Modrić: Bale felnőtt ember, döntést kell hoznia

Luka Modrić a csapatban mindenkinél jobban ismeri Bale-t, így nem meglepő módon az újságírók az ő véleményét is kikérték a walesi szélső jövőjével kapcsolatban. Sajnos Gareth Bale sorsáról még jelenleg sem tudni semmi pontosat, könnyen meglehet, hogy a következő idényt is a spanyol fővárosban kezdni meg, de az sem kizárt, hogy végül még ősszel a Tottenham együttesébe igazol.

„Ez egy nehéz helyzet mind számára, mind pedig a klub számára. Gareth-nek el kell döntenie, hogy mi is az, amit pontosan szeretne. Már felnőtt ember, így olyan döntést kell meghoznia, ami számára a legkedvezőbb. Ha boldog itt, akkor maradnia kellene, ha változásra van szüksége, akkor pedig a távozás az egyetlen opció a számára” – mondta el Modrić a The Times újságíróinak.

„Számomra Bale még mindig egy fantasztikus játékos, aki nagyon sokat tud adni a futball világának. Mindez csak rajta múlik. Azon, hogy van-e még benne elegendő vágy a bizonyításra. Én nem írnám le őt. Attól függetlenül, hogy végül a csapatnál marad, vagy továbbáll, biztos vagyok benne, hogy fontos futballista lesz a jövőben is.”

Gareth Bale golfimádata számos alkalommal jelent már meg a címlapokon, illetve adott alapot különböző mémeknek, így most a horvát középpályást is megkérdezték arról, hogy játszott-e már valaha a walesivel.

Modric

„Egyszer” – válaszolt nevetve Modrić a kérdésre. „Volt egy szabad délutánunk az előszezonban, még három évvel ezelőtt. Detroitban voltunk vagy Michiganben, ő pedig megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem egyet golfozni. Előszőr nemmel válaszoltam, de azt mondta, hogy menjek vele, ő pedig bemutatja majd a játék fortélyait. Végül is vele tartottam, de nem éreztem jól magam. Bale rossz tanár volt. Könnyen megeshet, hogy csak azért nem jött be a sport, mert ő rosszul magyarázott nekem.” (nevet)

Ha Gareth Bale távozik, akkor az egyik legvalószínűbb célállomás a Tottenham lehet. Az az együttes, ahol korábban a walesi és a horvát világklasszis is együtt rúgta a bőrt.

„Mindig is a klub érdekeiért harcolt elsősorban, amit minden elnöknek tennie kell, de akkor mérges voltam rá” – emlékszik vissza a középpályás Daniel Levy-re.

„Nem is igazán a Chelsea érdeklődésére gondolok, hiszen az nagyon bonyolult szituáció volt. Nem nagyon engedhetsz el egy labdarúgót, ha a városi riválisod érdeklődik iránta. Sokkal inkább arra gondolok, amikor a Real Madrid tett értem ajánlatot. Korábban többször is megígérte, hogy nem fog a távozásom útjába állni. Végül is betartotta az ígéretét, de sokat csúszott a tárgyalás, amitől nagyon frusztrálttá váltam. Már kétszer is összepakoltam, kimentem a reptérre, de ő mindig meggondolta magát. Ennek ellenére belátom, hogy csak a csapatának az érdekeit tartotta szem előtt. Nehéz idők voltak azok számomra, de a végén minden jól sült el.” – zárta gondolatait Luka Modrić.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK