Rincón: Feleannyi lehetőségnek is örültem volna, mint amennyit James kap

Freddy Rincón, a Real Madrid és a kolumbiai válogatott korábbi játékosa egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy feleannyi lehetőségnek is örült volna a habfehér együttesnél, mint amennyit James Rodríguez kapott.

Rincón 1995 és 1997 között állt a klub alkalmazásában, de mindössze 21 alkalommal lépett pályára. Emiatt úgy gondolja, honfitársa nem lehet elégedetlen jelenlegi helyzetével, mert megvan a lehetősége arra, hogy bizonyítson.

„Nem akarom azonos szinten kezelni a két szituációt, mert Jamesnek sokkal több lehetősége volt. Mindenkinek magának kell rájönnie, hogyan használja ki azt, ami adódik” – nyilatkozta a Super Combod el Deporte en Cali munkatársának. „Szerettem volna feleannyi esélyt kapni, vagy csak a 20 százalékát annak, amit ő kapott, de úgy gondolom, hogy ez emberenként változik.”

„Amikor úgy magyarázkodik, hogy abban nincs logika, lehetőséget ad az újságíróknak vagy bárki másnak arra, hogy reagáljon. Vigyáznod kell a szavaidra profi futballistaként és átlagemberként is, a különböző szituációkat pedig a lehető legjobban kell kezelned.”

James Rodríguez

Rincón szólt néhány szót azokról a rasszista megnyilvánulásokról is, amelyek Spanyolországban érték.

„Tapasztaltam diszkriminációt Kolumbiában is, de Spanyolország sem volt kivétel. Nem mondom azt, hogy itthon [Kolumbiában] minden rendben volt. A kirekesztés Caliban is, Bogotában is, és máshol is érezhető volt.”

„Ez nem volt a futball része és amikor Spanyolországba érkeztem, ilyen szempontból már felkészült voltam, mert a saját hazámban is értek atrocitások. Nem fogom a Madridot hibáztatni, hiszen tudom, hogy Kolumbiában sincs ez másként.”

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…
A Madrid Innovation District látványterve (forrás: realmadrid.com)
Tovább

A városháza zöld utat adott

A madridi önkormányzat csütörtökön jóváhagyja a városrendezési terv módosítását, amely lehetővé teszi a projekt megvalósítását az érintett terület…