Cassano: Capello alapozása során 16 kg-ot fogytam

Cassano tekintett vissza másfél éves madridi időszakára. A cikkben szó lesz Capellóról, illetve Cassano legnagyobb bánatáról is.

„Az alapozások során 16 kilogrammot fogytam és az első három mérkőzésem során kétszer is be tudtam találni. Utána azonban kikerültem a csapatból.” – mondta el Cassano a Sky Sport Italiának.

„Elvesztettem a fejemet, és amikor Capellót nem tiszteled eléggé, akkor ő rögtön félreállít. Ennek ellenére később adott még egy lehetőséget. Rengeteget tett értem, én pedig nagyon keveset ő érte.”

Cassano beszélt a királyi gárdánál eltöltött időszakáról is. Elismerte, hogy sokkal többet hozhatott volna ki abból a lehetőségből.

Cassano

„A legjobban azt bánom, hogy nem tudtam előnyt kovácsolni abból, hogy a blancók futballistája lehettem 23 évesen. A Real Madrid a labdarúgás történelmének a legnagyobb klubja, ahol a lehető legjobb játékosok futballoznak. Olyanok, mint Zidane vagy Ronaldo.”

„A királyi gárdánál tudtam Robinho posztján is játszani, de nem okozott gondot Figo vagy Owen helyettesítése sem. Mindez azt jelentette, hogy az egyik legjobb voltam, mégis rengeteg problémával küszködtem.”

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK