Átigazolási helyzetkép – Lehetséges távozók

A MARCA és az AS is a lehetséges távozók kapcsán készített elemzéseket, melyekben Gareth Bale sorsa is szóba kerül.

A Real Madrid célja az volt, hogy a játékoseladásokat véglegesítsék az előszezon kezdetéig, amikor is Zinédine Zidane kerete Kanadába utazik. A királyi gárda kedden kelt útra, és több játékos is Spanyolországban marad annak érdekében, hogy az átigazolásuk lezárulhasson.

Luca Zidane az egyike azoknak, akik nem kelnek át az Atlanti-óceánon, ugyanis ő a Racing Santanderhez került. Zidane ugyan nem bánná, ha Lucas Vázquez a csapat tagja lenne jövőre is, de a klubvezetés úgy gondolja, hogy az ő ideje gyakorlatilag lejárt Madridban, és itt az idő továbbállnia. Érte 40 millió eurót kérnek, de a vele szóba hozott Arsenal mindeddig nem tett ajánlatot. Egy spanyol rádióműsorban a minap elhangzottak szerint az angol klub érdeklődéséről szóló híreknek nem volt valóságalapja. Talán James Rodríguez áll a legközelebb a távozáshoz jelen pillanatban, ám ő a Copa América miatt sem utazik Kanadába. A középpályás ára 42 millió euró, a Napoli pedig már tárgyal a játékos megszerzéséről. Keylor Navas elutazik Kanadába, úgy tűnik, érte túl sok pénzt szeretne kapni a Real Madrid, így nehezebb a dolguk az érdeklődő kluboknak.

Ceballos

Marcos Llorente, Mateo Kovačić, Raúl de Tomás és Theo Hernández el-, valamint Sergio Reguilón, Martin Ødegaard és Luca Zidane kölcsönadása után még mindig hat játékossal kívánja szűkíteni a keretet Zinédine Zidane.

Dani Ceballos vélhetően szintén kölcsönbe távozik, Jesus Vallejo a korábbiaknál is hátrébb szorult a sorban, és a Nachóért érkező ajánlatokat is meg fogja hallgatni a klub.

A legégetőbb kérdés azonban Gareth Bale ügye. Ő elutazott a csapattal a tengerentúlra, de a klub egyértelműen meg akar tőle szabadulni idén nyáron. Ezzel szemben a walesi mindenáron a királyi gárdánál akar maradni.

Hétfőn reggel tehát a tavalyi BL-döntőben két gólt szerző támadóval a soraiban kezdte meg a felkészülést a gárda Valdebebasban annak ellenére, hogy a klubvezetés mellett Zidane terveiben sem szerepel a walesi a következő idényt illetően.

A belső körökből származó információk szerint egyelőre minden változatlan, megmásíthatatlan Bale azon szándéka, hogy Madridban marad. Az sem segít a Real Madridon, hogy mindeddig nem érkezett ajánlat, de még érdeklődés sem vele kapcsolatban más kluboktól.

A következő hónap döntő fontosságú lesz ebben az ügyben, ugyanis míg a klubvezetés keményen fog dolgozni az eladásán, addig a játékos kemény munkával próbálja meggyőzni majd Zidane-t, hogy van helye a csapatban.

Bale

Augusztus 8-án zárul az átigazolási időszak Angliában, és éppen a Premier League tűnik Bale legvalószínűsíthetőbb célállomásának, már amennyiben távozik. A klubnál mindenesetre nem adják fel, hogy vevőt találjanak rá. A játékost a szurkolóktól érkező ellenséges hangok sem tántorítják el a maradási szándékától. Ez a szándék pedig a legnagyobb akadálya a távozásának, amelyet szintén nem segít elő az, hogy a családja otthon érzi magát, és boldog Spanyolországban. Persze nem ez az egyetlen gátja egy lehetséges transzfernek, a játékos 14 és fél millió eurós éves fizetése is egy komoly tényező.

A Premier League egyesületei közül csak néhány engedhetné meg magának, hogy ennyit fizessen neki, ráadásul augusztus 8-a már csak egy hónapra van, így Angliában hamarosan megszólal a piac zárását jelző harangszó.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK