Chiellini: A 2017-es BL-döntőben semmi különös nem történt, fáradtak voltunk

A Juventus a 2016/17-es idényben egészen a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelt, ahol a Real Madriddal mérkőzhettek meg. A sorsdöntő találkozó végül 4-1-es madridi sikerrel zárult, az emögött húzódó okokat elevenítette fel a torinói egyesület csapatkapitánya életrajzi kötetében.

„Nagyon sokat beszéltek az emberek a cardiffi Bajnokok Ligája-döntőről, valamint a Real Madrid ellen elszenvedett vereségünkről. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy valójában semmi különös nem történt. Egyszerűen csak fáradtak voltunk.”

„Mégis miért adtuk volna fel a harcot döntetlen állásnál? Miért? Nem vezettek 3-0-ra, értelme sem lett volna feladni a küzdelmet. Valójában semmi különleges nem történt az öltözőben a szünetben, senki sem veszekedett, nem csaptunk össze egymással.”

„Azért veszítettünk, mert ki voltunk merülve. A döntők mindig az idény túl késői szakaszában érkeznek el számunkra. Az első félidő után rendkívül fáradtnak éreztük magunkat, Mandžukić és Pjanić már sétálni is alig bírtak. A félidei edzői beszéd közben mindkettejüknek a térdét kezelte az orvosi stáb.”

„A második félidőben elfogyott a levegőnk. Folyamatosan azt mondogattuk magunkban, hogy vissza fogunk térni, nem adjuk fel. Habár a szünetben 1-1 volt az állás, végül drámai véget ért számunkra a mérkőzés.”

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…