Felrobbanthatja-e fieszta az Etihad csendjét?

Megvizsgáljuk, hogy a múlt történései opitimizmusra adnak-e okot a királyi gárda számára, szó lesz a két tréner erényeiről és gyengéiről, valamint körbejárjuk azt is, hogy vajon a Real Madridot vagy a Manchester City-t érintette-e jobban a pár hónapos leállás.

Múltbéli diadalok és kudarcok
Egyfelől bizakodásra adhatnak okot számunkra, másfelől pedig óvatosságra inthetnek minket. Segítenek abban, hogy a már esélytelennek tűnő helyzetek megoldódását ne egy példanélküli csodának, hanem egy igenis önmagunk által elérhetőnek tartott célnak tekintsük. Mindemellett tanulva a múlt hibáiból, képessé válhatunk arra, hogy a diadalok közben se kényelmesedjünk el, tanuljuk meg azokat a helyén kezelni.

A Santiago Bernabéu Stadionban elszenvedett 1-2 arányú vereség után sokakban felmerülhet az a kérdés, hogy fordult-e már elő hasonló a királyi gárdával a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, és ha igen, akkor sikerült-e végül megfordítaniuk a párharc végkimenetelét a második mérkőzésen. Másokat talán az is érdekelhet, hogy a múltban mennyire voltak képesek a Real Madrid labdarúgói megbarátkozni a manchesteri stadionok légkörével, illetve hogy hány alkalommal tértek vissza az elért eredmény miatt örömittasan az angol városból egy-egy Bajnokok Ligája-párharcot követően. A következőkben ezekre a kérdésekre kaphatunk majd válaszokat.

Elber

Előszőr a 2000/2001-es kiírásban történt meg először az a Bajnokok Ligájában, hogy a Real Madrid 0-1-s hátrányba került az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén. Enyhítő körülmény, hogy mindez már az elődöntőben történt meg, az ellenfél pedig egy bivalyerős Bayern München volt. Del Bosque fiainak nem sikerült idegenben a bravúr, Elber góljára ugyan Figo még válaszolni tudott, de Jens Jeremies találatának köszönhetően a bajorok már a félidőben eldöntötték a továbbjutás kérdését.

A 2005/2006-os idényben a legjobb 16 között az Arsenal együttesével kerültek szembe a blancók, a Santiago Bernabéu Stadionban pedig csupán egy csalódást keltő 0-1-es vereségre futotta tőlük. A királyi gárda végül Angliában sem tudta bevenni Lehmann kapuját, így az összecsapást Henry egy szem találata döntötte el. 

A 2008/2009-es szezonban szintén egy angol gárda jelentette a Real Madrid számára a végállomást. Egy madridista taktikus, Rafael Benítez tudott túljárni Juande Ramos eszén. A madridi 0-1 után hatalmas pofonba szaladtak bele a blancók az Anfielden, a Liverpool esélyt sem adva, 4-0-ra verte meg Raúlékat.

Gareth Bale

A Real Madrid a Bajnokok Ligája, illetve annak elődje, a BEK küzdelmei során ezidáig 7 alkalommal találkozott manchesteri egyesületekkel. A 2012/2013-as idény kivételével az összecsapásokra az egyenes kieséses szakaszban került sor. Bizakodásra adhat okot a blancóknak, hogy mindösszesen egyszer fordult az elő, hogy nem ők mentek tovább a következő körbe. Manchesteri kiruccanásaik során kétszer tudtak győzedelmeskedni, két alkalommal szenvedtek el vereséget, illetve háromszor játszottak döntetlent. A Manchester City-vel utoljára a 2015/2016-os szezonban futottak össze, az elődöntők küzdelmei során. Akkor még nem Guardiola, hanem a Real Madrid ex-edzője, Manuel Pellegrini irányította az angol együttest, a párharcot pedig Fernando öngóljának köszönhetően a madridi gárda nyerte meg. 

Mit is írhatunk eddig a két edző számlájára?
Guardiola edzőként kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek vallhatja magát. Mindkét alkalommal a Barcelonával sikerült diadalt aratnia, illetve mindkétszer a Sir Alex Ferguson által vezényelt Manchester United volt a vesztes fél. Először a 2008/2009-es idényben nyert, majd két évvel később a 2010/2011-es kiírásban meg tudta ismételni ezt a bravúrt. 

A katalán tréner ezidáig 54 találkozón szerepelt az együtteseivel a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, melyek során 27 győzelmet aratott, 14-szer ért el döntetlent, valamint 13 esetben maradt alul az ellenféllel szemben. Mindez azt jelenti, hogy Guardiola 50%-os győzelmi mutatóval rendelkezik a sorozat e szakaszában.

Cristiano Ronaldo szabadrúgásgólja

Zinédine Zidane menedzserként zsinórban háromszor tudott felülni klubjával az európai klubfutball trónjára, ami már önmagában példanélküli teljesítmény. Mindemellett a francia vezetőedző 76%-os győzelmi mutatóval rendelkezik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. 21 összecsapáson irányította a királyi gárdát, ez idő alatt pedig 16 győzelem, 3 vereség, illetve 2 döntetlen a blancók mérlege. Érdekesség, hogy Guardiola az első 21 találkozójának csak az 57%-át tudta megnyerni.

Ember legyen a talpán, aki meg tudja jósolni a manchesteri visszavágó pontos eredményét. Ilyen szempontból az sem adhat sok támpontot, ha megvizsgáljuk azt, hogy a két szakember hogyan képes menedzselni, ha egy ilyen helyzetben előnyből, vagy éppen hátrányból kell játszania. A 2015/2016-os idényben – ami egyébként a francia tréner első éve volt a Real Madrid élén – úgy tűnt, hogy nem kis meglepetésre a Wolfsburg fogja megállítani a Bajnokok Ligájában a királyi gárdát. A németországi 2-0-s vereség után végül is Cristiano Ronaldo mesterhármasának köszönhetően Zidane legénysége továbbjutott a következő körbe, majd később a trófeát is magasba emelhette. Guardiola pedig a 2016/2017-es Bajnokok Ligája-kiírásban, a Monaco egyesületével szembeni összecsapás első fordulójában érezhette már magát nyeregben, miután a Manchester City 5-3-ra tudott diadalmaskodni az Etihadban. Ennek ellenére az Mbappét is a soraiban tudó hercegségbeli gárda nevethetett a végén, ugyanis 3-1-re le tudták győzni angol ellenfelüket a II. Lajos Stadionban.

Lélektani előny és emberhátrány
Az angol alakulat egészen biztosan mindent egy lapra feltéve fog majd ragaszkodni a továbbjutásához, hiszen a Liverpool a bajnoki címet már begyűjtötte, így idén ez az abszolút prioritást élvező trófea a manchesteri egyesületnek. Továbbá a folyamatban lévő fellebbezési tárgyalás eredményét nem ismerve azt sem tudhatjuk pontosan, hogy mikor lesz újra lehetőségük a Bajnokok Ligájában pályára lépni. Ugyan a Real Madrid esélyeit az sem növeli tovább, hogy idegenben kellene valahogyan kiharcolniuk a továbbjutást, mégis a jelenlegi helyzet szerint úgy néz ki, hogy a találkozó megrendezése csak zártkapus formában történhet majd meg augusztusban. Természetesen elsőre még így is úgy tűnhet, hogy a Manchester Citynek könnyebb a dolga. A labdarúgóknak nem kell részt venniük egy macerás utazáson, illetve a pályát minden egyes szegletét jobban ismerik, mint a blancók. Ezzel szemben azt is fontos megemlíteni, hogy Zidane regnálása alatt a királyi gárda hajlamos időnként jobb teljesítményt nyújtani idegenben, mint a Santiago Bernabéuban. Ékes példa erre a 2017/2018-as Bajnokok Ligája-kiírás is, amikor mind a Juventus elleni, mind a Bayern München elleni ellentmondást nem tűrő vendégjátékot egy igencsak halovány hazai teljesítmény követett. A francia tréner legénysége mindkét esetben annak köszönhette a továbbjutást, hogy az idegenben lejátszott mérkőzéseken olyan előnyre tettek szert, amit egy kis szerencsének is köszönhetően végül nem tudtak elkótyavetyélni a Santiago Bernabéu Stadionban.

Benatija és Lucas Vázquez

A karantén, illetve a több hónapos kihagyás alapvetően három futballistának jött nagyon jókor. A Manchester City oldaláról Aymeric Laporte-nak, a Real Madridban pedig Marco Asensiónak, illetve Eden Hazardnak. Ezek a várva várt visszatérések a blancóknak kedvezhetnek inkább, és akár döntő fontosságúak is lehetnek a párharc végkimenetelét illetően. Míg Rodri érkezése után Fernandinho többé-kevésbé pótolni tudta a lábadozó Laporte-ot, addig a királyi gárda háza táján igen nagy fejtörést okozott sokszor Zizounak a támadósor összeállítása. Marianóban és Luka Jovicsban egyelőre nem igazán bízik még meg a francia szakember, Gareth Bale formája és hozzáállása pedig enyhén szólva is hagy maga után némi kívánnivalót. Jelenlegi formájukat tekintve így leginkább Viníciusra, Iscóra és Benzemára támaszkodhatott Zidane az elmúlt időszakban. Hazard és Asensio visszatérése kulcsfontosságú lehet a Real Madrid támadójátékának fejlődésében. 

Ramos és Hazard

Ott van ugyanakkor Sergio Ramos kiállítása is, ami baljós előjelekkel kecsegtet a spanyolok számára. Elég csak felidéznünk az Ajax múltkori vendégeskedését a Santiago Bernabéu Stadionban, ahol a vezérét vesztett királyi gárda 1-4-es vereséget szenvedett el a hollandoktól. Nagyon fontos kérdés lesz az, hogy képes lesz-e valaki előlépni „vezérbikává” az európai kupaporondon triplázást végrehajtó együttes keménymagjának tagjai közül, ezáltal pedig elősegíteni azt, hogy majd valóban spanyol fieszta robbanthassa fel az Etihad csendjét.

Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK