Lucas Silva: Látom a lehetőségét annak, hogy visszatérjek a Real Madridhoz

A brazil középpályás nagy reményekkel érkezett Madridba, aztán gyorsan rémálom lett belőle. Szívprobléma miatt sokáig úgy tűnt, hogy karrierjének is vége, de azóta újra visszatérhetett a pályára. A MARCA készített vele interjút.

Vinícius Jr. létezéséről sem tudtak még a Real Madridnál, amikor Lucas Silva 22 évesen a klubhoz érkezett. Ő volt a legutolsó brazil reménysége a madridiaknak. Carlo Ancelotti egyszerűen a "klub jövőjének" nevezte a középpályást, de Lucas Silva mindössze 428 percet játszott 2015-ös érkezése után – ezek közül három alkalommal volt kezdő.

Hogyan érzed magad a Cruzeironál?

Azért hagytam el Európát, hogy újrainduljon a karrierem. Ehhez folyamatos meccsterhelésekre volt szükségem. Sajnos az első szezonomban ez nem sikerült, de a legutóbbi idény már nagyon jó volt. Rendszeresen lehetőséget kaptam és trófeákat is nyertem. Ez egy nagyszerű év volt. A legfontosabb, hogy visszatértem és újra magas szinten tudok futballozni.

Lucas Silva a Cruzeiro mezében.

2016-ban még arról szóltaka a hírek, hogy befejezed a pályafutásod. Hogy vagy most?

Volt egy kisebb problémám, rengeteg vizsgálaton estem át, de minden rendben van. Nagyobb volt az ijedtség. Jól érzem magam, fitt vagyok, és képes vagyok hétről-hétről a legmagasabb szinten játszani.

Gondoltál valaha is arra, hogy 23 évesen be kell fejezned a karriered?

Akkoriban sok mindenre gondoltam. Ezek közül az egyik az volt, hogy lehet, be kellene fejeznem ilyen fiatalon. De a tesztek után az orvos közölte, hogy nyugodjak meg, nincs semmi probléma, és újra játszhatok. Elképesztően boldog és motivált voltam.

Milyen a kapcsolatod a Real Madriddal?

Teljesen jó. Megvan az elérhetősége a vezetőségnek, de semmi több, és ez normális. Emellett néhány játékossal is tartom a kapcsolatot. Ezúton is szeretnék mindent megköszönni a klubnak, legfőképp a megértésüket. Mindig is fontosnak tartották a karrieremet, azt akarták, hogy játsszak. Odafigyeltek rám és gondoskodtak rólam.

Lucas Silva a Real Madrid mezében.

Van rá lehetőség, hogy újra Európába igazolj?

Nyárig szerződésem van a Cruzeiróval, és ezt ki is szeretném tölteni. Aztán meglátjuk, mi történik. Az az álmom, hogy újra Európában futballozhassak, de itt is boldog vagyok, otthon érzem magam a csapatnál.

Mi a különbség a brazil és az európai foci között?

Leginkább a stílus. Európában gyorsabb a játék, mikor visszatértem Brazíliába meg is mutathattam a fejlődésemet. A taktikára szintén nagy figyelmet fordítanak Európában. Brazíliában inkább a képességek vannak előtérben, a taktikai dolgok nem annyira kötöttek.

Van arra lehetőség, hogy újra a Real Madrid játékosa legyél?

Amikor megérkeztem, jól edzettem, kezdőként is lehetőséget kaptam, még a Bajnokok Ligájában is. Motivált voltam és mindennél jobban akartam trófeákat nyerni, és a legmagasabb szinten játszani. Kétség nélkül mondhatom, szerintem megvan a lehetősége annak, hogy visszatérjek Madridba.

Tartod a kapcsolatot a játékosokkal?

Miután kölcsönadtak kapcsolatban maradtam Marcelóval, Danilóval és Casemiróval is. Casemiro volt a legközelebb hozzám. Természetes, hogy már nem vagyunk napi kapcsolatban, de különleges alkalmakkor szoktunk beszélni.

Lucas Silva a Marseille mezében.

Mit tanácsolnál Viníciusnak és Rodrygónak?

Mindketten nagyon fiatalok és fényes jövő áll előttük. Ahhoz, hogy a Real Madridban játszhasson valaki, nagyon fontos a személyiség – nekik ez megvan. Minden mérkőzésen bele kell adni mindent.

Hogyan emlékszel vissza a franciaországi időkre?

Nagyszerű tapasztalat volt. Az ottani foci az erőre és a gyorsaságra épül, szóval hozzá kellett ehhez szoknom. Jó meccseink voltak, és sokat játszottam. Nemcsak tapasztalatot szereztem, de sokat fejlődtem is.

Mik a terveid 2019-re?

Folyamatosan a legmagasabb szinten szeretnék játszani, trófeákat akarok nyerni és szeretnék bekerülni a válogatottba is.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK