Zidane: Eljött az idő Hazard visszatérésére

Zinédine Zidane a holnapi meccs előtt beszélt Hazard visszatéréséről, Vinícius jó formájáról és a Manchester City eltiltásáról is.

A holnapi meccsről: „Az a kulcs, hogy koncentrációban és intenzitásban is úgy teljesítsünk, mint eddig. Ismerjük a holnapi ellenfelet, és tudjuk, hogy nem azt a pozíciót érdemlik, amit jelenleg elfoglalnak a tabellán. Minden tekintetben egy remek csapatról beszélünk. Nehéz meccs lesz, csakúgy mint bármelyik másik.”

Védekezés vagy támadás: „A labdarúgás az egyensúlyról szól. A Real Madrid mindig is a támadásról és a szép játékról szólt. Ezzel a szemmel nézzük mi is a dolgokat, de védekezésben is keményen kell dolgoznunk. Ez az, amit az utóbbi időben is tettünk. A labdarúgásban mindig az a csapat éri el a legjobb eredményeket, amelyik a legjobban megtalálja az egyensúlyt a két rész között.”

Hazard visszatérése: „Nagyon boldog vagyok, hogy visszatért közénk, hiszen ő egy különleges játékos. Nem akartunk kapkodni, azt akartuk, hogy újra jól érezze magát. Tudjuk, mit tud nyújtani a csapat számára, ezért igazoltuk. Eden igazán nagyszerű játékos, és eljött az idő, hogy újra pályára lépjen. Fizikálisan már megfelelő állapotban van, de három hónapja nem játszott. Most újra fel kell vennie a ritmust. Ott lesz velünk holnap, és készen fog állni a játékra.”

A keret és a kezdőcsapat: „Amikor ennyi jó játékos van a keretben, nagyon nehéz kijelölni a kezdőtizenegyet. Mindegyikük mást tud adni a csapatnak. Örülök, ha mindannyian egészségesek, 23 játékosom van, de választanom kell. Mind elkötelezettek és fókuszáltak, de végső soron nekem kell választanom közülük.”

Eden Hazard, Vinícius Júnior

Sorsdöntő hónapok: „Egyedül a holnapi játék és a heti edzésmunka számít. Koncentrálnunk kell, és továbbra is azt tennünk, amit eddig. Fontos meccsek jönnek, sok minden el fog dőlni. Sok jó dolog történt velünk eddig a szezonban, de továbbra is jól kell teljesítenünk, ha nyerni is akarunk valamit. Tudjuk, hogy minden egyes mérkőzés nehéz lesz, de készen állunk ezekre az összecsapásokra.”

Vinícius jó formája: „A kemény munkának köszönheti. Abban a korban van, amikor nagyon keményen kell dolgoznia. Hatalmas tehetség, és ez a tehetség szorgalommal párosul, nagy dolgokat is elérhet. Mindig is azt mondtam, hogy egy játékos akár karrierje utolsó évéig is fejlődhet. Vinícius keményen dolgozik, ez pedig jó jel.”

Hosszú hét meccs nélkül: „A játékosokjobban szeretnek meccset játszani. Most egy teljes hetünk volt edzeni. Hosszú, de sikeres hét volt. Nem rossz, ha időről időre ilyen is van.”

A Manchester City kizárása a BL-ből: „Én a fociról szeretek beszélni, és az összecsapásunkon az UEFA döntése semmit sem változtat: a City egy versenyképes, kemény csapat. Mindent bele fognak adni, ahogy a hazai bajnokságukban is teszik. Nehéz meccs lesz, de most csak a holnapi találkozó jár a fejemben. Nem akarok az eltiltásukról beszélni, mert az nem lenne helyénvaló.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK