Beharangozó: Levante – Real Madrid: Célkeresztben a harmadik győzelem

Ma délután játssza harmadik bajnoki mérkőzését a spanyol bajnokság még öt veretlen csapatának egyike, a Real Madrid. A 16:00-kor kezdődő, Levante elleni összecsapást szokatlan módon az Estadio de la Cerámicában, a Villarreal otthonában rendezik meg, miután a hazaiak stadionja, a Ciudad de Valencia felújítás alatt áll.

Zidane embereinek szeme elött a sorozatban harmadik siker elérése és a kiegyensúlyozott teljesítmény fenntartás lebeg, amely az előző idényben lehetővé tette számukra a tabella első helyének elérését. A blancók a LaLigaban lejátszott első három meccsükön 7 pontot gyűjtöttek (2 győzelem, 1 döntetlen) és két meccsüket kapott gól nélkül zárták.

Real Madrid

„A Levante egy erős ellenfél, így várhatóan feladják majd a leckét, de készen állunk” – mondta Zidane a meccset megelőző sajtótájékoztatón. A francia szakember, aki ma nem számíthat a sérült Kroosra, Carvajalra, Hazard-ra, Odriozolára és Marianóra, 20 embert nevezett a meccskeretbe, köztük Victor Chust a tartalékok közül. Militão szintén kénytelen volt otthon maradni, miután a legutóbbi edzést már a pályán, de még egyedül töltötte.

A Levante a szezonbéli első hazai mérkőzését fogja játszani ma délután. A valenciai együttes eddig 3 pontot tudott szerezni, miután legyőzték az Osasuna együttesét (1-3), azonban a Valencia (4-2) és a Sevilla (1-0) elleni találkozókon alulmaradtak. A csapat jelenlegi gólkirálya Morales, a maga 3 góljával, amivel a bajnoki góllövőlistán holtversenyben az első helyen áll. Az együttes másik két gólját Roger Martí és az exmadridista Melero jegyezte.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK