„Végső soron egy komplikált, nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A játékosok mindent beleadtak. Három nagyon fontos pontot szereztünk ma nehéz környezetben, egy olyan csapat ellen, amely az első két találokzóját megnyerte. Boldogok vagyunk. Tudjuk, hogy hosszú út áll még előttünk, és még tudunk és fogunk is fejlődni.”
„Az első 15-20 percben remekül játszottunk. A gól után kicsit kiengedtünk, ekkor váltak nehezebbé a dolgok. Jobbak vagyunk, amikor hajtunk előre és megyünk az eredményért. Gyors egymásutánban szereztek két gólt, ezt követően jobb második félidőt produkáltunk. A játékosok nem veszítették el a hitüket ,és éppen ezért szerezték meg a győzelmet.”
Fordítás
„Ez is fontos. Amikor hátrányban vagy, nehéz változtatni a játék menetén, de ma sikerült megtennünk ezt. Létfontosságú, hogy lépésről lépésre haladj. Rengeteg lehetőségünk volt, és még akkor is arról beszélnek, hogy nem szerzünk elég gólt, amikor hármat rúgunk, és ez több is lehetett volna. Nagyon büszke vagyok minden játékosomra, kitűnő munkát végeztek. Így kell folytatunk.”
„A játékvezetőnek az a feladata, hogy visszanézze az eseményeket. Szerintem végső soron ennyi történt. Neki kellett döntenie. Sosem kerültem konfliktusba a játékvezetőkkel, ma sem teszek így. Számunkra a mérkőzés a legfontosabb, amit ma egy igazán nehéz pályán játszottunk. Boldogok lehetünk az elvégzett munka miatt, keményen megdolgoztunk ezért és megszereztük a három pontot, márpedig ez a legfontosabb.”
Courtois szerepe döntőnek bizonyult
’Így van. Az utóbbi időben ez gyakran előfordult. A Real Sociedadnak is volt egy hatalmas lehetősége, amit bravúrral hárított, és ma is megtette ezt. Tudjuk, hogy Thibaut mire képes, és nagyon örülök annak, ahogy megjátssza a labdát hátulról. Elégedett vagyok a teljesítményével, és azzal, ahogyan a csapat teljesített.”
Jović a kezdőben
„A célom az volt, hogy más formációban játsszunk az ellenfél térfelén. Különböző felállásokat tudunk alkalmazni, ezek egyike a kétcsatáros játék. Örülhetünk a mérkőzésnek, hiszen megszereztük a három pontot.”
Lehetséges igazolások
„Nem. Beszéltünk már erről. Elégedett vagyok a kerettel, amivel dolgozom. Ezek vagyunk mi, így kell megpróbálnunk sikerrel zárni az idényt.”