Casillas: A jelenlegi csapatnak minden esélye megvan a BL-győzelemre

Iker Casillas, a Real Madrid egykori ikonikus kapusa a Marca által szervezett Sport Weekend nevezetű esemény során válaszolt pár kérdésre a Real Madrid jelenlegi helyzetével, Xavi-val és saját jövőjével kapcsolatban.

Real Madrid, mint a Bajnokok Ligája idei esélyese?

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes és világbajnok kapus szerint a királyi gárda egyértelműen egyik legnagyobb esélyese az idei Bajnokok Ligája-kiírásnak.

Annak ellenére, hogy a Real Madridnak voltak nehézkes meccsei, mint például a Sheriff elleni vereség hazai pályán, a madridi alakulat eddig négy meccsen összegyűjtött 9 pontjával vezeti a D csoportot. A hátralévő két mérkőzés során előbb Moldovába látogatnak, mielőtt vendégül látnák az Inter együttesét.

„Úgy érzem ez a jelenlegi Real Madrid alkalmas lehet a végső győzelemre” – kezdte Casillas a Sevillaban megrendezett sporteseményen.

„Szerintem 4 vagy 5 nagy esélyese lehet az idei szériának. A Bayern München nagyon meggyőző hazai pályán és idegenben is. A Real Madrid pedig képes volt a fiatalokat beépíteni a csapatba.”

Casillas a Real Madrid Alapítvány elnők helyetteseként.

Xavi lett a Barcelona új edzője

Casillas elmesélte, hogy előszőr egy válogatott szünet során fordult meg a fejében, hogy Xaviból egyszer még edző is válhat.

„Xavi az egyik legjobb példa arra a játékosra, aki a visszavonulását követően edzősködéssel akart foglalkozni.”

„Egy cseppet sem lepett meg a kinevezése. Már a válogatottnál töltött időnk során is látszott rajta, hogy ilyen tervei vannak.”

Láthatjuk-e majd egyszer Casillast is egy csapat padján?

A Real Madrid Alapítvány általános igazgatójának helyettese egyértelmű választ adott erre a kérdésre.

„Nem szeretnék edző lenni,”- jelentette ki egyértelműen Casillas.

„Lehet, hogy kívülről egy felettébb gyengéd és kifinomult embernek tűnök, azonban a pályára lépve már előjönnek belőlem az agresszivitásra utaló jelek. Ahhoz, hogy edzővé válhass, szükséged van egy bizonyos karakterre, és néhány egykori csapattársamban ez egyértelműen megvolt.”

„Ugyan szeretném megszerezni az edzői képesítést, de nem ebben az irányban képzelem el a jövőmet.”

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK