A 7-es mez sorsa

Eden Hazard-t június 13-án mutatták be a Santiago Bernabéu stadionban, mint a Real Madrid új játékosa. A belga James Rodríguez 2014-es érkezése óta az első "galaktikus" igazolás a klubnál, azonban a bemutatója napján mezszám nélküli szerelésben futott ki a szurkolók elé a gyepre. A klub természetesen először a keretből távozókra fókuszál, ezután kerülnek kiválasztásra a következő szezonbeli mezszámok.

A terv természetesen az volt, hogy Hazard-é lesz a 7-es mez. Ezt a számot viselte a tavaly nyáron a csapattól távozó Cristiano Ronaldo, akit éppen szombaton mutattak be 10 éve a Real Madrid játékosaként. Előző szezonban azonban a lyoni kölcsönből visszatérő Mariano viselte a misztikus számot, de meg sem tudta közelíteni elődje sikereit benne. Ráadásul Luka Jovic leigazolása után nagyon úgy tűnik, hogy nem fog a fővásori klubnál maradni a következő idényben: játékjogáért az AS Roma és a Tottenham is érdeklődik. A mezszám így nagy valószínűséggel hamarosan felszabadul.

Eden Hazard a Chelsea-ben és a belga válogatottban is a 10-es mezben lépett pályára az utóbbi években, első szezonja ebben a mezszámban még a Lille-ben volt, a 2011-12-es szezonban. Az angol klubnál eleinte a 17-es volt az övé, akkoriban Juan Mata futott ki a 10-esben a Stamford Bridge gyepére.

"Megkértem Modricot, hogy odaadná-e a 10-es mezt" – mondta viccelődve a belga a bemutatásán. – "Nemet mondott. Másik számot kell keresnem, de jelen pillanatban ez nem fontos, egyedül a címer számít a mezen."

Eden Hazard, Real Madrid, Florentino Pérez

Mindeközben az Adidas hivatalos üzleteiben már nem árulja Mariano 7-es mezét, bár online még mindig rendelhető a dominikai számmal ellátott szerelése. Az Hazard-mezek pedig egyelőre szám nélkül kaphatóak.

De persze van egy másik opció is: a 11-es, melyet jelenleg Gareth Bale visel. Ha a Real Madrid végül nem válna meg Marianótól, de eladná a walesit, szinte biztos, hogy Hazard megkapná a 11-est.

Valójában azonban sem Mariano, sem Bale nem szerepel Zidane következő szezonra vonatkozó terveiben, azonban egyikük sem szeretne önszántából távozni, hiszen az általuk érdeklődő csapatok egyike sem tudna olyan fizetést biztosítani nekik, mint a Real Madrid. Mariano fizetése jelenleg évi 4 millió euró, Bale-é pedig 14,5 millió, és egyikük sem szeretne ennél kevesebbet keresni.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…