A Real Madrid történelmének 10 mérföldköve

A több mint 100 éves történelemnek örvendő Real Madridot a 20. század legjobb labdarúgóklubjának választották meg. A MARCA jóvoltából ismerhetjük meg a királyi gárda történelmének 10 legjelentősebb mérföldkövét.

Az alapítás és a korai évek
A madridi futballegyüttes megalapítására 1902. március 6-án került sor. A klubot hivatalosan Juan Padrós elnöksége alatt ismerték el, mely egészen addig Madrid különböző pályáin játszotta mérkőzéseit, amíg 1912-ben a Campo de O’Donnell a csapat otthonává nem vált.

A labdarúgás egyre nagyobb népszerűségre tett szert Spanyolországban is. A blancók úttörőknek számítottak, hiszen nagy szerepük volt a Spanyol Kupa megalapításában. Az együttes a sorozat első hat kiírásából négyen is győzedelmeskedni tudott.

Az Estadio Chamartínt 1924-ben avatták fel – miután XIII. Alfonz a ’Real’ címmel tűntette ki a csapatot 1920-ban –, így már semmi sem állhatott a madridi gárda felemelkedésének útjába.

Santiago Bernabéu elnöksége
Santiago Bernabéu a Real Madrid játékosából vált a klub elnökévé. Egyértelműen az utóbbi pozícióban alkotott utánozhatatlan tevékenysége miatt vált a neve eggyé a királyi gárdával.

Santiago Bernabéu

Kiemelkedő szakértelmének köszönhetően olyan sikereket ért el az egyesülettel, amiről még álmodni sem mertek volna akkoriban. 1943 szeptemberében választották meg a Real Madrid elnökének, és a kezdeti lassú növekedést hamar felváltották a nagyobbnál nagyobb sikerek.

Hatalmas erőfeszítéseket tett azért, hogy létrejöhessen egy olyan sorozat, ahol Európa legjobb gárdái mérhetik össze tudásukat. A bajnokcsapatok Európa-kupájának első öt kiírásában nem talált legyőzőre a királyi gárda, aminek köszönhetően elképesztően nagy hírnévre tett szert a kontinensen.

Egy generációnyi futballistát hozott Madridba, akik később elképesztő sikereket értek el. Köztük volt Alfredo Di Stéfano, Paco Gento, Puskás Ferenc és még sokan mások a későbbi időszakból. Regnálása alatt az együttes szurkolóit 30 serleggel örvendeztette meg, 1978-as halála után pedig a blancók stadionja a mai napig az ő nevét viseli.

Di Stefáno megérkezése
1952-ben Santiago Bernabéu egy barátságos mérkőzést rendezett meg a klub fennállásának 50. évfordulója alkalmából. A találkozóra a kolumbiai Millionarios labdarúgóegyüttesét invitálták meg. Alfredo Di Stéfano is pályára lépett aznap, és nem sokkal később a klubja és a River Plate heves vitába keveredett az argentin futballista játékjogát illetően. Ez lehetőséget adott a Real Madrid és a Barcelona számára is, hogy leigazolják a labdarúgót. Di Stefáno Spanyolországba utazott, hogy aláírjon a katalán együtteshez, ám az utolsó pillanatban végül is a királyi gárdát választotta.

Alfredo Di Stéfano

A többi már történelem, hiszen a madridi időszaka alatt a Real Madrid valaha volt egyik legnagyobb legendájává nőtte ki magát.

Az első 6 BEK-trófea
A Real Madrid félelmet nem ismerve gázolt át Európán és aratott diadalt a sorozat első öt kiírásában. Mindezt egy olyan siker volt, amit azóta sem tudott senki megismételni. Di Stefáno, Gento, Héctor Rial, Raymond Kopa, Puskás, José María Zárraga, Rafael Lesmes és José Santamaría sikert sikerre halmoztak.

Pár szűkösebb év után – mely idő során az együttes egy vérfrissítésen esett keresztül – 1966-ban ismét elhódította a legjobb európai klubnak járó trófeát. A csapat vezére a még mindig aktív Gento volt.

„A Keselyű ötöse” néven fémjelzett korszak
Az 1980-as években egy olyan generáció alkotta az első csapat gerincét, akik egyenesen a Castillából verekedték fel magukat oda. Emilio Butragueño mellett olyan nevek futballoztak ekkor Madridban, mint Míchel, Martín Vázquez, Manuel Sanchíz és Miguel Pardeza. A spanyol újságíró, Julio César Iglesias adta ezt az elnevezést az akkori Real Madridnak.

"A Keselyű ötöse"

Ez a remek keret kétszer is el tudta hódítani az UEFA Kupát, illetve ötször emelhették magasba a spanyol bajnoki trófeát is. Az egyetlen hiányérzetet csak az okozhatta számukra, hogy a Bajnokok Ligája trófeát egyszer sem sikerült megszerezniük.

A hetedik, a nyolcadik és a kilencedik Bajnokok Ligája serleg
A Butragueño éra is tovaszállt, ami azonban lehetőséget biztosított Raúl González Blanco felemelkedéséhez. Ösztönös tehetsége volt a gólszerzéshez, ami hozzásegítette ahhoz is, hogy olyan sikert érjen el, ami az őt megelőző generációnak nem sikerült. 1998-ban magasba emelhette a Bajnokok Ligája trófeáját.

32 éve várt már erre a Real Madrid családja. Újra megérezve a győzelem ízét a következő években még kétszer Európa legjobb gárdájává nőtték ki magukat a blancók: 2000-ben Párizsban, illetve 2002-ben Glasgowban. 

A galaktikus éra
2003-ban Florentino Pérez bejelentette Beckham Madridba igazolását is, egy évvel később pedig Owen is követte őt. A két angol csillagot olyan nevek előzték meg a sorban, mint Zinédine Zidane, Ronaldo Nazário, és Luis Figó. 

A galaktikus éra

Pérez abban az időben építette fel a galaktikus csapatot, amikor a sportmarketing a fénykorát élte. Ezek az igazolások hatalmas gazdasági befolyást jelentettek a klub számára, azonban a pályán is várt sikerek elmaradtak.

Rengeteg szombat délután telt meg a Santiago Bernabéu, ahol az emberek azért gyűltek össze, hogy egy gyönyörű verőfényes délután együtt láthassák futballozni a legnagyobb sztárokat. A Bajnokok Ligáját azonban egyszer sem tudták megnyerni. Számos alkalommal szenvedtek el kifejezetten fájó vereségeket a sorozatban a 2000-es évek közepén.

Cristiano Ronaldo leigazolása
2009-ben ismét Florentino Pérez került az elnöki székbe. Nem sokkal később megérkezése után bejelentette, hogy a Real Madrid együttese világrekordot jelentő 96 millió euróért leigazolta Cristiano Ronaldót a Manchester United gárdájától.

Cristiano Ronaldo bemutatása

A portugál világsztár 2008-ban Bajnokok Ligája győzelemig vezette az angol egyesületet. Kétségkívül akkoriban a világ legjobb labdarúgója volt, így a királyi gárda joggal érezhette úgy, hogy Ronaldo lesz majd az, aki véget vett a blancók vesszőfutásának az európai kupasorozatban. 

Az átigazolás enyhén szólva is ügyes húzásnak volt mondható, Cristiano Ronaldo 451 találatot szerzett 438 mérkőzésen, ami találkozónként több mint egy gólnak felel meg átlagosan. A portugál a Real Madrid legendájává vált, és a fővárosi alakulat egyik legsikeresebb korszakának lett a vezéralakja.

A Tizedik
2014-ben a Carlo Ancelotti által vezérelt királyi gárda sok év kihagyás után ismét fel tudott ülni az európai topfutball legmagasabb trónjára. Lisszabonban a Real Madrid labdarúgói emelhették magasba a győztesnek járó trófeát.

Emlékezetes Bajnokok Ligája döntő volt, és nem csak azért, mert az ősi városi rivális ellen léptek pályára a blancók. A Tizedik megnyerése volt a fő cél azok után, hogy a klub több száz millió eurót költött olyan játékosokat, akik végül nem tudtak diadalmaskodni.

92:48

Az Atlético Madrid elleni összecsapás nem volt túlzottan látványos. Iker Casillas hibáját kihasználva Godín szerzett vezetést, az állást pedig csak a hosszabbítás utolsó perceiben tudták döntetlenre menteni a blancók Sergio Ramos fejesének köszönhetően.

A folytatás mind fizikailag, mind érzelmileg megtörte az Atleticót, így további három találatának köszönhetően a Real Madrid együttese tudott győzedelmeskedni. A Tizedik pedig újabb Bajnokok Ligája trófeák érkezése előtt nyitotta meg a Bernabéu kapuit.

Zsinórban három Bajnokok Ligája serleg
Két évvel Lisszabon után a királyi gárda ismét egészen a döntőig menetelt az európai porondon. 2016 januárjában Zinédine Zidane vette át az együttes irányítását, a blancókat pedig ismét az Atlético Madrid várta a siker kapujában.

A tizenegyespárbaj mindent eldöntő büntetőjét Cristiano Ronaldo értékesítette, így Milánóban ismért a Real Madrid örülhetett. Ez volt a francia szakember első Bajnokok Ligája győzelme menedzserként.

2017-ben a Juventus gárdája sem tudott megálljt parancsolni a királyi gárdának. Cardiffban egy viszonylag egyoldalú találkozón, 4-1-re tudott győzedelmeskedni a spanyol óriás.

Real Madrid statisztikák

A 2018-as esztendőben a Zidane által irányított együttes szenvedett a hazai sorozatokban, ám valahogyan ismét a Bajnokok Ligája döntőjében találta magát a csapat. Az AC Milan 1990-es menetelése után a blancók lettek a következők, akik egymás után kétszer is diadalt tudtak aratni Európában. Ám nem álltak meg ennyinél, a kijevi fináléban legyőzve a Liverpool együttesét zsinórban már harmadszor emelhették fel a Bajnokok Ligája serlegét.

A kissé vontatott végső összecsapás negatív főhőse Loris Karius lett, akinek óriási hibáit mind Benzema, mind pedig Gareth Bale is könyörtelenül kihasználta.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK