A Real Madrid számára egyértelműen Paul Pogba leigazolása a prioritás, de közben az alternatívákat is szemmel tartja. Aki pedig ennek a listának az elején van, az Christian Eriksen. Az AS információi szerint a klub egy ideje folyamatosan kapcsolatban áll a játékos képviselőivel, akiket a múlt héten arról tájékoztattak, hogy a dán középpályás továbbra is szerepel a Madrid kívánságlistáján.
Ám miközben a királyi gárda vezetősége minden figyelmét Pogbára összpontosította, úgy tűnik, Eriksent elhappolták előlük: méghozzá pont a Manchester United csapott le rá. A dán állítólag már március óta Ole Gunnar Solskjaer kiszemeltje.
Az elmúlt néhány napban felgyorsultak a tárgyalások, Eriksen pedig ötéves szerződést írhat alá a Vörös Ördögöknél; fizetése közel annyi lehet majd, mint Paul Pogbáé. A dánnak főszerepet szánnak Manchesterben, ezt a játékos is megértette, s ez meggyőző érv volt a tárgyalás során.
Mindezek ellenére Eriksennek nagy álma, hogy a Real Madridban játsszon, akikkel szóban már megegyezett pár hónapja. A 27 éves játékos szerződése jövőre jár le a Tottenhamnél., és nincsenek arra utaló jelek, hogy hosszabbítani szeretne Londonban.
Ha tehát a Madridnak végül nem sikerül megszereznie Pogbát, rettenetesen fontossá válik számukra Eriksen megszerzése, amellett, hogy Donny van de Beeket is szeretnék a keretben tudni, aki szintén egy alternatíva lehet a francia leigazolásának meghiúsulása esetén.
Mindenesetre annyi biztos, hogy Eriksen és Van de Beek összesen kevesebbe kerülnének a Madridnak, mint Pogba, aki egymaga kóstál 170 millió euró körüli összeget. A Tottenham eközben egy angliai csapatnak 60 millióért adná Eriksent, ám egy nem szigetországbeli klub már 50 millióért is megszerezheti őt. Az Ajax középpályásáért pedig szintén 50-60 millió euró körüli összeget kéne kifizetni.