„A csapat összes tagja nyomott hagyott bennem. Korábban már játszottam Mijatović ellen, de egy együttesben rúgni vele a bőrt és látni, hogy milyen minőséget képvisel, az leírhatatlan. Seedorfot is ismertem már a Sampdoriából, de csodálatos volt személyesen is megtapasztalni a tehetségét. Ott volt még Davor Šuker is, akit ugyan lustának tartottak, mégis meg tudta nyerni a Pichichi-trófeát. Rajtuk kívül pedig még a csapatot erősítette Panucci és Roberto Carlos is. Egy különleges kötelék alakult ki közöttünk mindig, amikor a pályára léptünk.” – emlékszik vissza Karembeu a madridi pályafutására.
„Redondo mindig is a példaképem volt, amikor régebben labdarúgást néztem. Végül pedig lehetőségem adódott arra is, hogy együtt játszak vele. Eszembe jut az az emlékezetes találat a Manchester United ellen, amikor a partvonalról lehettem szemtanúja annak a varázslatos sarkazásnak. Egyszerűen minden megvolt benne. A kiállása, az öltözködése, remek srác volt. Mind a pályán, mind a mindennapokban.”
„A Nantes gárdájánál Jorge Burruchaga volt a mentorom. A bal lábával és a jobb lábával egyaránt remekül bánt a labdával, de Redondo utánozhatatlan volt. Amikor megérkeztem Madridba, akkor elmondtam neki, hogy mennyire boldoggá tesz az, hogy vele együtt futballozhatok. Mindig is csodáltam őt, akkor pedig együtt vághattunk bele egy nagy kalandba.”
Karembeu beszélt a leigazolásáról, illetve a királyi gárdában szerzett első találatáról is.
„Hat hónapig nem játszhattam. Egy ilyen labdarúgónak nem könnyű megadni a lehetőséget, de a Real Madrid megtette ezt. Még a nemzeti válogatottban is elvesztettem a helyemet, hisz olyan sokáig nem léptem a pályára.”
„Januárban csatlakoztam a Real Madrid együtteséhez. Végre játszhattam, a csapat pedig a Bajnokok Ligájában szerepelt. A Király-kupában debütálhattam, a második mérkőzésemen pedig már a Leverkusen gárdájával találtam magam szemben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.”
„Mindenkinek el szerettem volna végezni a munkáját, de Heynckes csak annyit mondott, hogy próbáljak meg nyugodt maradni és játszam a saját játékomat.”
„Emlékszem a gólomra, amelyet Mijatović és Raúl megmozdulása előzött meg. Nem kétséges, hogy ez a találat megváltoztatott mindent. Előtte hat hónapig nem szerepelhettem, szükségem volt arra, hogy bizonyíthassak. Elképesztően nagy lépés volt számomra az, hogy a blancókhoz szerződhettem. Az életem megváltozott. Később a 3-0-ra végződő visszavágón is eredményes tudtam lenni.”
Karembeu szót ejtett a Real Madrid előtti időszakról is, amikor a futball hiányzott a mindennapjaiból.
„Nagyon nehéz volt. Most mindenki a karanténról beszél, de én már akkoriban is be voltam zárva.” – viccelődik.
„Egyedül jártam el futni, és mindig a visszatérésemről ábrándoztam. Az edzések és a tréningek nélkül magamra voltam utalva. Abban a hat hónapban nem tudtam, hogy milyen szinten is állok. Még a Sampdoriához tartoztam, el sem tudtam volna azt képzelni, hogy még abban a szezonban a Bajnokok Ligája döntőjében fogok szerepelni.”
A francia középpályás ezután mesélt az 1998-ban megrendezett amszterdami döntőről is.
„Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei. Jómagam pedig már ismertem a Juventus mentalitását és játékstílusát is. Továbbá jó pár olyan labdarúgó volt a keretben, aki már megfordult Olaszországban. Ott volt Panucci, Seedorf és Roberto Carlos is.”
„Nagy győzelemre volt szükségünk, történelmet akartunk írni. Elől hibátlan, félelmet nem ismerő teljesítményre volt szükségünk ahhoz, hogy felülkerekedhessünk. Az első 15 percben ez is történt. Irányítottuk a mérkőzést, távol tartottuk őket a kapunktól, majd a vezetést is megszereztük. Ezután már tudtam, hogy beparkolhatunk a busszal. Nekik talán több lehetőségük volt, de hibátlanul játszottunk, így végre a Real Madrid újra oda kerülhetett, ahova valójában tartozik. Egy új korszak kapuját nyitottuk meg, akárcsak Di Stéfano, Puskás Ferenc, illetve Gento tette azt a múltban.”
Karembeu ezután visszaemlékezett a 2000-es Bajnokok Ligája döntőre is, ahol a királyi gárda a Valenciával találkozott.
„Egy kicsit furcsa találkozó volt. A döntő a szülőföldemen játszódott, a Stade de France-ban. Azt hittem, hogy majd pályára léphetek, de ez nem így történt. Ennek ellenére természetesen tiszteletben tartottam az edző döntését. Mindezt azért gondoltam így, mert a döntő előtt két héttel már találkoztunk egyszer a Valenciával, ahol kezdőként kaptam lehetőséget.”
