Egytől egyig: Real Madrid – Eibar (2-1)

Miközben a sajtó egyre inkább arról cikkez, hogy az Hazard-ügyben már küszöbön a teljes megállapodás a felek között, Zidane fiainak még van hátra pár tesztmeccs a nyári átigazolási szezon kezdetéig. Ezúttal az Eibar látogatott a Santiago Bernabéu stadionba, a feladat pedig egyértelmű volt a Valencia elleni vereség után: mindenképpen otthon kell tartani a 3 pontot. Ez végül sikerült is, viszont alaposan meg kellett szenvedni a győzelemért.

Csapatok

Real Madrid (7)
Az első félidő kiábrándító játéka majdnem megint megbosszulta magát, a csapat pontszáma is leginkább azért ennyi, mert a második játékrészben sikerült egy nagyot váltani, majd végül megfordítani a meccset. Ez igazság szerint szemmel is látható volt, de elég, ha csak a kapura lövési mutatókra nézünk és máris szembeötlik a nyilvánvaló: az első játékrészben 3 lövés, ebből egy sem talált kaput, míg a második félidőben már 10 lövésből 7 eltalálta Dmitrović portáját. Az mindenképpen pozitívum, hogy komoly taktikai változtatásokat tudott eszközölni Zidane, miután látta, hogy alapvetően nem működik a támadójáték, és hogy a védekezéssel is akadtak gondok. Benzema megint a jobb formáját mutatja, az utóbbi meccseken rendre sikerül neki kihúzni a csapatot a bajból. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy szezon végéig szabad brillírozásra számítani, nyáron újjá kell építeni a Madridot, és itt visszaköszön az, hogy alkalmazkodni kell (még mindig) Ronaldo távozásához. Vele jóval másabb eszköztár volt Zidane kezében is. 

Eibar (6)
Továbbra is egy nagyon kellemetlen ellenfél az Eibar, most is sikerült ráhozni a frászt a madridi drukkerekre. Novemberben lazán gurítottak egy hármast a Realnak, így abszolút megvan bennük, hogy meglepetést okoznak. Ezúttal a meglepetés csak egy félidőn át tartott, a Zidane által végrehajtott változtatásokat nem tudták lereagálni. Már-már örülhetnek, hogy csak 2-1-re kaptak ki.

Játékosok

A meccs embere – Karim Benzema (8)
Egy csatártól nagyjából ennyit várnék el. Szerezhetett volna több gólt is, két fejesével azonban így is szállította a 3 pontot a Real Madridnak. 6 lövéséből 3 kaput talált, 5 cselt mutatott be, 14 párharcából mindössze 2-t vesztett el. Egyértelműen a csapat legjobbja volt, a ligában ez volt a 17. találata. Kíváncsi leszek, hogy jövőre milyen formát mutat majd egy újjáépített Real Madridban.

Keylor Navas (5,5)
Ez most egy kevésbé határozott meccs volt a Costa Rica-i hálóőrtől. Nem igazán tudta felvenni a meccs ritmusát, különösen az első félidőben. Jó pár labdát eladott, nem igazán találta kirúgásaival a társakat, a beívelt labdákra is igen bizonytalanul mozdult ki. 

Álvaro Odriozola (7)
Konstans jó teljesítményt nyújt meccsről meccsre, fáradhatatlanul robotol az oldalvonal mellett. Nagyon sokat jelent a támadások során, a jobb oldalon az egyik főszereplője a veszélyes helyzetek kialakításának. Védekezésnél is határozott volt, 2 tisztázása és 5 sikeres szerelése volt, ezzel övé a legjobb mutató a madridi játékosok közül.

Raphaël Varane (7,5)
A védelem legjobbja volt megítélésem szerint, főleg a második félidőben lépett elő vezérré. A taktikai változások után agresszívabb játékot mutatott, Nachóval magasabbra tolták a védelmi vonalat, hogy gyorsabban megakasszák az Eibar esetleges kontráit. Fizikai fölényét sokszor kihasználta, 10 tisztázása és 5 megnyert párharca magáért beszél.

Nacho (6)
Kevésbé nyújtott látványos teljesítményt, de remek társa volt Varane-nak a második félidőben. Több alkalommal fellépett ő is az ellenfél térfelére, hogy labdát szerezzen. 7 tisztázása kiemelkedő, egyelőre viszont nem tud stabil kezdő lenni.

Sergio Reguilón (6)
Számomra kevésbé volt ma meggyőző, az első gólnál ráadásul nagyon csúnyán elváltotta magát. Mindenesetre az első félidőben inkább a jobbak között volt, Valverde és Odriozola után a legtöbb sikeres szerelése neki volt.

Federico Valverde (7,5)
Az uruguayi ezúttal is megmutatta, hogy bőven van benne potenciál. A középpálya egyik legjobbja volt, az ellenfél letámadását nagyon magabiztosan kezelte, labdabiztos volt. Mélyebben játszott, támadásban kevésbé volt kreatív, inkább védekező és osztogató feladatai voltak. Leginkább Kroos szerepköre esett rá. 4 szerelés és 3 labdaszerzés fűződik a nevéhez, miközben 88 százalékos pontossággal passzolt.

Luka Modrić (5)
Nem igazán tudta felvenni a meccs ritmusát, a második félidőben pedig már nagyon fáradtnak tűnt. Cseréje abszolút indokolt volt, ez az idény számára is a felejthető kategóriába sorolható.

Isco (7)
Ez most egy jó teljesítmény volt a spanyoltól, aki ezúttal a középpálya kreatív megoldásokért felelős titkára volt. Az első játékrészben elsősorban neki volt köszönhető, hogy sikerült eljutni az Eibar kapujáig, miután a magasra tolt védelmet sikerült egy-egy passzal átjátszania. 2 kulcspassza volt, középen pedig egyértelműen jobb teljesítményt nyújt, mint az oldalvonal mellől indulva, ez most is megmutatkozott. 

Marco Asensio (7,5)
A félidei szünetről már felébredve tért vissza. Ő volt a taktikai változtatások egyik haszonélvezője, Zidane 45 perc után ugyanis megcserélte Bale-t és Asensiót a két szélen, így a spanyol sokkal jobb teljesítménnyel tudott előrukkolni. Többet volt játékban, aktívabban mozgott a jobb oldalon, egy gólpasszal sikerült megtörni az eibari védelmet. 3 kulcspassza legjobb mutató a csapatból. 

Gareth Bale (5)
Ma sem tudott igazán meggyőzőt nyújtania, ennek eredményeként meg is kapta a magáét (megint) a Bernabéu népétől. Nehéz az ő helyzete, ugyanis már nagyon kifelé tekintget Madridból, könnyen lehet, hogy utolsó meccseit játssza a fehér mezben. 

Cserejátékosok

Toni Kroos (7)
Jól szállt be a meccsbe a német. Egy szöglet után sikeresen megtalálta Benzema fejét, így végül sikerült kiszenvedni a győzelmet. Negyedórát játszott, ennyi idő alatt 2 kulcspassz fűződik a nevéhez, valamint 95 százalékos passzpontosság. 

Lucas Vázquez (7)
Negyedórát kapott ő is, sikerült viszont ez idő alatt is életet lehelni a meccs végére a támadójátékba. Ennyi idő alatt is sikerült összehoznia 3 kulcspasszt, sokat segített a csapaton. 

Brahim Díaz (–)
Néhány percet kapott csak Zidane-tól, hogy kicsit kifuthassa magát. 

Edzői teljesítmény 

Zinédine Zidane (7)
Kísérletezés folyik, ez nem is kérdés. Gyakorlatilag mindig úgy rakja fel a csapatot, hogy különböző összetételben megmutatkozzanak a játékosok erősségei, gyengeségei. Ezúttal kapott Odriozola, Reguilón, de Valverde is igen sok játékperccel gazdagodott. Az első félidő után képes volt taktikai változtatásokat eszközölni, ami minőségbeli javulást hozott a csapat támadójátékába, a magasabbra tolt védelmi vonal pedig jobban le tudta reagálni az Eibar kontráit és támadásait. Nyilván nem vár nagy csodát már tőle senki, főleg annak tekintetében, hogy gyakorlatilag tét nélkül játssza le hátralévő meccseit a csapat. Ami viszont a legfontosabb, és ezt tudják az öltözőben is, hogy meg kell teremteni a jövő évi csapat alapjait. Ennek szellemében kell folytatni.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK