Courtois: Jól játszottunk és megérdemelten nyertünk

Courtois, Reguilón, Casemiro, és Ramos nyilatkoztak a győztes derbit követően a sajtó munkatársainak.

Courtois
Győzelem: „Felvillanyoz bennünket ez a győzelem, amelyet megérdemelten szereztünk meg. Ezzel előreléptünk a tabellán, amire szükségünk is van, ha meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Hinnünk kell ebben. Az októberi és a januári időszak igencsak rosszra sikerült, de jelenleg jó formában vagyunk. Folyamatosan győznünk kell, a közvetlen riválisok ellen is, emellett reménykednünk abban, hogy ők eközben pontokat hullajtanak. A végsőkig kell küzdenünk, de az elkövetkezendő hónap tényleg sorsdöntő lesz. Ugyanígy kell folytatnunk szerdán is, a Bajnokok Ligájában is jól kell teljesítenünk.” 

Courtois

A találkozó: „A kezdőtizenegy meggyőzőnek tűnt a pályán, jól védekeztünk, de támadásban is jól teljesített a csapat. Tudtuk, hogy az ellenfelünk a mérkőzés elejétől kezdve támadni fog, de egygólos vezetésnél úgy tűnt, átvészeltük a nehéz helyzetet. Az egyenlítésük után is nyugodtak maradtunk, és birtokoltuk a labdát. Ramos magabiztos volt a büntetőnél, tudtuk, hogy értékesíteni fogja. A második félidő első tizenöt percében nyomás alatt voltunk, de betaláltunk, és ezzel el is döntöttük a mérkőzést. Összességében ez egy rangadó volt, amely mindig különbözik a többi mérkőzéstől.”

A mérkőzés uralása: „Erről szól a csapatmunka, a küzdelemről, és arról, hogy áldozatokat hozunk egymásért a pályán, és jól is játszottunk. Komoly minőséget képvisel a csapatunk, igyekeztünk magunknál tartani a labdát. Tudtuk, hogy az ellenfél képes az erőteljes játékra, amivel nyomás alá akarnak helyezni bennünket, de kijöttünk a szorításból, és nagyszerűen kontráztunk. Vinícius a legmagasabb szintet képviseli, kiharcolt egy tizenegyest, és kivételesen jól játszott.” 

Fogadtatás: „Azért vagyok itt, hogy játsszak, és győzzön a csapat. A lehető legmélyebb tisztelettel viseltetek az Atlético Madrid iránt, hiszen az itt eltöltött három év alatt néhány igazán fantasztikus pillanatban volt részem, mely kitörölhetetlen részét képezi az életemnek. Természetesen szeretné az ember, ha ilyenkor kicsit másképp fogadnák, mint például a Chelsea csapatánál. Ez történik, ha az ember egy nagy riválishoz igazol. Mindazonáltal, ha az utcán találkozom egy Atlético drukkerrel, ők a legjobbakat kívánják nekem. Ma nyugodt voltam, és hideg fejjel léptem pályára. A munkámra koncentrálok, hogy győzelmeket ünnepelhessünk a csapattársaimmal, ma éppen ez történt.” 

Reguilón
Előzés: „Tudtuk, hogy a második helyre történő előrelépéshez ma nyernünk kellett, ennek megfelelően győzelemre éhesen kezdtük a mérkőzést, rengeteg energiával. Ez egy derbi, különleges a játékosok motivációja, és ma minden szempontból nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Magabiztosak vagyunk, élvezzük a sikerszériánkat, ez tükröződik a pályán is. Mindannyian egymásért is dolgozunk, egy csapat vagyunk, és most minden úgy alakul, ahogyan azt elterveztük.” 

Reguilón

A siker összetevői: „A kulcsszó a csapatmunka, ez a legfontosabb összetevő, és az a pillér, amire alapozva a napi munkát végezzük. Személy szerint mindig készen állok a játékra. Ha pedig mindenki keményen dolgozik és hozzáteszi a saját részét, az végül az eredményben is megmutatkozik. Folytatni fogjuk a harcot minden fronton. Tudtuk, hogy ez a mai egy kiváló esély arra, hogy csökkentsük a különbséget, és ezt meg is valósítottuk. Jó érzésekkel térünk ma haza, hiszen tudtuk, milyen fontos ez a mai rangadó, és most még eltökéltebben fogunk belemenni a következő mérkőzésekbe.” 

Álomszerű idény: „Személy szerint mindig készen állok a játékra, ha az edző így dönt. Egyértelmű, hogy az életem álmát élem meg jelenleg, és azt szeretném, hogy olyan hosszú ideig tartson, ameddig csak lehetséges. Válogatott meghívó? Ezért is fogok dolgozni a jövőben.”

Marcelo: „Ő egy olyan sztárjátékos, aki iránt mindig is rajongtam. Profi futballista, aki keményen dolgozik, és mindig támogat.” 

Casemiro
Morata esete: „Volt kontakt közöttünk, de a véleményem szerint nem ért tizenegyest a szituáció, ahhoz ennél több kellett volna. Ott van a játékvezető és a videóbíró, akik meghozzák a szükséges döntést.” 

A vezető gól: „Tudtam, hogy a labda el fog jutni hozzám a szögletet követően. Jól láttam a szituációt, hogy négyen ugranak fel Ramossal fejelni, ezt kihasználva pedig sikerült betalálnom. Ha nap, mint nap olyan játékosokkal edz az ember, mint Benzema, Bale, vagy Vinícius, akkor ellesi az ember ezeket a dolgokat.”

Casemiro, Ramos, Vinicius

Ramos 
Célok a bajnokságban: „Teljesítettük a célunkat, megelőztük a riválisunkat, és csökkentettük a távolságot a tabella élén állókkal szemben, most pedig várjuk, hogy miként teljesítenek ők. Kifejezetten komplett teljesítményt nyújtottunk ma, a végeredmény tükrözi a pályán látottakat. Nagyon intelligens volt ma a játékunk, így még a bajnoki címről sem kell lemondanunk. Még rengeteg pontot lehet szerezni, bármely csapat képes problémákat okozni a többi együttesnek, ahogyan azt a szezon első felében is láthattuk. Megvan a remény, mindhárom sorozatban az elsőségért fogunk küzdeni. A bajnokság megnyerése motivál bennünket, tovább akarunk harcolni, és megnehezíteni a Barcelona életét.” 

Tizenegyes: „Boldog vagyok, hogy felvállalhatom ezt a felelősséget, hiszen fontos volt, hogy betaláljunk. Remélhetőleg sok tizenegyest fogok még elvégezni, és a jövőben is igyekszem értékesíteni őket.” 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Kylian Mbappé
Tovább

A Villarreal elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Villarreal elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal14. Tchouaméni22. Rüdiger23. F.…