Bale: Nem értem, miért gond Madridban, hogy golfozok

A habfehér együttes támadója, Gareth Bale Erik Anders Lang showjában szerepelt, ahol a golf mellett szó volt neveltetéséről, a madridi szurkolók füttykoncertjéről és a családról is. A beszélgetés során egyéb érdekes témák is felszínre kerültek, például, hogy nem használhatta a bal lábát az iskolában. Következzen az igencsak személyes hangvételű interjú első része.

Lang maga is megszállott golfozó és az egyik alkotója a SkratchTV népszerű Youtube-műsorának, a „Golfos Kalandok”-nak. A beszélgetés vágott verziója a Youtube-on is elérhető.

Real Madrid, a világ legnagyobb egyesülete

Erik Anders Lang: "Izgatott vagyok. Izgatott vagyok amiatt, hogy itt vagy. Izgatott vagyok, hogy itt lehetek."
Gareth Bale: "Én is örülök, hogy itt lehetek."

Én szintúgy. A podcast előtt egy keveset beszélgettünk, nagyon izgatott voltál, hogy a golfról beszélhetsz.
Igen, ez változatosságot jelent.

Azért, mert általában nem beszélsz a golfról.
Nem, normális esetben, ha lövésről van szó, akkor a futball jut eszünkbe, a futball így és a futball úgy, ezért örülök, hogy a hobbim lehet a téma.

A podcast hallgatói, akiknek többsége a világ minden tájáról származó golf-fanatikus, egy része pedig amerikai, most azon gondolkodik, hogy melyik NFL-csapatban szerepelsz. Tévednek. Nem az NFL-ből ismerünk, hanem a legjobb labdarúgó-együttesből, ha nem bánod, hogy így hívom…
A labdarúgás [az amerikai angolban soccer] megfelel nekem is.

A Real Madrid a legjobb labdarúgóklub a világon. Mondhatjuk ezt, vagy nem?
Nos, természetesen, valószínűleg mi vagyunk a legsikeresebb együttes, tehát nincs okunk arra, hogy másképp gondoljuk.

Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz a „futball” [az amerikai angolban amerikai foci] és a „labdarúgás” [soccer] szavakról. Érdekel téged, hogy melyiket használjuk?
Nem, nem izgat. Amerikában szoktam nyaralni, tehát…

Tehát megérted.
Igen, megfelel nekem így is.

Annyira furcsa, hogy ugyanazt a fogalmat más kifejezéssel illetik. Nagyon furcsa.
 Van néhány amerikai barátom, és akárhányszor a „football” szót használom, csak néznek rám, hogy „mi?”, én pedig… Ó tényleg, esik le 10 másodperccel később.

Te vagy a világ egyik legjobb labdarúgója.
Ezt te mondod…

Nem pislogtál, amikor mondtam. Így gondolod?
Sosem gondoltam erre, hagyom, hogy más emberek beszéljenek ilyesmiről.

Amikor a Real Madridhoz szerződtél, te lettél a világ legdrágább játékosa. Te is teljesen elképedtél ezen? Hogyan láttad ezt abban a pillanatban, amikor megtörtént? Arra gondoltál, hogy „Rekordot döntöttem! Nyilvánvalóan jó vagyok abban, amit csinálok, és itt a bizonyíték…”
Nos, igen. Tehát amikor egy klub magas áron vásárol meg egy játékost, általában nagy a nyomás, mert a gárda rengeteg pénzt fizetett érted. Ott van ez a nyomás, hogy teljesítened kell és hasonlók, de amikor rajtam futott ez keresztül, az meglehetősen furcsa volt. Tudtam, hogy ez világrekordot jelentő összeg volt akkoriban… De igazából nem gondoltam erre olyan sokat. Ez csak egyike a rengeteg eseménynek, csak focizni akartam és megpróbáltam kihozni magamból a legjobbat, bármi történjék is. Véleményem szerint mások is így éreznek, hogy „ó, most meg kell mutatnom, hogy mit tudok”. Tehát más szemszögből közelítettem meg és hagytam, hogy eltűnjön ez a nyomás.

Tehát egy pillanatig sem gondolkodtál azon, hogy úgy csinálj, mint Dave Chapelle, és Afrikába költözz. Mindezt azért, hogy ne kelljen még egyszer focilabdához érned! Sikerült megbékélned ezzel?
Igen. [nevet]

Csak egy egyszerű srác

Tudni szeretnék valamit. Körülbelül egy órája találkoztunk – a TaylorMade próbateremben és a Santander golfpályánál tartózkodunk jelenleg Madridban. És besétáltál. Azonnal meg tudom mondani, hogy a „rendes ember” nem fedi le teljesen a személyiségedet… Ha rólad szóló idézeteket olvasunk, azt mondhatjuk, hogy két lábbal jársz a földön.
Nos, igen, én csak egy normális ember vagyok, aki focizik, miközben rengeteg ember nézi. A barátaim pedig nem hagyják, hogy elszálljak magamtól.

Ezt elmondhatod magadról. Úgy gondolom, hogy nálad nincs helye az ilyen „Hol van a zöld szobám… Iderendeltem ezt a rengeteg mindent, hol van a rágcsa?” típusú mondatoknak.
Itt van a vizem, ez nekem tökéletes. [nevet]

Azt gondolnánk, hogy a pályán mutatott sikerességed után könnyedén ilyenné válsz. Láthatnánk azt is, hogy egy chopperrel megérkezel a gyakorlópálya közepére, fogalmam sincs, hogyan. Milyen hosszú volt az út idáig? Mennyi az ingázás?
Éppen edzésről jövök, szóval olyan 20 perc lehetett.

De Amerikában van egy másik módja is az utazásnak. Az is lehet, hogy csak én vagyok ennyire amerikai – különböző dolgokat kötök a hírességekhez.
Szerintem ez olyasvalami, amiről úgy érzed, hogy csinálni akarod. Boldognak érzem magam, hogy mindenki előtt megváltoztam, és minden megy tovább. Nincs itt semmi olyan, amit senki sem láthat.

A szüleid mindketten abban a házban éltek, ahol felneveltek. Édesapád pedig egy középiskolában dolgozott, ugye?
Igen, ott dolgozott.

És édesanyádnak is hasonló munkája volt…
Igen, ingatlanügynök volt, majd egy ügyvéd titkárnője, tehát teljesen átlagos a családi hátterem.

Amilyen normális csak lehet…
Pontosan, két dolgozó szülő, akik a gyermekeik és a családjuk megélhetéséért tevékenykednek, én pedig csak egy normális ember vagyok…

Feltételezem, felajánlottad, hogy veszel nekik egy házat, ők pedig elutasították.
Igen, ott vannak a családtagok és a barátok körülöttük, jól érzik magukat ott, ahol most élnek és nem akarnak költözni. Voltak ajánlatok! Ne értsd félre, de boldogok ott, ahol vannak.

Golfpálya a cardiffi háznál

Azok közül az atléták közül, akiket te is ismersz, Harold Varnerrel beszélgettünk a minap. Ő egy golfjátékos, aki nélkülözések közepette nőtt fel, és vett a szüleinek egy házat. Nagyon boldogok voltak emiatt, ő pedig építtetett egy gyakorlópályát a kerti részen, hogy együtt szórakozhassanak. Te is felajánlottad, hogy vásárolsz a szüleidnek egy házat, de ők ezt nem fogadták el, így hát megcsináltad ezt a golfos dolgot a saját telkeden Cardiffban.
Igen, mindig is akartam egy cardiffi házat nagy telekkel, és erre mindig is egy golfpályát akartam építtetni, illetve egy teniszpályát is… Fiatal gyermek voltam!

Golfpályát építtetni! Pontosan ezt mondtad. Nagyon izgalmas.
Az volt, és még mindig az. De az a helyzet, hogy Cardiffban sosem éreztem igazán otthon magam, ezért úgy döntöttem, hogy három lyukat megcsináltatok, mert ha mind a tizennyolcat megcsináltatom és sosem vagyok ott, akkor a fenntartás költséges és felesleges lenne. Ezért úgy gondoltam, hogy a három lyuk alapján majd meglátom, hogy tetszik-e a dolog, meglátom, hogy működik, hogy tetszik-e a házban. Aztán ha úgy döntünk, hogy odaköltözünk, márpedig a futball után ilyen helyen szeretnénk élni, akkor több lyuk is lesz, hiszen a terület megvan hozzá. Szóval akárhányszor hazautazom, a barátaimmal játszunk, hármas nehézségű pályán* a tét pedig általában néhány ital, vagy hogy ki állja a vacsorát, és sokat nevetünk.

Hármas nehézség. Kihagytál egy aprócska részletet. [nevet] Nem akármilyen hármasról beszélünk.
Három olyan lyuk alapján készült a pálya, amit nagyon szeretek. a sawgrass-i 17-es, amit mindenki ismer. „A Replika” az elnevezése, mert nem pontosan ugyanolyan, bizonyos okok miatt nem lehetett tökéletesen lemásolni.

Felhívtak és közölték, hogy ezt nem lehet?
Nem, egyszerűen nem teheted meg. Vagy vannak okai. Tehát a zöld rész (a lyuk körüli terület) kicsit kisebb, ez pedig éppenséggel nehezebbé teszi.

[nevet]
Amikor Sawgrassban játszottam, a lyuk körüli területet masszívnak éreztem. Ütöttem, ami kétségkívül jól sikerült. Az egyik lyuk tehát a sawgrass-i 17-es, aztán ott van a Royal Troon „Postage Stamp” nevű szakasza, illetve az Augusta tizenkettedik lyuka, de ez utóbbinál hiányzik az elöl lévő vizes terület, mert nem akartuk odatenni, amíg vissza nem költözünk. Ez közel lenne a házhoz és nem akartunk problémát. Megvan a helye a Raes Creeknek, de még nincs benne víz, így nem tudja ellátni a funkcióját.

Ez három nagyon jó lyuk. Nem tudnék olyat mondani, amit esetleg még hozzátehetnél. Melyik lesz a negyedik?
Nos, legközelebb megpróbálunk egy 4-es vagy 5-ös pályát kialakítani… Még nem gondolkodtam el rajta. Az ötödik lyukról már beszéltünk, ez az augustai pálya 15-öse lenne. A víz fölötti szakasz, amikor lefelé kell ütnöd. Megvan a tökéletes hely hozzá, de nem lesz belőle semmi, amíg nem térek vissza Walesbe. Van néhány ötletünk.

Meg kell kérdeznem. Játszottál már Augustában?
Nem, még nem.

Gondolom, csak egy telefonhívás választ el ettől.
Megvannak a magam útjai. De úgy gondolom, először jobbnak kell lennem, aztán játszom ott. Próbálkozni fogok, hogy amennyire csak lehet, jó legyek ebben. Nem akarom elfecsérelni a tapasztalatot, csak úgy ütögetni a labdát.

Láttalak ütni. Mennyivel kellene jobbnak lenned? Meglehetősen jól játszol.
Tudom, de nem gyakorlok.

Jelenleg milyen szinten állsz?
Hármas és négyes között. De nem szerepelek semmilyen tornán. Nem gyakorlok. Egyszerűen csak ha van egy napom, akkor megyek, és játszom 18 lyukra. Barátokkal, vagy egyedül, mindegy.

Golfozás Madridban

Meglehetősen komplikált számodra, hogy Madridban golfozz…
Nem gondolnád, de tényleg így van! Sokaknak jelent problémát az, hogy golfozok. Nem tudom, mi okuk van erre. Beszéltem az orvosokkal, mindenki szerint rendben van ez. De különösen a média [Madridban] érzékeny erre, mert nem tesz jót nekem, meg pihennem kéne, sérüléseket, problémákat okozhat. De ha Amerikát nézem, az emberek játszanak… például Steph Curry, talán még a meccsnapok reggelén is üt párat.

Ezt az én podcastemben hallottad! Steph és André Iguodala reggel játszottak…
De láttam mást is… itt pedig, ha két nappal a mérkőzés előtt játszom, akkor egyből jön, hogy „hát ő meg mit csinál!?”

De a madridi szurkolókat nem érdekli, hogyan golfozol.
Nem, egyáltalán.

A szünetben viszont ez rendben van?
A szezon után minden nap a golfról szól, kétszer, vagy háromszor is játszom naponta.

Az az utazós típus vagy? Szeretsz utazni?
Igen, szeretek.

Mit szeretsz az utazásban?
Csak azt, hogy máshova mehetek, más golfpályákat láthatok, mert az amerikai pályák teljesen mások azokhoz képest, amik az Egyesült Királyságban vagy Walesben vannak, mert azok sokkal inkább óceáni stílusúak. Amerikában minden zöld, a golf a legfontosabb, a homok is csak fehér…

Felderült az arcod. Amerikában szeretsz inkább golfozni?
Igen, 100%-ig. Azért, mert amikor felnőttem, nem sokat golfoztam az Egyesült Királyságban, nem mozogtam annyira otthonosan benne, míg ide nem jöttem.

Miért került hozzád ennyire közel a golf?
Ez olyasmi, hogy az Egyesült Királyságban minden futballista felnő, majd golfozni kezd, amikor pedig egy ilyen csapatba kerülsz, ahol a srácok szeretnek ütögetni, akkor szívesen elmész velük, én is így kezdtem. Amikor pedig ideköltöztem, ahol az időjárás szemmel láthatóan sokkal jobb, sokkal több lehetőségem volt a golfozásra. Akárhányszor játszottam, egyre jobbá váltam, és ekkor jött az igazi lelkesedés, a golfozók lelkesedése, és nem álltam le. Most pedig ez a lelkesedés nagyobb, mint bármikor máskor.

INNEN FOLYTATJUK AZ INTERJÚ MÁSODIK RÉSZÉVEL.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…