„Sikerült kapott gól nélkül zárni a mérkőzést és ez pozitív az elmúlt mérkőzésekből kiindulva. A Villarreal ellen mindig nehéz, hacsak nem fogsz ki egy jó napot. Még mindig mi vagyunk a tabella élén, és ez a legfontosabb. Nem ez volt a legjobb szereplésünk, mivel a Villarreal jól tartotta a labdát, igaz csak a saját kapujuk előtt, így ez nem igazán aggasztott. Egyedül a letámadások során előjött problémák szomorítanak el.”
„Nem hiszem, hogy baj lett volna a hozzáállással. Nehéz dolgunk volt a támadóharmadban, mivel nagyon jól védekeztek. Az első félidőben Capoue sok fejtörést okozott nekünk. A második félidőben már többet volt nálunk a labda, azonban igazán nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani. Aktívabbak voltunk, viszont nagyon jól járatták a labdát, így nehéz volt nyomást gyakorolnunk rájuk.”
„Nagy szerencsénk van, hogy olyan kapusunk van, mint Courtois. Jól teljesített, különösen az első félidőben. Militão és Alaba szintén fantasztikusak voltak.”
„Nem láttam mi történt Nachóval, így erről nem tudok mit mondani. Én úgy láttam, hogy még a tizenhatoson kívül volt egy szabálytalanság, majd tovább ment a tizenhatoson belülre, de azt már nem láttam, hogy ott lett volna bármiféle szabálytalanság vagy kontakt.”
„Tetszett Valverde játéka, képes a pálya bármely részén játszani. Meg kell találnunk a legideálisabb posztját. Kétlem, hogy ez a jobb hátvéd poszt lenne, viszont két szélsővel kezdtünk, így nem volt szükség arra, hogy még a szélsővédők is nyomást gyakoroljanak. Asensio és Modrić játszottak a széleken. Sok beadásunk volt, azonban a védelem szívében nagyon magas embereik voltak.”
„Nem látok fáradtságra utaló jelet Casemiron és Modrićon. Talán csak azért tűnhetett így, mert nem sikerült nyomást gyakorolnunk az első 45 percben. Ez sokkal inkább az akaraton múlt, mint a fáradtságon, amit azonban javítottunk a második félidőre. Mindketten nagyon jól játszottak, hiszen ha Vinícius Jr., Hazard, Isco és Benzema együtt vannak pályán előtted… Camavinga beállását követően is jól teljesítettek.”