Benzema: A gall kakaskodás históriája

Benzema és a francia válogatott mindig is viharos, viszályokkal tarkított kapcsolatába nyerhetünk bepillantást a MARCA cikkének köszönhetően. A történetben szó lesz Giroud-ról, Valbuénáról, valamint Deschamps-ról is.

Az ügy szálai 2015-ig vezetnek vissza, amikor is Benzema utoljára húzta fel a nemzeti címeres mezt. A labdarúgó érintett volt egy Mathieu Valbuenához köthető szexvideós botrányban, amely végül a francia csatár válogatott karrierjének a végét is jelentette.

Valbuena a bíróság előtt zsarolással vádolta meg Benzemát, ennek ellenére hivatalos ítélet sosem született a labdarúgó bűnösségéről. A tárgyalások után azonban a királyi gárda támadója a francia szövetség feketelistájára került.

Rivalizálás Olivier Giroud-val
Benzema a közelmúltban meglehetősen kritikus volt azzal a labdarúgóval, aki átvette szerepét a nemzeti válogatottban. Nemrég azt mondta, hogy őt összehasonlítani Giroddal olyan lenne, mint egy Forma 1-es autót egy gokarttal. (Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ez csupán egy kiragadott mondat volt egy interjúból.)

A francia válogatott csatár sem tétlenkedett, és válaszában erős utalást tett arra, hogy ő Benzemával ellentétben megnyerte a 2018-as világbajnokságot: „Egy gokart lennék? Legyen, de akkor egy világbajnok gokart vagyok.”

Valbuena és Benzema

Valbuena baráti jobbjának elutasítása
Benzema sosem bocsájtja meg azt a francia középpályásnak, hogy őt is belekeverte a már említett zsarolási ügybe. Valbuena a történtek után úgy nyilatkozott, hogy ha útjaik újra kereszteznék egymást, akkor örömmel kezet fogna a támadóval. Erre Benzema csak egy rövid, de velős válasszal reagált: „Tartsd meg magadnak a kezedet!”

Didier Deschamps megvádolása rasszizmussal
Talán ez a leginkább vitatható kirohanása a francia támadónak, ami vélhetően a legtöbb kárt okozta a válogatott karrierjében. Benzema a MARCA újságírójának azt találta mondani, hogy szerinte 2016-ban Didier Dechamps azért nem válogatta be őt az Európa-bajnokságra utazó keretbe, mert algériai származású.

Civakodás Noël Le Graëttel
A francia szövetség elnökének a nyilvánosság előtt tett kijelentésével sikerült felhúznia a futballistát, amikor azt pedzegette, hogy Benzema válogatott karrierjének vége.

„Karim nagyszerű játékos, sosem kérdőjeleztem meg a képességeit, de a francia kaland számára véget ért.”

A Real Madrid csatára gyorsan válaszolt, mely során azt kritizálta, hogy Le Graët kettős mércét alkalmazott:

„Noel, eddig azt hittem, hogy nem avatkoznál be az edző döntésébe. Tarts észben, hogy én, egyedül én vethetek csak véget a válogatott pályafutásomnak. Ha azt hiszed, hogy végeztem, engedd meg, hogy pályára lépjek valamelyik olyan válogatottban, amelyre jogosult vagyok a származásom miatt, aztán meglátjuk”

Benzema a válogatottban

Benzema tiszteli a válogatottat
A francia támadó gratulált a gárdának a 2018-as világbajnokságon aratott győzelemhez. Hangsúlyozta, hogy ez a konfliktus sosem a játékosok felé irányuló szakmai vita volt. Szerette volna világossá tenni azt is, hogy nem az a típusú labdarúgó, aki rossz légkört akarna teremteni az öltözőben. Egy Instagramon lezajlott kérdezz-felelek során például dicsérte Kylian Mbappét és Antoine Griezmannt is.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK