Casemiro
Végeredmény: „Ez nem az az eredmény, amit el akartunk érni. Már nincs olyan, hogy könnyű mérkőzés. Az ellenfelünk két lehetőségből kétszer talált a kapunkba az első játékrészben. Tisztelnünk kell az ellenfelet. A sok negatívum ellenére ez a döntetlen még mindig reménykedésre ad okot a Bajnokok Ligájában.”
Szurkolók: „Amikor kétgólos hátrányban vagy, akkor sietteted a játékot, ez pedig hibákhoz vezet. Nem érzékeltem, hogy a szurkolók dühösek lettek volna, mögöttünk voltak a második félidőben is egészen a lefújásig. Rég nem láttam a drukkerektől, hogy így beálltak volna a csapat mögé, mint ahogyan tették azt tegnap.”
Feljavulás a második félidőben: „A játékosok és a szurkolók is jól reagáltak. Ők hittek bennünk, mi pedig hittünk magunkban. Ha megnézzük, mindenkinek el kell ismernie, a második félidőben jól teljesítettünk, de a Bajnokok Ligájában a hazai mérkőzéseket egyszerűen muszáj megnyerni.”
Courtois: „Nekem azt mondták, gyomorrontása van. Nachónak a térdével akadtak problémái. Remélem nem komoly a sérülésük, mivel fontos játékosokról van szó.”
Hazard: „Hazard egyéni játékát olyan szemszögből kell vizsgálni, hogy ő kulcsszerepet akar betölteni a csapatban. Az emberek már várják a gólt tőle, de ő a játék egyéb szegmenseiben is mindent megtesz. Még a beilleszkedése zajlik, mindannyian tudjuk, hogy topjátékos, a világ öt legjobb futballistája közé tartozik.”
Vinícius
Továbbjutási esélyek és koncentráció: „Ez nem történhet meg még egyszer. Megvan az önbizalmunk ahhoz, hogy megnyerjük a hátralévő mérkőzéseinket, és továbbjussunk a csoportból. Zidane felhívta a csapat figyelmét a koncentráció fontosságára a szünetben, hogy ne fordulhasson elő ismét az, ami az első félidőben megtörtént.”
„A következő mérkőzésre kell összpontosítanunk, és mindent meg kell tennünk, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát. Kétszer is betaláltak az első félidőben. Az éhség a győzelemre, ami a második félidőben jellemezte a csapatot, jó jel.”
Areola: „Nehéz helyzet az, amikor sérülés miatt kell váltanod meccs közben kapusposzton. Areola nagyon jól teljesített.
Modrić
Második félidő: „Az első félidőben nem játszottunk jól, de reagáltunk erre a második félidőben, és nyomás alá helyeztük őket. Szereztünk két gólt, a pozitívumokra kell koncentrálnunk. Megmutattuk a karakterünket a második játékrészben, és még mindig sok van hátra a csoportkörből.”
Ramos
Összegzés: „Nagyon rosszak voltunk az első félidőben, amelyet egy olyan második követett, amikor bátrak voltunk, és úgy teljesítettünk, ahogyan azt várták tőlünk. Többet kell tennünk, és jobban kell teljesítenünk. Ez egyértelmű.”