Benzema mostanában jó formában játszik a Real Madridban, ezért újra előkerült a téma: a franciának igenis helye lenne hazája nemzeti válogatottjában. „Ha azt hiszed, hogy végeztem, engedd meg, hogy pályára lépjek valamelyik olyan válogatottban, amelyre jogosult vagyok a származásom miatt, aztán meglátjuk” – írta Benzema a Twitteren.
Mindez nyilvánvaló utalás Algériára, arra az országra, ahol Karim szülei születtek, de vizsgáljuk csak meg: egyáltalán lehetséges válogatottat váltani?
A FIFA alapokmányának 18. cikkelye szerint elvben lehetetlen – ez kimondja, hogy „minden olyan játékos, aki már részt vett egy mérkőzésen (akár teljes egészében, akár részben) bármely kategóriájú hivatalos versenysorozatban vagy bármilyen futballmeccsen egy adott szövetségnél, az nem játszhat egy másik szövetséget képviselő csapat nemzetközi meccsein.”
Mindezeken túl Benzemának nincs kettős állampolgársága – algériai és francia -, hiszen szülőhazájában csak egyetlen útlevele lehet, akárcsak az Egyesült Államokban, de nem úgy, mint Spanyolországban, ahol erre lehetősége lenne.
Mindezek ellenére a FIFA felvázolja annak a lehetőségét, hogy egy játékos megváltoztassa a nemzeti csapatát. Ezt a 18. cikkely 2. paragrafusa eképpen részletezi: „ha egy játékos, aki az 5. cikkely 2. paragrafusa szerint képviselt egy szövetséget nemzetközi mérkőzésen, akarata ellenére elveszíti állampolgárságát, egy kormányzati hatóság döntése alapján engedélyt kérhet egy másik szövetségnél való játékhoz, amelynek állampolgárságát megszerezte.”
Mindezek alapján eléggé bonyolult lenne Benzema számára útlevelet és állampolgárságot változtatni. Hiszen a döntés nem csak a játékostól függ: a francia kormánynak kell döntenie állampolgárságának elvételéről.
Ezután Benzemának kéne kérvényeznie a FIFA-nál, hogy egy másik nemzet képviselője lehessen. „Bármely játékos, akinek a fenti 1. és 2. paragrafussal összhangban joga van nemzeti szövetséget változtatni, írásbeli, megalapozott kérelmet nyújt be a FIFA Főtitkárságához” – mondja a 15. cikkely 3. paragrafusa. – „A Játékosok Státusának Bizottsága dönt a kérelemről. Az eljárás az irányadó szabályok, a Játékosok Státusának Bizottsága és a Vitarendezési Kamara eljárási szabályzatai szerint folyik. Miután a játékos benyújtotta kérelmét, egyik nemzeti csapatban sem szerepelhet addig, amíg a kérelme elbírálás alá nem kerül.”
Bármi is történjék, Graet megjegyzései felháborították Benzemát, aki a hírek szerint panaszt kíván benyújtani a FIFA-hoz, mert úgy gondolja, hogy a Francia Labdarúgó-szövetség elnökének nem áll jogában az ő nemzetközi szerepléséről döntenie. És ha már nem képviselheti az országát, nem jogos a kérése, hogy játszhasson egy másikért? Benzema már korábban is megvallotta Algéria iránti szeretetét a 2019-es Afrikai Nemzetek Kupája alatt, de Franciaországban most is sokan szorgalmazzák a gall kakasosok közé való visszatérését.