Dentinho: Megmutattuk a Sahtar valós erejét

A Sahtar játékosainak mérkőzés utáni nyilatkozatai.

Dentinho:

Hogy érzed magad most?
Hálás vagyok Istennek, hogy lehetőségem volt a Real Madrid ellen játszani. Ez a munkám gyümölcse. Nagy nehézségeken kellett átmennem, mivel sokáig nem voltam bevethető. Hálás vagyok a családomnak is, akik végig mellettem álltak. Edzéseken a keményen dolgoztam, és a tőlem telhető legtöbbet nyújtottam, hogy megkapjam ezt a lehetőséget. Isten látott mindent és mellém állt, most hihetetlenül boldog vagyok, hogy gólt szereztem a Real Madrid ellen, és persze amiatt, hogy a Sahtar győzött.

A sérült Moraes helyét váltottad csereként. Mennyire volt nehéz az első félidőben csereként beállni?
Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk Moraes sérülése miatt, és gyors felépülést kívánunk neki. A Real Madrid ellenihez hasonló mérkőzéseken nincs szükséged extra motivációra. Ezen a mérkőzésen minden játékos 100%-ot adott bele, akár a pályán, akár a padon foglaltak helyet. Szerencsére, amikor elérkezett a pillanat, készen álltam a pályára lépésre és arra, hogy érdemben is segíteni tudjam a csapatot egy góllal.

Pontosan egy perccel a pályára lépésedet követően a félpályánál ütköztél Varane-nal, majd orvosi ellátásra volt szükséged. Mi történt egész pontosan?
Úgy érzem, hogy én találtam el előbb a labdát és utána Varane engem, de összességében ez benne van a játékban és semmi komolyabb nem történt. A legfontosabb, hogy nem történt sérülés, és tudtam folytatni a játékot. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a csapat játszott egy jó mérkőzést, aminek a végén egy fontos győzelmet ért el. Kellettek nekünk ezek a pontok, különösen a két botlásunkat követően. Ma megmutattuk a Sahtar erejét, és győztünk.

Az első gólt követően sokkal aktívabban rohamozott és alakított ki kreatívan helyzeteket a Sahtar.  Ilyen ösztönzően hatott rátok az a találat?
A legelejétől kezdve a maximumot adtuk ki magunkból, jól fogtuk a támadóikat, és próbáltuk megmutatni a saját játékunkat. Miután az első gólt megszereztük, a Realnak muszáj volt kitámadnia, ami több ellentámadási lehetőséget adott nekünk, és megpróbáltunk még több gólt szerezni. Ennek eredményeképpen Solomon csereként beállva megszerezte a másodikat is, tehát győztünk, és nagyon boldogok vagyunk.

Kovalenko:

Te lettél a meccs embere, gratulálunk!

Az egész csapat megérdemelte ezt a díjat (Kovalenkót választották a meccs lejobbjának – a szerk. kieg.). Örülök, hogy győztünk. Szeretném felajánlani ezt a díjat az egész csapatnak. Sokat küzdöttünk ezen a mérkőzésen, és talán Fortuna is velünk volt. Jó, hogy voltak helyzeteink, amiket gólra is váltottunk.

Az első félidőben a Sahtar mindösszesen egyszer talált kaput. Mi változott a második félidőre, különösen az első gólt követően?

Az első félidőben zavarodottan játszottunk és javarészt védekeztünk, majd a második félidőre egy kicsit megváltoztattuk a játékunkat; többet és gyorsabban kezdtünk el támadni, és sikerült pár nagy helyzetet kialakítanunk.

A meccset megelőzően sokan azt mondták, hogy a Sahtar már egy döntetlent is aláírna. Ennek ellenére mélyen a szívetekben hittetek a győzelemben?

Vissza kellett szereznünk a hírnevünket, és demonstrálnunk kellett a játékunkat. Most pedig megmutattuk, hogy még mindig jó csapatunk van, és tovább tudunk lépni. 

Már csak az Inter elleni mérkőzés van hátra. Milyen eredményre számítasz Milánóban?

A Sahtar egy olyan csapat, amely mindig győzni akar, tehát fejben mindenképpen győzelemre fogunk készülni, amiért majd mindent meg is teszünk majd.

Vitao:

Milyen volt a második BL-meccsed?

A Real Madrid ellen játszott első mérkőzésen mutatkoztam be a Bajnokok Ligájában, csupán pár percet töltve a pályán. A madridi mérkőzés volt a debütálásom, ez pedig az első alkalom, hogy kezdőként léptem pályára a BL-ben a Sahtar színeiben. Ez nagy örömöt okozott nekem, mint ahogy a csapat győzelme is. Mindig keményen dolgoztam az edzéseken, és megértettem, hogy miután megkapom a lehetőséget, játszani fogok.

A Sahtar védelmét gyakran kritizálták a hibák miatt, most viszont Karim Benzemanak, a Real Madrid első számú támadójának egy lehetősége sem adódott…

Mi mindig óvatosak vagyunk a védelemben, az ellenfél erejétől függetlenül. Ma Európa egyik legerősebb csapata ellen játszottunk, és képesek voltunk egy jó párharcot vívni velük, illetve az edzéseken gyakorolt elemeket is kamatoztatni tudtuk. Ezek a munkánk eredményei, és megpróbálunk ezen az úton tovább haladni. Valószínüleg csak jó napot fogtunk ki, mindenki nagyon öszpontosított az elsőtől az utolsó percig. A higgadtság és a készenlét volt a két legfontosabb tényező abban, hogy ne kapjunk gólt.

Mit gondolsz arról, hogy a Sahtarnak még a csoportból való továbbjutásra is esélye van?

A legfontosabb, hogy a földön maradjunk, nem szabad most elszállnunk magunktól, mivel még az Inter elleni utolsó fordulóban is egy jó eredményt kell elérnünk. Ők is egy nagyon erős csapat, de mindent bele fogunk adni, hogy ott lehessünk a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között.

Forrás: shakhtar.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK