatos felfutásaival a védelem mögé kerüljön és Lucasnak segítsen helyzeteket kialakítani. Ennek fényében nem meglepő, hogy több alkalommal hatalmas területek nyíltak mögötte, ezt próbálta kompenzálni Lucas azzal, hogy visszazárt Odriozola helyére. Támadásban azonban hatalmas előnyt jelentett a sebessége, labdával is kellően magabiztos, gólpassza pedig kulcsfontosságú momentumban érkezett, válaszul a Girona vezető találatára.
Nacho (6,5)
Kevésbé nyújtott látványos teljesítményt, mint a védelem többi tagja. Szó se róla, egyáltalán nem lógott ki a csapatból, hibát csak az első gólnál vétett, amikor félig kiváltott a felfutó Raúl Garciára, ennek következtében pedig két ember maradt középen Ramosra, bár ebben Marcelo is bőven ludas volt. Egyik felfutása után nagyon jó ütemben passzolt Benzemához, aki azonban csak a kapufát találta el.
Sergio Ramos (8)
A kapitány ezúttal ténylegesen, egyértelműen magára vállalta a vezér szerepét. A megszokott magabiztossággal értékesítette a büntetőt, valamint ellentmondást nem tűrően bólintott Iraizoz hálójába. Védekező teljesítménye ugyan hagy némi kívánni valót maga után, de nagyon fontos góljai könnyen a továbbjutást jelenthetik.
Marcelo (7,5)
Ahogy visszaér Courtois kapuja elé, úgy ível lefelé a teljesítménygörbéje a brazilnak. Nincs ebben semmi újdonság, mindenki tisztában van vele, hogy védekezésben vannak hiányosságai, ezúttal is szemmel verte csupán az előtte felfutó Lozanót. Támadásban viszont posztján a világ legjobbja, ezúttal is megmutatta, hogy miért is tartjuk annak: két kapura lövése mellé kiosztott négy kulcspasszt, három sikeres beadása volt, melyek egyikét Ramos váltott gólra.
Casemiro (7)
A Sevilla ellen már kezdett visszatalálni régebbi önmagához, akkor egy brutális bombával vétette észre magát, tegnap pedig folytatta a magabiztos és kiegyensúlyozott teljesítményt. Támadásoknál ezúttal nem tűnt lassúnak, több alkalommal segítette ki a Modrić-Ceballos párost, viszont leginkább akkor volt elemében, amikor a Girona elindult a madridi kapu felé. Sikeresen akasztott meg több támadást, egy az egyben nagyon nehéz őt megverni, amit jól mutat az is, hogy párharcainak egyre nagyobb részét nyeri meg, illetve Lucas után ő mutatta be a legtöbb sikeres szerelést a csapatból.
Luka Modrić (7)
Megint jobb formáját mutatta a horvát, habár ezúttal nem feltétlen látványos megoldásaival tűnt ki. A Girona kapuja előtt magabiztosan osztogatta a labdákat, tegnap este is a csapat agya volt, továbbá elképesztő intenzitással vett részt a letámadásban az ellenfél térfelén is. Nagyon gyorsan képes visszaváltani támadásból presszingre, sikeresen olvassa a passzsávokat, a letámadások egyik legfontosabb, fáradhatatlan motorja.
Dani Ceballos (7,5)
Nagyjából ugyanannyit volt játékban, mint horvát tanára, ezúttal azonban egy leheletnyivel ő volt magabiztosabb a labdával, 93 százalékos passzpontossága a mérkőzés legjobb mutatója. A bal oldalon többször játszott össze Viníciusszal és Marcelóval, valamint Modrićcsal karöltve hajtotta végre a letámadásokat ő is, hogy minél hatékonyabban akadályozzák meg a gironai labdakihozatalokat.
Lucas Vázquez (8)
A mérkőzés egyik legjobbja volt, bár az elején nem tudta lereagálni Odriozola hiányát a gironai kontránál. Utána viszont támadásban válaszolt, gólt is szerzett baszk társa passza után, de több helyzetet is kialakított. Cselei ezúttal ültek, nem voltak látványosan rossz megoldásai. Jól működött együtt a jobb oldalon Odriozolával, valamint nagyobb szabadságban mozgott a támadóharmadban, ami egyértelműen jó hatással volt a teljesítményére. Védekezésben sem elhanyagolható, amit letett az asztalra, ugyanis övé a legtöbb sikeres szerelés (4).
Karim Benzema (8)
Meggyőző és magabiztos volt a francia, az utóbbi időben egyébként is rendre jobbik énjét viszi fel a pályára. Mélységből nagyon hatékonyan irányít, több kulcspasszal és hosszú labdával operált. Négy lövéséből egy a kapufát találta el, majd Vinícius passzából sikerült a gólszerzés is. Habár gólokkal nagy általánosságban még mindig nem áraszt el minket, a Realnak továbbra is szüksége van egy ilyen Benzemára. Reméljük, hogy ezt a formát tovább tudja menteni a tavaszi szezonra.
Cserejátékosok
Marcos Llorente (5)
Sérülés után tért vissza a spanyol szűrő, nem is igazán keltett jó benyomást. Kissé értelmezhetetlen mozdulattal visszahozta a Gironát a meccsbe, ami reméljük nem bosszulja meg magát. Nagyon remélem, hogy sikerül majd visszatalálnia a sérülése előtti játékához, ugyanis akkor több alkalommal is csapata legjobbja tudott lenni a fiatal középpályás.
Toni Kroos (6)
Nagyjából fél órát kapott, hogy újra meccsbe rázódjon. Ez idő alatt magabiztosnak tűnt, hat hosszú labdájából csak egy nem érkezett meg a címzetthez.
Isco (6)
Húszperces szereplése alatt sokat nem tudott hozzátenni a játékhoz, bár lefelé sem lógott ki a csapatból. Továbbra is kérdéses a helyzete, de mindenképpen szimpatikus, hogy meg akar küzdeni a helyéért.
Edzői teljesítmény
Santiago Solari (8)
Nagy pozitívum számomra, hogy igyekszik minél jobban beépíteni a fiatalokat, nem erőlteti a 'nagy öregeket', ha nem muszáj. A szerkezet továbbra is a jól bevált 4-3-3 volt, nagyobb szabadságot adott a támadóknak, valamint Marcelo és Odriozola is folyamatos veszélyt jelentett a gironai tizenhatosnál. Ceballos magabiztos játékával a legjobb volt ezúttal a középpályán, Viníciusnak köszönhetően hatékonyabbá vált a helyzetkialakítás az ellenfél kapuja előtt, de Odriozola is nagyon fontos tagja volt a tegnap esti Real Madridnak. Az utóbbi két mérkőzésen már úgy tűnik, sikerül kihúznia a csapatot a hullámvölgyből, ami feltétlenül szükséges, hogy jól induljon neki a Bajnokok Ligája hamarosan kezdődő egyenes kieséses szakaszának.