Florentino Pérez még a 2000-es évek elején próbálta meg a Realhoz csábítani az olasz gólvágót, aki viszont elutasította a megkeresést, mivel gyerekkora óta az volt az álma, hogy neve egybeforrjon szeretett klubjával, az AS Romával.
„A visszavonulásom picit váratlan volt, de utólag visszatekintve ez volt akkor a megfelelő döntés”– kezdte a tavaly még az olasz klub sportigazgatójaként dolgozó Totti. „Mostanra megbarátkoztam a döntéssel, viszont ez beletelt 2 évembe, mivel nem én hoztam meg.”
„Mindenesetre egyik döntésemen sem változtatnék. Még azon sem, amikor 25 éves koromban nemet mondtam a Real Madridnak és a lehetőségnek, hogy együtt játszhassak a galaktikusokkal. Igaz, akkor azért voltak kételyeim a döntésemmel kapcsolatban.”
„Ha mostanában találkozok egy-két játékossal az akkori Realból, gyakran megkapom, hogy ’őrültség volt, hogy visszautasítottad a világ legjobb csapatát’.”
„Kiálltam amellett, amit szeretek, és nem bántam meg a döntésemet.”– folytatta. ”Az, hogy a Rómában maradtam, kettős győzelemnek bizonyult. 25 évet játszhattam, ráadásul a kedvenc csapatom színeiben.”
Totti 2017 májusában akasztotta szögre végleg a stoplist, ami 25 év alatt 786 meccsen 309 gólt termelt. 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert.